Kategória: Márkás beszélgetések.

Admin kategória: Márkás beszélgetések - kerekasztal.

BrandTrend
Kalandosan lehet Lipótra jutni, autópálya ide nem vezet. Viszont hogyha visszafelé nézünk, akkor sok út vezet sokfelé. Honnan jött az indíttatás, hogy egy hétszáz fős település kis üzletéből, meg akarja hódítani az országot, aztán majd ki tudja mit.

Tóth Péter
Egy vállalkozónak, nekem mindig vannak céljaim. Mindig állítottam fel elérhető célokat és nagyon sokszor, sőt, mindig túlteljesítettem. Túlteljesítjük. Amikor két-három embernek adtam munkát, amikor még kis csapatunk volt, ezt akkor is csoportmunkának tekintettem. Mindig összefogással, közös gondolkozással, hogy a dolgozó is érezze, hogy mik a célok. Együtt oldjuk meg, együtt örüljünk, együtt dolgozzunk meg érte. Bízom benne, hogy ez most is így van, amikor már nagyok lettünk. Szoktam nosztalgiázni, hogy ezt minek köszönhetjük. De mindig is voltak céljaink.

toth-peter-lipoti (1)Tóth Péter, tulajdonos, Lipóti Pékség

Meg van az a pillanat, amikor megérezte azt, hogy valamit létre kell hozni? Mert az első pont talán nem is cél, hanem egy álom, egy vízió.

Én inkább valahogy alkotásnak képzelem. Amikor kicsi volt is, nem problémák voltak, hanem megoldandó feladatok. Tényleg nagyon sok területen kipróbálhattuk magunkat, nagyon sok területen van sikerélményünk.  Nekem húsbolti eladó a szakmám. Nyolcvannyolcban három húsboltot béreltem és ott is mindig meg volt ez. Abban az időben, amikor még nem voltak mélyhűtő-ládák engem akkor is a mindent a vevőkért, vendégért szemlélet vezérelt.  Amikor itt helyben pontosan huszonhét évvel ezelőtt átvettem a húsboltot, megkérdeztem az elődömet – egy kocsmáros vitte a húsboltot -, hogy: „Sanyi, mire számítsak?” Azt sem tudtam, hogy mennyi hús kell, csak körülbelül sejtettem, és ugye egy fél disznó kevés, a kettő sok, akkor mit csinálsz?   Akkor nagyot nyeltem, mert én nyolc-tízszeresére számítottam.  Emlékszem, az elődök rácsapták a mérlegre a húst, a mócsing alá, és mindig a pillanatnyi megélhetés meg a pénz vezérelte őket. Én ezt mindig néztem és soha nem értettem. Ezzel ellentétben én a vásárlókat, nem hogy be nem csaptam, mindig próbáltam pluszokat adni, mint amit kértek: „Segíthetek?” – felszeleteltem. Tudom szakmailag, hogy hogy kell felszeletelni, hogy jobb legyen a hús és az teljesen természetes volt, hogy a vásárló elégedett legyen és mondja másoknak, hogy milyen szolgáltatást kapott. Ennek a gondolkozásnak az előnyeit már huszonöt éve megtapasztaltam, mert tízszeres forgalmat csináltam mindenhol, mint az elődeim.

De most nem húsnagykereskedő, egy teljesen másik területre nyergelt át, egy nagyon komoly hálózatnak a tulajdonosa.

Igen, folyamatosan adta az élet a lehetőségeket. Először a húsboltokból akartam egy kicsit előrébb lépni egy száznegyven négyzetméteres kis ABC-vel a legnagyobb faluban. Egy vállalkozó mindig azon gondolkozik, hogy mivel tud többet adni, mint a konkurencia.  Akkor abban találtam meg, hogy ne csak húst forgalmazzak, hanem több mindent. Itt vidéken abszolút nem, de Pesten már az, hogy helyben sütünk péktermékeket. Finom, friss illat, már találkoztam vele külföldön. Egy kis látványpékséget szerettem volna az ABC-kbe, innen indult az alapötlet, semmi több. Amikor én ezekért a gépekért Zsigulival, utánfutóval kimentem Svédországba, a nyelvi nehézségeimnek köszönhetően egy tolmácsot kaptam. Ötvenhatos hazánkfiát, telefonon Oslóból, Norvégiából. Kapásból azt kérdeztem tőle – örültem, hogy kint magyar hangot hallottam -, hogy mivel foglalkozik, és azt mondta, hogy új és használt sütőipari gépekkel. Akkor már nem is volt probléma az a hat-hétszáz kilométer plusz távolság a Ladával Göteborgtól Oslóig. Másnap reggel ott voltam. Elfogadom a nálam tapasztaltabbak, mások tanácsait. Figyelemmel kíséri az ember a pozitív dolgokat és az akkori, negyvenéves tapasztalattal rendelkező szakember kapásból mondta, hogy jó az ötletem, de ő azért csinálna egy kis pékséget, és akkor vinnék a boltomba és vinnék a szomszéd falukba is. Megadta a legfontosabb mondatot, hogy hozd el a környék legjobb szakemberét és tanuld meg a szakmát! Ez a kulcs. Bárki, bármely területen, bárhol vállalkozik, minél magasabb szinten meg kell tanulni a szakmát. Meg kell mutatni a kollégáknak, nem csak elmondani, hogy hogyan süssél jó kenyeret.

Nagyon érdekes, manapság nem nagyon mondogatnak az emberek egymásnak segítő kulcsmondatokat.

Nagyon sokan keresnek, nagyon sokszor kérnek fel, megyek előadásra, konferenciára, mert látják rajtam, tudják, hogy optimista vállalkozó vagyok, aki nem a problémákat veszi észre, hanem azon belül mindig a megoldandó feladatokat. Teljesen mindegy, hogy most családról beszélek, polgármesterségről, közszféráról, vagy pékségről. Nagyon sokszor kérik, és nagyon szívesen adok át a gondolataimból másoknak. Én hogy ezt most a vallásomtól, a génjeimtől, vagy a családtól kaptam? Egy biztos, hogy én abba a kis falusi családban nőttem fel, ahol még mindig természetes, hogy egy kézfogás többet ér, mint húsz oldal szerződés.

Ennek a településnek most a polgármestere is. Ez is egyfajta vízionárius, vagy felelősségteljes létet mutat. Tehát nem csak a vállalkozásért tesz, vállal felelősséget, hanem a településért is. Megfér ez együtt?

Abszolút. Én mindig az csináltam és jelen pillanatban is azt csinálom, amit szeretek. Igaz, hogy van felelősség, ha így mondják és belegondol az ember, de nekem a felelősség soha nem volt előttem, inkább a segítőkészség, az alkotás. Itt a településen belül is létrehozni olyan dolgokat, amivel többet tudok mutatni, mint a saját vállalkozásomról. Ami nagyban meghatározza a település jövőjét és nekem sem mindegy, hogy milyen településen élem a mindennapjaimat. Bízom benne, hogy az unokáim is itt fognak felnőni és nekem nagyon fontos az, hogy kineveljünk egy olyan generációt gondolkozásban, tudásban, akik ennél még majd sokkal többet tudnak. A környezetemen próbálok segíteni, ahol tudok.

A segítségnél egy kicsit keményebb területre fordulunk. Meglehetősen erős versenyhelyzetben van ez a vállalkozás. Itt vannak a multik, itt vannak a kisebb versenytársak is. Mi okozza a legnagyobb nehézséget? Ha már az örömökről meg a pozitív gondolkozásról beszéltünk, azért nézzünk rá arra is, hogy egy kőkemény piacon vagyunk.

Tényleg őszintén mondom, hogy biztos, hogy kőkemény, de ezt a kemény piacgazdaságot, ezt a versenyt én egy játékként élem át. Ez egy verseny, nem a pénz lebeg előttem, hanem a siker, a célok elérése és szerintem így könnyű, így lehet kezelni. Talán így lehet csak célokat elérni, hogy nekem a keménység nincs előttem, hanem a verseny.

De most a konkrét feladatokról beszéljünk. Megjelentek a hipermarketek, helyben sütött pékáruval, tehát mindent, minden sarkon lehet már kapni. Hozott annak idején egy döntést, hogy franchise hálózatot épít. A franchise az tulajdonképpen egy marketing eszköz, egy út. Miért nem saját üzleteket nyitott, miért ezt az utat választotta? Ez is egy kockázatos dolog. Magyarországon igazából nincs ennek hagyománya.

Nekem az elmúlt huszonhét évben nagyon kevés dolog volt tudatos. Amikor előhozza a franchise szót, hogy hoztam egy döntést: nem hoztam. Akkor is egy cél volt. Az első három boltunkat 2005 január huszadikán nyitottuk ki. Ugye ezt is a multiknak és ennek a versenynek köszönhetem, mert lehetünk mi akármilyen vállalkozók, el tudunk kényelmesedni. De amikor a konkurencia, például a multik komoly versenyhez állítják a vállalkozót, akkor lehet tőlük, és kell is nagyon sokat tanulni. Egy konkrét példát mondok: volt százötven kisboltunk. Egy multinak szállítottam be azért, mert a kisboltok mentek tönkre. Szerettem volna, hogy a szomszéd városban Mosonmagyaróváron is kapható legyen a termékünk és ez alatt a beszállítás alatt én úgy gondolom, okosabb lettem. Okosabb lettem azért, mert amikor arra a négy-öt ártárgyalásra elmentem, láttam, hogy ez nem ártárgyalás. Meghallgattam őket, milyen egyszerű ötleteink vannak, hogy hogyan lehet ez még olcsóbb, milyen polc-pénzt találtak ki, milyen bónuszt találtak ki, milyen ötletük van hozzá, tehát ez nem ártárgyalás volt, ez csak meghallgatás. És aki ezt valahogyan megpróbálta tisztán látni, az felhívta a figyelmemet arra, hogy ez egy jeges-pálya, ez egy veszélyes út, és erre nem biztos, hogy nagyban szabad alapozni, és ennek a kényszernek a hatására jött az, hogy mi a megoldás. Akkor itt vidéken még nem nagyon voltak kenyér mintaboltok. Az tudatos volt, hogy Győr mellettünk, legnagyobb város, de külön lakótelepen, belvárosban és a vásárcsarnokban az akkori körülményekhez képest szép boltot kinyitunk egy teljesen más választékkal. Külön dolgoztam a három boltra még jobb minőséggel. Addig sem voltak nagyon termelési-eladási gondjaink. Meg voltam győződve, hogy még jobb minőséggel, még nagyobb választékkal igen is fel lehet venni velük a versenyt. Láttam, milyen termékek vannak a multiknál a mi területünkről. Kenyérről, péksüteményről beszélek. Olyan jól sikerült a három boltnak a nyitása, hogy már három nap múlva láttam, hogy ez a jövő. Akkor az ember pillanatokon belül hozza az újabb célt, hozza az újabb tervet. A franchise-ra akarok most kilyukadni, hogy abban a pillanatban eldöntöttem, nem volt más célom – akkor mi ötven-hetven embert foglalkoztattunk -, hogy biztos lábakra helyezzük a vállalkozásunknak a jelenét és a jövőjét. Annyira jól mentek a boltok, hogy akkor eldöntöttem, hogy körülbelül egy kisváros mennyi boltot bír el, Győr mennyi boltot bír el, és ezerrel kerestem a frekventált helyen lévő, nekünk alkalmas boltokat. Már írtam is ki, hogy „itt majd Lipóti pékség nyílik”, hogy a konkurenciának meg se forduljon a fejében, hogy itt boltot nyisson. Amikor egy olyan boltban voltam, ami megtetszett, jó adottsága volt és egy talpraesett kereskedő, üzletemberrel nem tudtam megegyezni abban, hogy azt mi üzemeljük, megvegyük, átvegyük, akkor jött a megoldás. Csináljuk együtt! Nem muszáj nekem mindent csinálnom. Nézd meg, hogy hogy mennek a boltjaim, több mint ezer vevő van minden boltunkban naponta, mi tudunk hozzá terméket adni, tudunk hozzá nevet adni, üzemeljed te, kapsz egy tisztességes árrést. Te is megélsz, mindketten megtaláljuk a számításunkat, mindig ez vezérel. Ez is annyira jól sikerült, hogy ennek híre ment. Mi soha nem reklámoztuk. Tömegével válogathattam az alvállalkozók közt és innentől kezdve, pár hét múlva már itt az újabb cél. Ja, hát akkor tényleg nem kell ezt egyedül csinálnunk, ha ennyi jelentkező, ennyi érdeklődő van és mindenki nekünk akar boltot nyitni, akkor csináljuk együtt. És akkor az első cél az volt, hogy közvetlen mi régiónkban, ki tudjunk nyitni húsz-huszonöt mintaboltot. De ezt nyolc-tíz hónap alatt teljesítettük és azt gondoltam végeztünk, de nem. Mindig jöttek a célok és a lehetőségek.

Egyet lépjünk vissza. Nagyon fontos dolog a beszállítás kérdése, hogy ez nem tárgyalás, hanem tulajdonképpen egy meghallgatás és ultimátum. Nyilván napi politikai történésekbe nem akarunk belemenni, de ugye azt egy folyamatos sikerként halljuk – amivel én nem értek személy szerint egyet, persze vannak előnyei is -, hogy a nagyvállalatoknak, a magyar vállalkozások milyen mértékben lehetnek beszállítói. Én azt gondolom, hogy sokkal több tudás, szakértelem, innovatív képesség és ész van a magyar vállalatokban, minthogy csak és kizárólag ilyen meghallgatásokra járjanak és azoknak megfeleljenek, mert pontosan ezért nem lesznek a magyar vállalkozókból, az ő vállalkozásaikból komoly, erős, önálló, érdekérvényesítő márkák. Tehát hogy beszállítok, vagy hogy nem szállítok be, ez egy nagyon-nagyon komoly kérdés.

Sokat változott a világ az elmúlt tíz évben is. Most már én kimondtam, meg ott is eldöntöttem egy célt, hogy mit szeretnék. Kisboltoknak csak azért nem szállítok, mert nem akarjuk szétaprózni magunkat és nem akarok magunknak, a mintaboltjainknak konkurenciát a városok környékén. Ugyanis kell egy megfelelő vásárló szám egy mintaboltba, egyrészt, hogy megéljünk, választékot, minőséget tudjunk adni, folytathatnám. Most már az életem egyik legnagyobb sikerének azt könyveltem el, amikor visszajöttek hozzám multik és mind az szeretné, hogy legyek jelen náluk. Szóval most már kicsit másként van és tényleg korrekt körülményeket, lehetőségeket is adnának, de én ezt eldöntöttem, hogy ebben, mint Lipóti pékség nem szeretnék részt venni. Még mindig nem bízom meg bennük hosszútávon, mert lehet, hogy a pillanatnyi egy-két év az komoly sikert adna, de hosszútávon azért aggodalmaim vannak feléjük.

Pont erről próbáljuk meggyőzni a hazai vállalkozókat, hogy saját termék, saját fejlesztés, saját gondolat és saját márka. És akkor ha jön a multi, más a tárgyalási pozíció, tehát a márkának tulajdonképpen mekkora értéke van. Önhöz már a márka miatt jöttek vissza. A termék az egy dolog, de kenyeret, kiflit, sós süteményt mindenki árul.

Ezek visszajelzések sikerként, de ez így biztos nem sikerül mindenkinek, biztos nem jut el mindenki ilyen pozícióba, azoknak is azért valahogy meg kell élniük.

Ez rendben van, de törekedni lehet rá.

Nem csak lehet, kell is, erre kell törekedni.

Önöknek nagyon fontos az a fajta felelős működés, ami nyilván jön a helyi falusi létből, abból a fajta értékrendszerből. Hogyan tudja ezt a munkatársainak átadni, hogyan tudja ezt a környezete felé közvetíteni, hogy itt valóban a nehezen érthető, de mégis csak a fenntarthatóság irányába dolgoznak?

Az első naptól kezdve, amikor már egy-két alkalmazottam volt, mindig arra törekedtem, hogy én ne legyek nélkülözhetetlenember. A kollégákban megbíztam, a kollégáknak az én gondolkozásomból, az én mentalitásomból mind többet próbáltam meg átadni és ez a mai napig így van. Nagyon sok nálam húsz-huszonöt éve itt dolgozó kolléga is van és azért nyugodtan mondhatom, hogy a meghatározó kollégákat neveljük, nevelem és nem a hirdetés által keresem.

Mi szerint válogat, hogyan választja ki a munkatársait? Mert ugye vannak olyan szituációk, hogy az ember felvesz egy nagyon képzett, nagyon szuper munkatársakat, majd aztán a gyakorlatban a hétköznapokban nem tudnak bizonyítani. Mi a fontosabb, a konkrét szakértelem, vagy valamilyen fajta érzés, az emberi része, az érték része?

Most már csak a közvetlen kollégáim környékén van beleszólásom. Az elmúlt huszonhét évről, ha beszélek, én vettem föl a péktől a takarítóig kezdve mindenkit.  Kezdődik ez az értékrendtől. Leülünk és szembenézünk egymással, és ha hasonlóan tudunk gondolkodni, ezt érzem, és neki is egy kézfogás többet ér mint egy húsz oldalas szerződés. Fontos az anyagiak. Megpróbáljuk megbecsülni anyagilag is a dolgozókat, de engem sokkal jobban érdekel, hogy neki is vannak-e céljai, mint nekünk, ő is szeretne-e célokat elérni mint mi, hogy mennyire hasonlít rám, vagy ránk.

A felelős működésről sokaknak csak az adományozás jut eszébe. Önök például a Szent Erzsébet kenyér árából tíz forintot adnak jótékonysági célra. Ezt a fajta technikát mindig nagyon sokan vitatják, tehát, hogy terméket reklámozni azért, hogy vegyetek és akkor abból mi adunk, azt nagyon sokan találják álságosnak. Van aki meg azt mondja, hogy miért is ne, majd a fogyasztó eldönti, hogy él-e ezzel vagy nem.

Voltak már hasonló megkeresések és elzárkóztam tőle, de mivel magam is vallásos vagyok, egyházközség képviselője vagyok és mivel az egyház keresett meg, nem volt kérdés, hogy ebben mi részt veszünk. Nem az üzleti része vezérel, sőt, ők csak egy rövid időszakra gondolták. Én javasoltam, hogy csináljunk egy hosszabb távot belőle és át fogom forgatni abba az irányba, ahol még jobban megtalálják a számításukat. Nem az vezérel, hogy ráteszek öt forintot és azt az ötöt majd odaadom nekik. Akik így gondolkoznak, és sok helyen így gondolkoznak, azok nem lesznek hosszú távon vállalkozók, mint esetleg szeretnének. Szóval hogyha valakinek természetes, lélekből teszi, örömmel, csinálja, örömmel adja, én nálam csak így működi.  Tehát nem marketing ötlet volt, kerestek minket és pozitívan álltunk hozzá.

Ez a fajta aktivitás nyilván hozzátesz a Lipóti értékéhez. Egyáltalán nem látunk mi ebben ellentétet, hogy segítse, támogassa, akár még a profitot is a felelős működés.

Ez egy apró támogatás, mi a környezetünkben próbálunk meg segíteni. Rengetegen keresnek az ország minden részéről, de elhatároztuk, hogy a mi közvetlen régiónkban kérés nélkül is hozzuk ötleteinket és segítünk. Ha itt támogatásról és alkotásról van szó, a legkedvesebb jelenlegi történetem, ugye kis településről beszélünk, hogy nálunk hét-nyolc évet nem volt iskola a településen. És látom akár az én gyengeségeimen, látom az ország jövője szempontjából, az emberek jövője szempontjából, hogy milyen fontos a magas szintű nyelvtudás, magas szintű oktatás. Hallottam két tannyelvű iskoláról,  hogy angol alapon tanulnak már első osztálytól több tantárgyat anyanyelvi szintű tanárokkal, akkor kitaláltam, hogy Lipóton mi igenis elindítunk egy két tannyelvű, angol alapú iskolát. Akkor jöttek ezzel, hogy hát igen, de csak négy-öt gyermek születik, hol lesz itt gyermek, van három nagy falu, azon versenyeznek, hogy melyik iskola fog becsukni. Mi a három komoly iskola mellé szálltunk be egy versenybe négy évvel ezelőtt, és most már nem álmokról, hanem saját referenciáról tudok beszélni, felmenő rendszerben, ugye, először csak elsős, most már egy iskola emelet ráhúzáson túl vagyunk. Hét településről is hozzák ide a gyermekeket, és idén már felvételi lesz. Ez amúgy egy állami iskola, mi a pékség támogatásával egy alapítványon keresztül segítjük úgy az iskolát, hogy az oktatásban is lehet igazi versenyt teremteni, itt is lehet sokkal többet adni mint mások, és úgy gondolom, hogy itt a közszférában is, meg az oktatásban is a hasonló versenyek még előrébb vinnék a dolgokat.

Ez nagyon éles és nagyon precíz megfogalmazás. Ezeken a területeken a verseny kifejezés az mindig nehéz kérdés, hogy ki mondja meg, hogy hogyan és mit oktasson az iskola és milyen szinten. Nyilván a tudás az egyik legnagyobb verseny előny, a legnagyobb érték, de ebben versenyezni ez mondjuk úgy, hogy veszélyes terület. Nem érezte?

Ami a vállalkozás gondolkodásomhoz tartozik, én mindig olyan szeretnék maradni, mint amilyen húsz-huszonöt évvel ezelőtt voltam.  Ez vezérel engem. A versenyt én pozitív értelemben mondtam, mert a cél, az abszolút az,  hogy nem mindegy, hogy kinek adjuk át a pálcákat és a generációt. Már angolul tanulják ötödikben a történelmet. Tudom azt, hogy ez egy hosszabb történet, hogy micsoda érték lesz majd az a tudás náluk tíz-tizenöt év múlva, amikor majd belőlük is biztos lesz egy-két ember hasonló gondolkozással, akik majd ezt tovább fogják vinni, és meg vagyok győződve, hogy ez még tovább fogja majd segíteni ezt a régiót. Nem csak Lipótról beszélek, két településről a szülők hozzák ide a gyerekeket, mert ők is ebben az oktatásban szeretnének részt venni és ezzel azonosulni.

Térjünk vissza egy mondat erejéig a versenyre. Most már több száz üzlettel rendelkeznek az országban. Amikor a fenntarthatóságról meg a fejlődésről beszélünk, akkor hajlamos mindenki csak a mennyiségi fejlődésről beszélni. Önök megálltak tudatosan az üzletszámok növelésében és egy másfajta fejlődési útra lépnek. Tehát a mennyiségi növekedésen túl, másfajta növekedési lehetőségek is vannak.

Az mindig is cél volt és cél is lesz, hogy több vásárlónk lesz.  És rájöttünk arra – nem volt nehéz persze -, hogy ezt nem csak az üzletek számával lehet elérni, hanem hogy az üzletek mind optimálisabb nagysággal és lehetőségekkel bírjanak.  Ugyanazon üzletben, még ha nem is lesz nagyobb és nem is lesz frekventáltabb helyen, de ha a mindent a vevőkért, vendégért, élmény vásárlás felé megyünk, és mind jobban megkapják a vásárlók, amit szeretnének, akkor is sokkal több vevőnk lesz, úgyhogy mindent arra összpontosítunk, hogy még nagyobb minőséggel, még nagyobb választékkal, még jobb kiszolgálással növeljük a vásárlók számát.

Ha majd azt mondja, hogy ezzel készen vagyunk, akkor itt van Pozsony, közel van Bécs, tulajdonképpen egész Európa ma már egy kis falu.

Az első húsz évben mindig mondtam, voltak célok, hogy na még ezt megépítjük, ezt még hozzáadjuk, és mindig meg voltam győződve, hogy elértük a célunkat. Ilyen vállalkozó voltam régebben. Most már ilyet nem szabad mondani, most már azt is látom, hogy ahogy a vállalkozásunk nőtt, egyre több lehetőségünk is lett.  Egyre szebb kihívásokat, célokat tudunk megfogalmazni és talán alkotni,  amit mi amúgy szeretünk.  Nagyon sok vásárló van még, aki nem rendszeres vásárlónk, vagy akár nem is ismer minket. Természetes cél, hogy ezekből is minél többen megismerjék és megszeressék a Lipóti vásárlást és termékeket. Mi egy tanuló időszakot élünk nagyon régóta, szoktam mondani, hogy én huszonhét évvel ezelőtt egy tanuló vállalkozó voltam a sok tanuló vállalkozó közt. Amikor az első boltokat kibéreltem, mit jelent az, hogy vállalkozónak lenni? Mit jelent az, hogy boltot bérelni? Halvány fogalmam nem volt. A kihívások, amikor beléptünk az Európai Unióba és azon vállalkozásokkal, multikkal, generációs tudással rendelkező vállalkozásokkal kellett felvenni a versenyt. Ez igen, ez inspirálja az embert, ez mindig egy vizsga. És akkor a mindent a vevőkért, becsületes, hosszú távú gondolkozással túléltük ezt a rostát, akkor jött a világválság, ami hát nem rövid lefolyású volt, csökkent az életszínvonal, nem folytatom, ez is egy igazi kihívás, hogy itt is állni kell a versenyt. Legnagyobb örömöm, hogy mi pont ebben a válságban növekedtünk tovább a tízszeresét, vagy talán még nagyobbat.

Szóval akkor irány a határon kívül?

Igen, de most Magyarországon még egy kicsit a tortaszeletet és a céljainkat tudjuk növelni, még nagyon sok megoldandó feladat van. Amikor úgy érezzük, hogy már aránylag meg vagyunk elégedve önmagunkkal, akkor mindenképpen bátran ki fogunk menni és az lesz az igazi vizsga majd.

Mikor törhetjük le az első serclit Bécsben?

Két-három év múlva.

Ezek megint víziók, célok.

Igen, én mindig optimista voltam és ezt szeretném kérni a jó Istentől, hogy továbbra is, amit eddig adott, azt adja meg nekem továbbra is.