Kategória: Képes hír és Média.

Admin kategória: Képes hír.

Meryl Streep lesz a februári 66. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, a Berlinale zsűrijének elnöke a szervezők szerdai bejelentése szerint. A világhírű amerikai színésznő hosszú pályafutása során először vállalta, hogy filmfesztiválon zsűrizzen.

“Meryl Streep az egyik legkreatívabb és legsokoldalúbb színésznő, tehetsége iránti lelkesedésünket 2012-ben Arany Medve-életműdíjjal fejeztük ki. Örülök, hogy visszatér Berlinbe, hogy művészi tapasztalatát a nemzetközi zsűri élén kamatoztassa” – fogalmazott Dieter Kosslick, a fesztivál igazgatója.

Pályafutása során a 66 éves színésznő több mint negyven filmben szerepelt, számtalan díjjal és jelöléssel büszkélkedhet, beleértve rekordszámú, 19 jelölését az Oscar-díjra, amelyet háromszor meg is kapott. Golden Globe-díjjal nyolcszor ismerték el, 21-szer jelölték.

Ismertségét olyan filmekkel alapozta meg, mint A szarvasvadász vagy a Kramer kontra Kramer, amelyért első Oscar-díját kapta. Második alkalommal a Sophie választása című filmben nyújtott alakításáért ismerték el az amerikai filmakadémia díjával. Játszott többek közt Woody Allen Manhattan című komédiájában, A francia hadnagy szeretője című történelmi drámában, valamint a Távol Afrikától című drámában Robert Redford oldalán. Brillírozott vígjátékokban, például a Nőstényördögben és a Jól áll neki a halálban. 1995-ben a Szív hídjai című filmben Clint Eastwooddal szerepelt együtt.

A 2000-es években Az órák című drámában és Az ördög Pradát visel című vígjátékban is nagy sikert aratott, de játszott politikai thrillerben (Gyávák és hősök, Kiadatás), musicalben (Mamma Mia!) és egy újabb vígjátékban (Julie & Julia – Két nő egy recept) is. Margaret Thatcher, az első női brit miniszterelnök 2011-es megformálásáért újabb Oscar-díjat kapott.

Meryl-Streep

A berlini filmfesztiválnak többször is vendége volt, 1999-ben Berlinale Kamera-díjjal tüntették ki, 2003-ban Julianne Moore-ral és Nicole Kidmannel együtt neki ítélték a legjobb női főszereplőnek járó Ezüst Medvét Az órák című filmért. 2006-ban Az utolsó adás című filmje szerepelt a német főváros rangos seregszemléjén, amely 2012-ben az ő munkásságának szentelte életműsorozatát.

“Minden alkalommal fantasztikus a visszatérés, a zsűrizés azonban különösen nagy örömmel és izgalommal tölt el. A felelősség ugyanakkor kissé félelmetes, mert még soha nem voltam semminek az elnöke. Remélem, hogy tartani tudom az elmúlt évek zsűrijeinek színvonalát. Hálás vagyok a megtiszteltetésért” – fogalmazott felkérésével kapcsolatban Meryl Streep.
(MTI – BrandTrend)