Kategória: Hír és Média.

Admin kategória: Hír.

A műveletlenségi vetélkedő ma esti adásában még az eddiginél is hihetetlenebb okfejtések várják a nézőket: a többi közt kiderül, hogy D. Nagy Lajos a Monokini együttes frontembere, a torreádor valójában egy vihar, és azt is megtudhatjuk, hol van a Vajdaság – vagy mégsem?

A VIASAT3 műsorában női és férfi csapatok versengenek majd egymással az értékes nyereményekért, a többfordulós játékban a csapatoknak ki kell találniuk, hogy az „észbontók” tudják-e a helyes választ az adott állításra.

Bár a játékosok némelyik válasza valóban észbontónak tűnik, a műsor házigazdája, Kovács Áron szerint nem szabad elsőre ítélni. Ő maga például úgy gondolja, hogy sokan még mindig a külső alapján ítélkeznek a műveltségről. Saját bőrén is tapasztalta, hogy milyen sok sztereotípia él az emberek fejében. „Diákéveim alatt sokáig hosszú hajat viseltem, amit az egyik tanárom nem igazán nézett jó szemmel. Sorozatosan egyre rosszabb jegyeket kaptam a szóbeli vizsgákon és minden alkalommal megjegyezést tett a hajamra, hogy jobban tenném, ha levágatnám. Az egyik vizsga előtt az akkori barátnőm feltűzte a hajamat, és úgy mentem be. A tanárom meglepő módon rögtön ötöst adott, pedig semmivel sem szerepeltem jobban, mint máskor. Csupán a hajam volt rövidebb. Persze, ahogy lenni szokott, amint kiléptem a teremből, széthullott a hajam és ezzel le is buktam a tanár előtt” – mesélte.

Idén először a televíziónézők is bekapcsolódhatnak a játékba az adás ideje alatt: az Észbontók internetes oldalán, egy külön erre a műsorra készített aloldalon a műsor rajongói már az adás alatt megtippelhetik, hogy a versenyzők eltalálják-e a helyes válaszokat, az adás szüneteiben pedig a kimaradt jeleneteket tudják újranézni.

A játékhoz egy mobiltelefon is elég lesz, hiszen a microsite-ot mobilböngészőre is optimalizálták. Az applikáció az első adás alatt indul, és a nyolc héten át tartó játékban értékes nyereményért játszhatnak a nézők.
(BrandTrend)