Kategória: Képes hír és Personal Brand.

Admin kategória: Képes hír.

Rubens Menin, a brazíliai MRV Engenharia e Participações S.A alapító elnöke nyerte el az EY Az Év Üzletembere nemzetközi díjat, az EY World Entrepreneur of the Year idei döntőjén. A Monte-Carlóban tartott fináléba 49 ország győztesei kerültek be. Magyarországot a verseny hazai nyerteseként Váradi József, a Wizz Air alapító-ügyvezetője képviselte a világ legjobb üzletemberei között.

Rubens Menin 1979-ben, mindössze 21 évesen alapította meg az MRV nevű építőipari cégét, arra a felismerésre alapozva, hogy rengeteg brazil számára elérhetetlennek számított a lakástulajdon megszerzése. A vállalat mára Latin-Amerika legnagyobb ingatlanfejlesztőjévé vált az eladott lakások számát tekintve, Brazíliában pedig a legnagyobb olyan fejlesztő, amely az alacsony jövedelműeknek épít otthonokat. Az MRV 2017-ig több mint 320 ezer házat és lakást épített fel, amelyek több mint egymillió ember számára biztosítanak lakhatást.

WEOY_Rubens_Menin_2018_2

„Egész életemben azt a célt követtem, hogy azok számára is lehetővé tegyem a saját otthont, akiknek ez elérhetetlen álomnak tűnt csupán. Nagyon büszke vagyok az elismerésre, de ez korántsem jelenti a munkám végét. Hiszek abban, hogy a gazdasági erő nemcsak a gazdagságról szól, hanem a társadalmi fejlődésről is, amit az MRV örökségeként a következő generációknak is szeretnék átadni” – tette hozzá Rubens Menin.
(BrandTrend)