Kategória: Márkás beszélgetések.
Admin kategória: Márkás beszélgetések - kerekasztal.

A “Mi a helyzet?” beszélgetés  itt olvasható:

Kőszegi András:
Kezdjük mindjárt azzal az alapvetésemmel, hogy a kommunikációs közeg, a piac, az egész tér amiben működik a kommunikációs szakma az alapvetően változott meg, és én azt látom, hogy a szakma nem akar erről tudomást venni. Értem a szakma alatt az ügynökség, médiaügynökség, vállalat és nagy médiafelületek nevezzük úgy szentháromságát. Mit gondolsz te erről? Mintha egy kicsit a múltba révedve élnénk, költenénk a pénzt, a világ megváltozott, mi ugyanúgy csinálunk mindent és közben azt várjuk, hogy másképp történjenek a dolgok.

Valter Erik:
Nem csak a befogadói oldalnak kellene megváltozni vagy változott meg, hanem a megbízói oldalnak is. A megbízói oldalnak vannak még mindig olyan elvárásai, ill. vannak olyan berögzött, megrögzött szokásai, hogy nem teszik lehetővé azt, hogy tudjon változni az a kommunikációs szakma amelyiknek már egyébként a java része borzasztóan megváltozott. Ha nem a magyarországi piacot nézzük, akkor azt jól látjuk, hogy általunk évek óta mögöttünk levőnek tartott piacok is bőven előttünk járnak. És ez alatt, hogy megrögzött szokások ez alatt akár olyat is érthetek, hogy ha van egy ügyfél akinek volna/van egy terméke, van egy elképzelése ezzel a termékkel, saját magát korlátozza le azzal, hogy nem úgy közelít a termékhez, vagy úgy közelít a marketingkommunikációs feladathoz, hogy azt mondja, hogy itt van egy termékem, ehhez kéne hogy tartozzon valamilyen fajta kommunikáció, vagy valamilyen fajta marketingtevékenység, és akkor keresek egy olyan céget  – kettőt vagy ötöt – akinek ezt bedobom, és megkérdezem, hogy akkor te mit tudsz csinálni? Hanem elkezdi saját magának fölszeletelni ezt a feladatot, és akkor úgy mint ahogy az elmúlt 10-20-30-50 évben volt akkor keresek egy kreatív ügynökséget, keresek egy média ügynökséget, keresek egy pr ügynökséget, meg egy BTL-t, egy csomó mindent. Ami azért rossz, mert már nagyon rég óta nem így működik a piac. Tehát én megpróbálok mint ügyfél, belegyömöszölni egy – egyébként már a befogadói oldalról sem olyan típusú – kommunikációt olyan csatornákba, amelyek már nem alkalmasak arra. Meg kell nézni, hogy egy klasszikus médiaügynökségnek mennyi a klasszikus médiaügynökségi feladata! Szép lassan elolvad. Ki merem jelenteni, hogy ez el fog múlni. A médiaügynökség mint entitás annak nem sok van már hátra. Ez most nem hangzik jól egy médiaügynökség ügyvezetőjének a szájából, de ez a lényeg!

Kőszegi András:
Azért az látható hogy médiaügynökségek vásárolgatnak föl korábban önálló digitális ügynökséget, vásárolnak föl pr ügynökséget. Én magam is tapasztaltam, hogy nagyon-nagy, mondjuk úgy, hogy klasszikus nagy médiaügynökség megkeresett kimondottan pr tartalmi feladattal – ez egy külön téma, erről majd még külön beszélünk. De egész egyszerűen azt látom, hogy hol abba az irányba mennek az ügynökségek, hogy legyünk egy nagy integrált ügynökség, és mi mindent megcsinálunk az ügyfélnek. Aztán jön egy fejlövés, hogy akkor mi most specializálódunk, és szétdaraboljuk a cégünket, eladjuk, meg külön működünk és akkor hol specialisták vagyunk, hol meg integrált szakértők. Hol tartunk most? Mi vagytok ti?

 

valter_erik_bergmedia

Valter Erik, ügyvezető igazgató, Berg Media

Valter Erik:
Mi egy kommunikációs ügynökség vagyunk, amit nem szeretek így mondani, mert ezt is már kiégették nagyon szépen. A médiaügynökség önmagában nem fog már megállni,  mint ahogy azt az előbb mondtam. Egyébként meg az hogy hol tart a piac nem hiszem azt hogy nagyon sok mindenkinél volt az, hogy azért kezdett el az egyébként szétszabdalt specializálódott területek felől menni az integrált, egy darab megoldás irányába, mert szakmailag ezt tartotta jónak, hanem egyszerűen azért, mert azt látja, hogy a szűkülő piacon egyetlen egyféle képen tud még pénzt csinálni, hogyha máshová is belenyúl. Ha csak a produkcióra koncentrál akkor szép lassan elfogy alóla a piac, ha csak a BTL aktivitásokra akkor ott is. Elkezdenek mindenhova dolgozni. Ennek van egy olyan nem annyira nagyon jó üzenete, hogy ugye senki sem szereti az olyan ügynökséget ahol azt állítják magukról, hogy mi aztán tényleg mindenhez értünk, és mindent megoldunk. Ebből a szempontból egyébként nagyon jó kijárat tud lenni amikor cégcsoportok alakulnak ki, ahol egy kapus rendszerrel, egyféle fajta módon, egy darab kapcsolattartóval – hogy ha így nevezzük – lényegében mindenféle kommunikációs területhez hozzáférést kap az ügyfél úgy, hogy ezeket a területeket önálló ügynökségek, vagy önálló cégek, tényleg erre specializált cégek intézik. Ilyenre van példa, nem is egy. Az egyik nagyon jó, abban benne vagyunk. Igazából azt látom én – és megint visszatérnék az ügyfél oldalra – hogy hiába mondjuk azt, hogy igen, mert itt van egy ügynökség, vagy egy ügynökségcsoport vagy egy cégcsoport – nevezzük aminek akarjuk – aki meg tud mindenfélét oldani, az ügyfél még mindig úgy gondolkodik, ahogy azt az elmúlt 15 évben megszokta, hogy egy klasszikus médiaügynökség vásároljon médiát. Már nem is kell hogy tervezzen, mert majd azt én jobban tudom, de hogy vásároljon médiát, a kreatív ügynökség csinálja meg szépen nekem a tv, rádió spotomat meg az óriásplakátomat, és akkor erről írjanak három okosat a pr-esek, és így tovább. Érdemes megnézni akkor amikor egy médiaügynökség bedob egy olyat, hogy és egyébként mi tartalomszolgáltatásba is bele tudunk nyúlni, és mi azért ehhez is hozzá tudunk férni, akkor azért úgy általában karba font kéz, hátradőlök az asztal túloldalán mint ügyfél, és azt mondom igen-igen, de erre nekünk van egy pr ügynökségünk! Ami nem baj, és amiért én általában ezeket nem szoktam érteni, hogy… Ez nem olyan megközelítés, hogy én majd jövök, és én mint médiaügynökség majd jól megfejtem és kicsavarom a pr-esnek a kezéből a businesst, hanem ez inkább csak arra egy utalás, hogy tudjuk hogy hol vannak azok a kapcsolódási pontok, ahol mi akár egy pr, akár egy kreatív, akár egy digitális ügynökséghez tudunk csatlakozni, és nekem, mint médiaügynökségi képviselőnek teljesen indifferens, hogy az most kicsoda, ha az ügyfél elégedett a saját már meglévő ügynökségével, akkor dolgozzon vele! Csak ne legyen az, hogy akkor mi maradunk ugyanazon a sínen, és akkor szép lassan kifogy a piac alólunk, mert hogy egy idő után ezzel nem nagyon tudunk mit kezdeni és nem is nagyon kell. Mert ezzel egyetlenegyet lehet kezdeni, hogy az ember felnő ehhez a feladathoz vagy átalakítja a profilját, vagy megy abba az irányba amerre a piac tart, vagy ad absurdum megpróbálja megmutatni a piacnak, hogy merre kéne menni. De hogy ha egyszer tartalomra van igény, akkor tartalom irányba kell elmozdulni. Márpedig tartalomra van igény!

Kőszegi András:
Éppen ezt akartam kérdezni, hogy igaz még az a klasszikus állítás, hogy „content is king” – a tartalom a király? Mert igazából én meg azt látom, hogy persze, a tartalom az király, ebben én még mindig hiszek, de közben meg vállalati oldalról meg a kilogramm a király, kg a JRP, kg a kattintás, kg a darabszám. Tehát ettől nem nagyon tudunk elszakadni, ahogy Gergő nagyon szépen megfogalmazta évekkel ezelőtt, hogy corporate környezetben nem beszélgetünk, csak vetítünk. Van egy ilyen valamit prezentálni kell ahhoz, hogy mindenkinek jó legyen, miközben ezzel – azt gondolom – nagyon sok mindenki saját magát csapja be. Becsapjuk a fogyasztót, becsapjuk az ügyfelet, becsapjuk saját magunkat is. És jelen pillanatban nem látom hogy ez meddig fenntartható!

Valter Erik:
Ezt én sem tudom, hogy meddig tartható fenn. Nekem ezzel a – amit nagyon sok helyről hallok, ez a kattintás alapú kommunikáció – nekem ezzel az a bajom, hogy már hosszú-hosszú évekkel ezelőtt, amikor dolgoztunk mi bevásárlóközpontoknak, akkor volt egy teljesen általános probléma, hogy nagyon magas a footfall a házban, tehát rengetegen jönnek s nem fogy semmi. Tehát tök jó ha rengeteg kattintást tudok elérni egy oldalon, hogyha nincs mögötte semmi, ha nincs mögötte tartalom, nem tudok rá mást mondani, jobban kifejezni, akkor hiába kattintottak. Marha jó hogy 300 ezren megnézik a kirakatomat, és utána csak ketten jönnek be. Ezért gondolom azt, hogy a content is king. És azért ha jobban megnézzük a reklám is content, és a tartalom is reklám tud lenni. Ettől ugye hideglelést kapnak az újságírók, meg általában mindenki aki egyébként a tartalomszolgáltatás felőli oldalon dolgozik, de ez bizonyos mértékben kikerülhetetlen. Egyrészt megváltozott az újságírás- nekem mint laikusnak vagy kívülállónak is jól látszik – pont a blog szféra miatt, vagy meg kell nézni egy CNN vagy bármilyen nagyobb nemzetközi hírhálózat hogy üzemel, bődületes mennyiségű privát, vagy magánemberektől ékező információn alapuló hír jelenik meg, nagyon sok szempontból változik. Az hogy, mennyire a tartalom ami viszi az egészet azt nagyszerűen mutatja, hogy hány olyan…tehát, hogy nem alakulnak ki hírességek. Van egy Tóta W-nk, meg föl tudok sorolni maximum öt ilyent, de hogy ha megnézem azt hogy hányan vannak azok akik blogot írnak, vagy akik olyan tartalmat írnak amit egyébként mások is olvasnak -sokan- ezeknek azért erősen 90%-áról fogalmunk sincs hogy ki ez. Nem ő számít mint szereplő, hanem az amit ő ír. És pontosan ugyanezen az alapon vagy ugyanezen a gondolatmeneten végighúzva a szálat eljutunk oda, hogy akkor mért nem lehet, mért kell ennek egy darab embernek lenni? Mért nem lehet egy brand, egy márka, egy termék, egy produktum az, aki olyan fajta tartalmat tud nekem mint befogadó, fogyasztó, bárki biztosítani, ami ad absurdum építi az ő brandjét. Ugye a politikusoknak sincs márkaépítése. Azt kéne tudatosítani, hogy ebben semmi elkurvulás nincs- bocsánat -.ez egész egyszerűen a természetes menete ennek az egésznek, és igenis tud lenni hasznos. Meg kell nézni, a Coca-Cola megcsinálta a Lagerfelddel a kis Coca-Cola light-os cuccát, és csináltak egy olyan divatoldalt, ami tök jól megáll. Mi abban a különbség, hogy csinálok egy divatoldalt, végig roadshow-zok mindent, mert tudom hogy nem fogom tudni egyedül fenntartani, mert életképtelen, egyébként, mert annyi nem jön be belőle hirdetésben, keresek egy szponzort, és akkor az ő arculatára átrajzolom az egészet – ez tök normális. Ha a másik irányba nézünk akkor mindig eldobja a kanalat, hogy úristen hogy lehet ilyet csinálni! Mért ne lehetne csinálni? Azért mert a másik irányba a végeredmény ugyanaz. A végeredmény ugyanaz, hogy több millió férfi/ nő fogja nézni azt az oldalt, és azt mondja, hogy nagyon kafa. Nem tudom hogy milyen inget vegyek föl holnap, vagy valami egyéb marhaság. Tehát hogy nem látom benne, nincs benne semmi új – szerintem – maximum a megközelítés, vagy a folyamat az ami változott, egyébként ebben mi olyan nagyon-nagy blaszfémia? 

Kőszegi András:
Évekkel ezelőtt, a Financial Times vagy a New York Times vagy valamelyik nagy oldal deklaráltan a vezércikkben egy pr cikket jelentetett meg, egyébként ami tartalmilag hihetetlen releváns volt, nagyon izgalmas téma volt, s ők már akkor kijelentették, hogy az, hogy pr cikk vagy szerkesztőségi tartalom nem egy eretnekség az, hogy most ez így jelenik meg, amikor tulajdonképpen az információ, az üzenet annak fontossága a lényeges, hogy eljusson az olvasóhoz. Nálunk meg még mindig azt faragjuk, hogy  – egyébként véleményem szerint meglehetősen álságosan – nálunk a tartalom, a szerkesztőség, a kiadó az nálunk nagyon el van szeparálva, mi nagyon etikusak vagyunk, nálunk ilyent nem lehet, miközben látod hogy de!

Valter Erik:
Arról nem is beszélve, hogy akiknek írok meg akikről írok, mindenkit körülvesz a reklám,  meg az összes ilyen marketinggel kapcsolatos kommunikáció, tehát valóban iszonyú álságos azt kijelenteni, hogy akkor majd én fönntartok egy olyan tartalmat amiben nincs. Meg kell nézni azt, hogy mit generált az, amikor le volt tiltva, hogy egy terméket bevigyél a stúdióba. A legröhejesebb hülyeségek! Az amikor le van téve egy dobozos Coca-Cola az asztalra, ami teljesen odavaló, mondjuk egy étteremben ülünk, és akkor elkezdik kikockázni!! Miért?? Tényleg az ég világon senki sem fogja azt hinni, hogy azt majd a Coca-Cola direkt jól megvette reggel 8 órakor a Claudia mellé nem tudom hol, a kávézóban!

Kőszegi András:
De akár meg is vehette.

Valter Erik:
Akár meg is vehette!  Egészen addig amíg nincs a Claudiának, vagy valaki másnak, aki a műsort vezeti, nincs a homlokára tetoválva, tehát ha nem ilyen Família Kft-be csúszunk át, ahol a tartalmat határozza meg az, hogy ki az aki támogat, és márpedig szerintem, legalábbis azt mutatja a gyakorlat, külföldön is, meg azért itt is az okosabb vagy szofisztikáltabb médiumoknál, hogy ez abszolút kontrollálható, akkor mért kell ezt egy ekkora szörnyű, borzasztó dolognak tekinteni? Semmilyen szempontból nem értelmezhető számomra az, hogy azt mondja márpedig ő külön teszi az egészet. Tök egyszerű egyébként, mert hogy ha én nagyon eltolom kereskedelmi irányba az egészet, és nagyon kereskedelmi szemlélet fogja meghatározni a tartalmat, azzal nem fogok tudni megélni a piacon. Önszabályozza magát az egész rendszer, ugyanakkor hogyha azt mondom, hogy kizárok mindent és akkor maradok M1, akkor azt fogom látni, hogy igenis megy lefele. És azért megy lefele, mert persze nagyon klassz föl tud menni, amikor föl tud menni, de hát azért azt is meg kell nézni – és ez megint csak az álságos része ennek az egésznek – hogy van egy olyan média – és most tényleg eltekintek attól, hogy ez most közszolgálati televízió, ez-az, amaz, így-úgy – van egy olyan média vagy médium, amely azt találja ki magának hogy abszolút elhatárolódik attól hogy ez befolyjon hozzá és hogy belemenjen a tartalomba, abban a pillanatban hogy ha egy olyan tartalomra teszi rá a kezét, amelyikről tudja, hogy nagyon-nagy érdeklődésre fog számot tartani vagy ki lehet belőle valamit hozni, azonnal eladja. Akkor miről beszélünk? Akkor miért mondjuk azt, hogy mert mi ezt nagyon külön szeparáljuk. Ha én azt mondom, hogy az én csatornám tök értékes mindig, akkor adjak el mindent vagy ne adjak el semmit. Ha azt mondom, hogy vannak olyanok amik kurrensebbek, akkor mért nem próbálom meg  a többit is kurrenssé tenni? Márpedig úgy fogom tudni kurrenssé tenni, hogy ha az érdekes. Ha nem érdekes, mert nem érdekli a közönséget nem fogom tudni eladni. Megint oda jutottunk el, hogy van egy ilyen kereskedelmi… ez nagyon szarul hangzik, nagyon rosszul hangzik – ezt tudom – de meg kell nézni, nem akarok egészen közvetlen közeli példákat hozni az éppen aktuális napi hírfolyamból, de meg kell nézni, hogy azok a művészek akik abban szocializálódtak az elmúlt 10-20-30-50 évben, hogy a művészetből meg lehet élni azok nem élnek meg, és pont ezért. Mert hogy ez visszament arra a hobbi szintre -bocsánat. Ha nem tudom kereskedelmileg eladhatóvá tenni ezt a cuccot, akkor nincs!

Kőszegi András:
Térjünk vissza a vállalati szektorba büdzsécsökkentés címén, egy nagyon komoly vezetői, kommunikációs szakmai vezetői réteget mondjuk úgy hogy kinyomtak az aktívak közül, és nem emeltek  föl kvalitásokat bizonyos feladatok ellátására, pozíciók szűnnek meg, tehát a kommunikációs igazgatói, marketing igazgatói réteg tulajdonképpen nagyjából kiürül, nem megbántva senkit, tisztelet a kivételnek, nagyon kevés kvalitás van a szakmában, vállalati oldalon is. És akkor eljutunk megint a kilogrammhoz. Te hogyan látod, hogy a napi promóció, a napi árverseny mellett, a klasszikus márkaüzeneteket, ami az egésznek szerintem mégiscsak a veleje, lényege, hogyan lehet velük megvalósítani, vagy hogyan tudják elfogadni azokat a véleményeket, mondjuk tőletek, hogy nem elég a holnapi promóció, mégiscsak a brandet építeni kell? És nem csak kilogramm és kattintás alapon!

Valter Erik:
Visszamennék a kérdés elejére! Nagyon sok helyen van az, amit te mondtál, hogy a senior, az aki tapasztaltabb, ugye ő drágább. Tök egyszerű, büdzsét csökkentünk vagy nagy cut back van, akkor megfogjuk és kirakjuk azt, aki…megnézzük a fizetési listát, ő a drága, neki kell mennie. Rendkívül rövidlátó megfejtésnek tartom ezt, azon egyszerű oknál fogva, mert pont miközben a piac szofisztikálódik ezért nekem pont olyan emberre van szükségem, aki már annyira tapasztalt, aki már úgy tud dolgozni, hogy nem csak a kilóra vásárolt kampányokat tudja megoldani, hanem relevánsan hozzá tud szólni egy adott feladathoz, és lényegében itt van a válasz arra is, hogy ez meddig tartható fenn. És hogy ha most a szűken vett saját piacunkról beszélünk egészen addig amíg a reklámügynökségek vagy az ügynökségek többnyire junior, kezdő, vagy kevésbé tapasztalt kollégákat tudnak felmutatni egy-egy ügyfélnek, addig kicsi a valószínűsége, hogy olyan nagyon szofisztikált megoldások fognak születni. Addig ott fogunk maradni, hogy nem az fogja érdekelni az ügyfelet, hogy én mit adok, hanem az hogy ezt mennyiért adom. És akkor legyen a rengeteg kattintás meg nagyon sok óriásplakát, meg a borzalmas mennyiségű tv spot. Ami biztos jó, hogy ha olyan termékem van, ahol óriási mennyiségű embert kell elérnem és akkor bődületesen nem tudom mi, hogy rettentően le kell gyalulnom a piacot, hogy mindenki rólam beszéljen, vagy benne legyek a köztudatban. De abban a pillanatban, hogy ha megpróbálok egy kicsit szofisztikáltabb lenni akkor nem lesz meg hozzá az emberanyagom. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy a feltörekvő meg a feljövő fiatal nemzedék nem képest ezt elvégezni, csak egy olyan átmeneti időszakban amikor az egyik is és a másik is él, kéne érteni mind a kettőhöz. Arról nem is beszélve, hogy eleve mindenkinek 24 órából áll a napja, tehát ha énnekem úgy kell nagyon okosakat gondolnom, hogy mellette egy igazi székláb business van, találjak ki valami gyönyörű faragványt, csak előtte csináljak meg  húszezer db tök egyenes széklábat, akkor ez nem biztos, hogy ez belefér a napba. Most eljutottunk a művészet irányába, hogy hát ha nagyon akarok képzelődni meg fantáziálni, akkor oldjam meg anélkül, hogy széklábat kéne csinálni – ez megint egy álságos megközelítés, mert azt is tudjuk hogy az összes ilyen cég piaci alapon működik. Ha nincs pénze nem fog működni. Ebben kell megtalálni a balanszot, és akkor be fog állni olyan irányba, ahol előre lehet gondolkodni. Egyébként nagy cégek nagyon előre gondolkodnak. Én tudom, hogy 2010 környékén láttam olyan kommunikációs ötlethalmazt vagy fölvezetést a Coca-Colától aminek 2016-2018 volt a vége. Ők kitalálták azt előre hogy körülbelül hogy nézne ki az ő szempontjukból vagy az ő meglátásuk szerint, inkább így mondanám, hogy az ő meglátásuk szerint, hogy nézhetne ki jól, és ezt nagyon tudatosan elkezdték felépíteni. És akkor ők ugye elindították onnan, hogy eddig a reklám olyan volt, hogy mi mondtunk valamit te meg elfogadtad. Aztán ez egy kicsit olyan lett, ilyen kétoldalú, hogy meghallgatom a te véleményedet is, és utána elindul abba az irányba, hogy ilyen történetmesélős, és kb. itt tartunk most. És el fog jutni arra a szintre, – sőt vannak akik már el is jutottak – ahol igenis a fogyasztó mondja meg hogy mit szeretne. Ahol megkérdezem. Mielőtt elkezdek terméket fejleszteni, nem az hogy megnézem mire van igény, hanem effektíve direktbe megkérdezem. Eddig ilyen gumirádlit gyártottunk, milyent szeretnél, kéket vagy pirosat? És nem azért kérdezem meg mert nem értek hozzá, hanem mert szeretnélek téged úgy kiszolgálni, hogy te azt kapd amit valóban szeretnél. Nem próbálom meg rád erőszakolni a sárga-fekete tornacipőt, hogy ha te egyébként megvagy vele, tök jó, de úgy alaphelyzetben sárga-zöldet szeretnél.

Kőszegi András:
Ez egy kicsit bonyolult, mert itthon azt látom ez egy kicsit nehezen megy át ez a dolog, mert ezen gondolkodni kell, ezzel foglalkozni kell, ezt ki kell találni. Tulajdonképpen beszélgettünk kicsit optimista, kicsit pesszimista képekről is, mit gondolsz erről a szentháromságról amit mondtam? Mondtad vége van, vagy vége lesz, mindig ezt mondjuk, aztán valamiért mindig – nyilván egyéni érdekek által vezérelve is – nehezen akar ennek vége lenni, akkor inkább azt kérdezem ,hogy ti konkrétan merre mentek, mi a ti víziótok, mi az amit „erőltettek” ügynökségként, ügyfél médium felé, együtt?

Valter Erik:
Nagyon-nagy változások nálunk azért nincsenek, mert mi eddig is meglehetősen szorosan együtt dolgoztunk médiummal. Én azt látom, hogy ebből a szentháromságból most éppen a médium az aki legjobban erősödik, aki a leginkább a vezető pozíciót tudja megtartani, pont azért mert ő adja meg azt a felületet, és ő adja a tartalmat, amihez tud csatlakozni az ügyfél és/vagy az ügynökség.

Kőszegi András:
Igen, csak a pénzből tudja ezt fenntartani, és az ügyfél meg pont a pénzt nem akarja nagyon odaadni.

Valter Erik:
Az ügyfél nem akarja a pénzt odaadni ugyanarra az unalmas vagy nem unalmas, de ugyanarra a megszokott szir-szarra amire az elmúlt 15 évben adta. De azt senki sem mondhatja, hogy ha én odamegyek egy ügyfélhez és olyant mondok neki hogy tényleg eldobja a haját, hogy arra nem talál pénzt. Tehát még a leginkább rigorózus ügyfél is, aki azt mondja már neki ennyi pénze van, azért ilyen ügyfélnél is láttam azt hogy eget földet megmozgatott, mert valami megtetszett neki, vagy valamire azt látta, hogy jól működik. Itt akkor megint visszatérhetünk arra, hogy ha vissza tudjuk állítani sok-sok munkával, tudással a presztízsét a munkánknak, a szakmánknak, magyarán el tudjuk hitetni az ügyféllel, hogy mi nem csak médiát vásárolunk, mi nem csak megcsinálunk egy tv spotot, amire te majd megmondod, hogy szerinted mi a jó, pedig pont annyira vagy benne releváns mint én, mert nem te vagy a célcsoport, akkor el fogunk oda jutni, hogy elhiszik nekünk, hogy mi okosak vagyunk, hogy elhiszik hogy mi értünk ahhoz amihez értünk, és akkor azt fogja mondani, hogy amit én mondok abban valószínűleg van valami, és hogy ha az jó ötlet akkor meg valósítsuk meg. Sokkal könnyebben nyitja meg a bukszát, hogy ha én egy olyant viszek aminek van értelme. Ami ugyanolyan mint az elmúlt 15 , persze hogy azt fogja mondani, ha másért nem, mert tapasztalata van, hogy minden befektetett 10 millió forintból ő mennyit keres vissza? Ha én el tudok neki vinni egy olyan megoldást, vagy meg tudok mutatni neki egy olyan utat, ahol nem feltétlenül biztos, hogy a 10 millióból 20%-os visszatérülése van, de lehet hogy a 10 millióból 50, sokkal hamarabb fogja azt mondani – amennyiben a gazdasági környezete ezt megengedi, és ez alatt én nem azt értem, hogy nincs pénze, hanem azt értem hogy meg meri lépni, mert bízik az ügynökségében, és azért mert ő maga is ért hozzá – és akkor fogunk tudni haladni előbbre. Mi ezt úgy próbáljuk meg megoldani ahogy azt említettem is, hogy a Multeam360 nevű umbrella vagy ilyen ernyő márka egyik része lettünk, és mi kimondottan ebben az irányba indultunk el. Nem próbáljuk meg az ügyfelet becsatornázni, nem próbáljuk neki megmondani, hogy igenis itt van egy médiaügynökség, ott van egy event, ott meg egy kreatív, hanem mondd hogy mit szeretnél. Van egy gumirádlid, vagy egy dűznid, vagy egy brájzlid, és akkor jaj de jó, adjuk el, vagy mutassuk meg vagy beszéljünk róla, vagy bármi. És akkor összeülünk mi akik vagyunk, öten-hatan-nyolcan, éppen akik foglalkoznak ezzel a dologgal, és akkor kijön belőle valami. Persze mindenki önállóan dolgozik az ügyön, a saját cégét próbálja meg előre vinni, viszont azáltal, hogy van egy közös érintkezési pont ezért ha hosszú távon gondolkodsz, nem próbálod meg mindig a saját cégedet keresztül verni ezen az egész rendszeren, mert egy idő után egyedül maradsz. Ha kompromisszum készebb és ha azt mondom igen dolgozzunk együtt, akkor lehet hogy olyan fog kijönni belőle amit más nem tud, vagy nem akart vagy nem csinált meg, mivel sokkal több helyen leszel ismert, magyarán businesst hoz neked.

Kőszegi András:
Ez annyira szép a vége, hogy itt fejezzük is be! Mégiscsak valami kis fényt az alagút végén megmutattál. Hiszel abban hogy kicsit – nyilván nem a költés szintjén- a gondolkodásban itthon helyreáll a világ rendje? Lehet majd azért értelmes dolgokat létrehozni?

Valter Erik:
Hát ha nem hinnék benne…

Kőszegi András:
A kilogrammon túl.

Valter Erik:
Értem. Ha nem hinnék benne akkor azért már fölálltam volna. Én azt látom, hogy ebben még van lópor, ebből még lehet jót csinálni!

(BrandTrend)