Kategória: Képes hír és Média.

Admin kategória: Képes hír.

„Forgattunk esőben, zúzmarában, kánikulában, éjszakában, hajnalban, valamint földön, vízen, levegőben, quadról, drónról és még víz alatt is, napi 12-14 órán keresztül. Az első perctől kezdve az motivált minket, hogy olyan filmet készítsünk, ami humorban, helyszínekben, képi megoldásokban is meglepő de egyben nagyon szórakoztató élményt nyújt a nézőknek” – mondta Lóth Balázs.

A Pesti Balhé rendezője húzós időszaknak tartja a mögöttük hagyott két hónapot, ami az egész stábot, de főleg a színészeket vette igénybe. A szereplők nem ritkán 36-48 órán keresztül dolgoztak, mert a felvételek előtt még színházi fellépések is vártak rájuk. A forgatás ráadásul változatos helyszíneken zajlott.

Pesti Balhé_werk1

A színészekre mozgalmas munka várt és intenzív fizikai felkészülés előzte meg a kamerák előtti fellépésüket. A legveszélyesebb feladatok mindannyiuk közül Szabó Simonnak jutottak, aki önként vállalta, hogy kaszkadőr segítsége nélkül oldja meg a nehezebb jeleneteket is. Így ha a helyzet azt kívánta lezuhant két méter magasból, bunyózott és egyszer még a ruhája is lángra kapott. A ráváró kihívásokra alapos tréninget kapott Gulyás Kiss Zoltán kaszkadőr szakértőtől, akivel külön órákon gyakorolta be a helyes koreográfiákat.

A vízből bőven kijutott a film egyik állatszereplőjének is. A veszélyes kinézetű házőrzőt „alakító” kutyának  medencébe kellett ugrania, miután felcsapott mögötte a tűz. A bátor négylábú  a feladatot már elsőre is tökéletesen, vakkantás nélkül hajtotta végre. Sőt annyira rákapott a vízben hűsölésre, hogy alig akart kijönni az újabb felvételre.

Pesti Balhé_werk3

A számtalan kalandos pillanatot nyújtó forgatás június végén zárult összesen 3000 csapó után, amelynek 25 terabájt 4K forgatott anyag lett az eredménye. Ebből a rengeteg felvételből dolgoznak már jelenleg is az alkotók a vágószobában, hogy jövő év elején az InterCom forgalmazásában a mozikba kerülhessen a Pesti Balhé.

A Pesti balhé rendezője Lóth Balázs (Nincs mese, 200 első randi), aki a forgatókönyvet együtt írta Kis-Szabó Márkkal, illetve Inotay Ákossal. A produceri feladatokat Fülöp Péter és Hutlassa Barnabás látja el, míg Balázs István Balázs operatőrként, Fekete Anna látványtervezőként, Kovács Andrea pedig jelmeztervezőként dolgozik a filmen.