Kategória: Képes hír és Média.

Admin kategória: Képes hír.

Fluor Tomi és Diaz alkotta páros tavaly első filmjükkel, a #Sohavégetnemérős-sel jelentkeztek, az idei nyarat pedig két új számmal indítják. A most megjelent Odaút és Senki nem véd meg című dalok a fiúk készülő nagylemezének, a Zsáner-nek az előfutárai, amely a tervek szerint év végén jelenik majd meg.

wellhello

A két új dal teljesen ellentétes érzelmeket és gondolatokat vonultat fel,  az egyik egy vidám szombatot ír le az együtt utazás élményével: „Az Odaút egy életigenlő, itt-ott kissé nosztalgikus dal, amit nem lehet végighallgatni anélkül, hogy eszünkbe ne jutna egy igazán fontos pillanat az életünkből. ’..múlik a most, pedig minden a moston múlik’. A kiemelt mondat azért is nagy súlyú az életemben, mert évek óta sokat foglalkozom a mindfulness témájával, az adott pillanat teljes megélésével. Rengeteget inspirálódok régi barátságaimból – amik hálaégnek most is tartanak – és az odaút izgalmából, mikor még nem tudni, mit hoz az este, de tudod, hogy elképesztő lesz” – mondta el Fluor Tomi a dalról.

Ezzel szemben a Semmi sem véd meg a magányról, a bánatról szól. A mélyebb szöveghez egy videoklip készült Tiszeker Dániel rendezésében.

A ma esti interaktív adásban nem csak Ada, de akár a nézők is faggathatják a Wellhellot, kommentben feltett kérdéseiket a fiúk élőben válaszolják meg. A bejelentkezéssel párhuzamosan a VIVA-n a Wellhello top öt klipjét is megnézhetik a nézők, 17:20-től pedig a két új videoklip debütál a csatornán.
(BrandTrend)