“Mi vagyok én?”, “Miért vagyunk itt?”, “Egyedül vagyunk az univerzumban?” – ezeket a kérdéseket boncolgatva a történelem nagy tudósai és gondolkodói csodálatos eredményeket értek el az elmúlt évszázadokban. Eddig azt hittük, hogy ezeket az embereket és teóriáikat csak távolról csodálhatjuk, ám a National Geographic Channel új sorozatában Stephen Hawking meghökkentő elmélettel áll elő: szerinte bárki, akár az “utca embere” is képes lehet megérteni azokat a komplex, zseniális gondolatmeneteket, melyek az emberiség legnagyobb áttöréseihez vezettek.
A Géniusz – Stephen Hawkinggal című sorozatban Hawking többek közt az asztrofizika, a molekuláris biológia és a kvantummechanika rejtett összefüggéseire vezeti rá önkénteseit és velük együtt a nézőket. Minden epizódban három játékossal ismerkedünk meg, akiknek előképzettség nélkül, a saját józan eszükre hagyatkozva kell átlátniuk és megérteniük, hogy az emberiség legnagyobb elméi miként fejtettek meg egy-egy – addig megoldhatatlannak tűnő – tudományos kérdést.
“A műsorral egy régi vágyamat próbálom megvalósítani: közelebb vinni a tudományt az emberekhez. Mert a tudomány nem más, mint egymással összefüggő, egymásba fonódó történetek sokasága, melyek hozzásegítenek minket az univerzum megértéséhez. A műsorban arra vagyok kíváncsi, hogy egy átlagember képes-e úgy gondolkodni, mint a történelem legnagyobb elméi. Mivel optimista alkat vagyok, abban reménykedem, hogy a válasz: igen” – nyilatkozta Hawking.
(BrandTrend)