A médiafigyelem a hatékony reklámozás alapja, és ezt a kérdéskört a hirdetők is kiemelten kezelik – figyelmeztet a Magyar Lapkiadók Egyesülete egy friss brit kutatás alapján. A Newswork tanulmánya szerint az Egyesült Királyságban a rendszeres lapolvasók 60%-a újságolvasás közben minden figyelmét az adott lapra fordítja és csak az olvasásra koncentrál. Míg a fennmaradó 40% – jellemzően közszolgálati – TV- és rádió nézése és hallgatása közben, párhuzamosan fogyasztja a napilaptartalmakat, így ebben az időszakban zömében csak a napilapban érzékeli a reklámokat.
A ranglista élén az országos napilapok állnak 80%-os „odafigyelési értékkel”, őket a regionális napilapok követik a sorban 76%-kal, míg a harmadik helyre a rövid online videók kerültek 75%-kal. A napilapok tehát a figyelem élharcosai, ami a kutatás tapasztalatai szerint egyértelműen megtérül és megjelenik a reklámkampányok végeredményében is. Ráadásul a kutatás arra is rávilágít, hogy továbbra is a printmédia az első a márkákról és termékekről történő, a fogyasztók által leghitelesebbnek vélt tájékoztatási formák közül.
A Newswork kutatása arra is felhívja a figyelmet, hogy a fogyasztók továbbra is megbíznak a klasszikus médiumokban, továbbá a kutatás érdekes következtetésre is jutott: a mostanában a social media által kisajátított közösségi „kibeszélés” a klasszikus médiumok tartalma esetében legalább annyira tetten érhető, ugyanis a fogyasztók rendszeresen megosztják és hozzászólnak a lapokban olvasott és tévében látott hírekhez, információkhoz.
(BrandTrend)