Kategória: Márkás beszélgetések.
Admin kategória: Márkás beszélgetések - kerekasztal.

A 2012.02.15. BrandTrend “Mi a helyzet?” beszélgetés írott változata.

Kőszegi András:
Az elmúlt években jó néhányszor beszélgettünk a felsőoktatás helyzetéről, főiskola vs. egyetem, magánintézmény vs. állami intézmény, de legfőképpen arról beszélgettünk, hogy a tudás és a tanítás is egy piaci szereplő, egy piaci termék, piaci viszonyok között. A tudás érték, amit meg kell szerezni és értékesíteni kell. Most nem tudom, hogy mi történik jelen pillanatban a felsőoktatásban, hogy még inkább piacivá vált, vagy válik, vagy még kevésbé válik piacivá, gondolok itt az államilag finanszírozott helyek számára.

Dr. Vass László:
Hogy milyen modell fog kijönni végül is ebből a jelenlegi szabályozási konstrukcióból, és maga  a konstrukció is  milyen irányba fog majd formálódni, ezt most még nem tudjuk. Tudjuk azt, hogy megvan a törvény, és tudjuk, hogy a törvényhez legalább 50 végrehajtási jogszabály fog kapcsolódni. A törvény az egy kerettörvény, és nagyon sok olyan lényeges elemben nem tartalmaz még konkrét előírást, ami miatt még nem tudjuk megmondani milyen modell. Egyet világosan lehet látni, hogy a konkrét lépések mögött alapvetően egy gazdasági szükségszerűség van. Néhány lépés mögött lehet érzékelni bizonyos koncepciót, de csak nagyon haloványan.  Ami ebbe az utóbbiba tartozik, pl. az, hogy a kormányzat meghirdette, hogy támogatni akarja a vidéki felsőoktatási  központoknak a fejlődését, vagy igyekszik olyan módon osztani az állami finanszírozást, hogy az a gazdaság szükségleteihez közelebb kerüljön. Ez főleg a műszaki, természettudományi szakoknak a preferálására vonatkozik. Van egy-két olyan elem, amit így tartalmilag látunk, de összességében úgy tűnik, hogy a kormány vett egy nagy lélegzetet és belevágott abba a nagyon kellemetlen feladatba, ami már nagyon rég óta valamilyen módon érett, mármint az, hogy az államilag finanszírozott felsőoktatást azt csökkenteni kell. Részben azért, mert demográfiai okokból ez a felsőoktatás túlzottan nagyra nőtt, a másik oldalról – és ez a fontosabb vagy a legfontosabb – hogy nem tudja az állam finanszírozni ilyen mértékben ezt a felsőoktatási intézmény rendszert. Ehhez még hozzáteszem, hogy ez nem arról szól, hogy azt akarnák, hogy kevesebben tanuljanak a felsőoktatásban. Hanem azt mondják, hogy kevesebb finanszírozás lesz, kevesebben fognak úgymond ingyen tanulni a felsőoktatásban. Viszont a kapacitásokat olyan értelemben azért fönntartják, vagy megnézik azt, hogy hogyan tudnak fennmaradni, hogy ott fizetős hallgatók, tehát önköltséget fizető vagy fél önköltséget fizető hallgatók legyenek. Ezt most így higgadtan elmondva, ez lenne a kiinduló pont.

Kőszegi András:
Kevésbé higgadtan?

vass_laszlo_bkf

Dr. Vass László:
Kevésbé higgadtan, itt ugye nagyon-nagyon drámai változás történt, és azt  mondhatom, hogy ez a drámai változás mindazokat nagyon súlyosan érintette, akik az állami finanszírozástól függnek. Ezek nyilván alapvetően az állami intézmények, és  hozzáteszem, az állami intézmények közül is  azért  máshogyan érinti azokat, akik eddig is a kapacitásaikat ügyesen próbálták egy piaci szemlélettel fönntartani, vagy egyszerűen egy olyan támogatási struktúrában, amiben több lábon álltak. Azok az intézmények, és itt főleg a vidéki kisebb intézmények, akiknek ilyen fajta hátterük vagy lehetőségük nem volt, vagy ilyen irányba nem kényszerültek gondolkodni, azok még tragikusabb helyzetben vannak, mint a többiek.
Az állami és magánintézmények közti viszonyban, a jelenlegi állapotban, azt mondhatom, hogy a magánintézmények elég fura helyzetbe kerültek, és e mögött én nem látok semmilyen elvet, mert olyat nem mondott ki soha senki, hogy az állam csak az állami szférának kíván finanszírozást adni, hiszen a feladat nem úgy szól, hogy az állam az államit, hanem az állam a felsőoktatási tevékenységet. Mi, magánintézmények  ugyanolyan felsőoktatási tevékenységet végzünk mint az állami, ugyanúgy akkreditálnak bennünket, ugyanúgy megyünk a felvételi rendszerbe, mindenféle dolog ugyanúgy érint bennünket, kivéve a finanszírozást, amit nekünk magunknak kell előteremteni. És most az a fura helyzet támadt  –  aminek nem is értem a magyarázatát – hogy egyetlen magánintézmény sem kapott az alapszakos szinten állami finanszírozott helyeket. Ez annál is inkább érthetetlen, mert több olyan képzés van, amiben nagyon magas színvonalat nyújtanak a magánintézmények, vagy a mi esetünkben vannak olyan szakok, amit csak mi nyújtunk. Vagy van olyan képzésünk, ami vidéken van, és ott csak mi nyújtjuk, ami duplán belekerülhetne az államilag támogatott körbe, de még választ sem kaptunk arra, hogy ezt miért nem támogatják.

Kőszegi András:
Most ha nagyon pikírt akarnék lenni, azt mondanám, hogy „nomen est omen”, Kommunikációs Főiskola, BKF, és ugye az elhíresült mondás, hogy a kommunikációs szakemberek nem fejlesztik a gazdaságot!

Dr. Vass László:
Igen, ez egy elég szerencsétlen megfogalmazás, nyilván e mögött egyfajta tapasztalat van a kommunikációs szakemberekről, ill. az államtitkár asszony, amikor ezt mondta, nyilván valamiféle kommunikációra és valamiféle szakemberekre gondolt. Előbb hadd jegyezzem meg azt, hogy az üzleti területen – a kommunikációs területen is, de ott azért egy-két hely valahova jutott mégiscsak, valami minimálisat láttunk valahol – és a társadalomtudomány területen nagyrészt nulla, mindenhol, az állami intézményekben is nulla állami finanszírozott hely van. Ilyen értelemben ez egy testes, súlyos probléma.
Kifejezetten a kommunikációs területen ez a megjegyzés sajnos azt tükrözi, hogy akik megítélik ezt, és ezek szerint döntéshozói körökben nagyon felelős emberek is ezt így látják, nem tudatosult az elmúlt 10-15 évnek a fejlődése. Vagy mondjam azt az elmúlt 10 évé, mert amit mi 15 évvel ezelőtt láttunk Hollandiában vagy Ausztriában, vagy bárhol a világon, ott világos volt, hogy a kommunikáció nem azonos az újságírással, vagy nem azonos a nyelvelmélettel és  a nyelvi kommunikációval, hanem ennek nagyon sok olyan  gyakorlati alkalmazása van, ami kifejezetten üzleti alkalmazás. Kifejezetten azt lehet mondani, hogy a kommunikáció olajozza az üzletet. A kommunikáció az üzlet és a gazdaság fejlesztéséhez egy annyira nélkülözhetetlen fontos eszköz ma már, hogy sok esetben azt mondják, első helyen a kommunikáció áll az üzlet megszervezésében, a gazdaság fejlesztésében, a gazdasági szereplők fejlődésében és egymás közti viszonyának a fejlesztésében, ez nélkülözhetetlen. Ma már olyan szakma-csoport fejlődött  ki az  üzleti kommunikáció tárgykörében, amit egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az más kérdés, hogy a hazai 26-27 kommunikáció szak közül elenyésző kisebbség az, aki ezt fölismeri és erre próbál reagálni. A többieknél joggal fölmerült az a kérdés, hogy mit értenek kommunikáció alatt, és biztos, hogy nem nagyon lehet fölfedezni, hogy ők a gazdaság fejlődéséhez hogyan járulnak hozzá. De ilyen sommás kijelentést azért nem jó tenni, mert nagyon félreorientál. Különösen ebben a helyzetben, amikor nagyon is szükség van arra, hogy amikor megszorítások vannak és óhatatlanul le kell mondani bizonyos képzésekről, akkor nehogy olyan értékvesztés legyen, ami utána aztán, amire észrevesszük, hogy értékvesztés volt, addigra drasztikusan lemaradunk a versenytársainktól.

Kőszegi András:
Azért jutott eszembe ez a mondat, mert éppen két évvel ezelőtt egészen pontosan azt mondtad, hogy a magas minőség azt jelenti, hogy a társadalom számára rendkívül hasznos, fontos értéket hordoz, vagyis azt az igényt elégíti ki a legtökéletesebben. Tehát ez a fajta kommunikációs igény, ez a fajta kommunikációs minőség, amiről beszélgettünk nyilvánvalóan nem egyenlő az elhíresült, rossz értelemben vett PR – rel,  azaz üres locsogással.

Dr. Vass László:
Így van. Egyébként azt mondatnám, hogy az újságírás, ill. média területén is lehetne ragozni ezt a dolgot. De ha az üzleti kommunikációt, mint átfogó fogalmat úgy értjük, hogy abba valóban beletartozik a marketingkommunikációtól, a reklám, public relations, és így tovább, egészen a mostani új médiás üzleti alkalmazásokig nagyon sok minden.

Kőszegi András:
Az egyik legelfelejtettebb, és az egyik legnagyobb értékképző üzleti alkalmazás, az maga a design, a vizualitás, a vizuális kultúra.

Dr. Vass László:
Így van, a vizuális kommunikáció. És pontosan azt látjuk, hogy itt olyan módon zúdul be az  üzleti alkalmazások területére, az amit most így vizuális kultúrának nevezünk, és mondhatnám digitális vizuális kultúrának.

Kőszegi András:
Vagy maga a design, mindenféle szegmense.

Dr. Vass László:
Amit mi médiadesign alatt értünk az próbálja lefedni ezt, és ennek nagyon kreatív részeit is. Pontosan arról van szó, hogy amikor megnézzük azt, hogy azok az országok, ahol a gazdaság sikeres és versenyképes, és húzó – és most már nem kell azt hinni, hogy ez csak Amerika felé van, hanem ez Kelet felé is van. Megdöbbentő, hogy az ázsiai országok éppen az ottani technológiai háttérre építve micsoda zseniális dolgokat produkálnak ezen a területen – hát látható, hogy létkérdés a gazdasági szereplőknek, a termelésben  lévő szereplőknek is, és nem csak a szolgáltatásban lévő szereplőknek, hogy ezeket a kommunikációs eszközöket alkalmazzák, ennek a kommunikációs tudásnak megtalálják a helyét a vállalati szervezetben. És ha csak azt nézzük, hogy ma az üzleti tudományok sorában, vagy az üzleti képzéseknél a stratégiai kommunikáció menedzsment  – mint a menedzsment diszciplínának az egyik nagyon vaskos, fejlődő területe – terjed mindenhol, és nálunk is egyszerűen már megkerülhetetlen, akkor miről beszélünk, hogy a kommunikáció nem segíti a gazdaságot. Dehogynem! Pontosan a kommunikáció az, amelyik első helyen segíti a gazdaságot. Hiszen, ha nem mutatjuk meg hogy mit tudunk, ha nem tudnak róla, hogy mit tudunk, ha nem értesülnek a partnerek és a konkurensek arról, hogy mi van, akkor nem működik a gazdaság.

Kőszegi András:
Most tulajdonképpen ezt a kabátot kell újragombolni, amit úgy hívunk, hogy kommunikációs képzés. Vagy mennyire kell újragombolni?

Dr. Vass László:
A mi esetünkben ennek a képzésnek van egy kidolgozott és frissülő stratégiája, ezt az alapképzésben, a mesterképzésben, a szakirányú továbbképzésben igyekszünk nagyon finoman letapogatni. Itt most a BKF esetében azt mondom, hogy nekünk az a feladatunk, hogy nehogy elbizonytalanodjunk ilyen kijelentések után, vagy ilyen helyzet láttán, mert nagyon jó irányba megyünk. Inkább azon kell gondolkodnunk, hogy lehet ezt megerősíteni, még jobban kifinomítani, még jobban figyelembe venni az élenjáró tapasztalatot, gyakorlatot. És ez, ha a nagyon nehéz helyzetben lévő intézményeket arra ösztönzi, hogy itt ne evezzenek ezen a területen, mert itt nem lesz alattuk víz, akkor én őszintén sajnálom, mert ez mindenképpen veszteség. Most azokat a kommunikációs képzéseket – őszintén szólva – nem nagyon sajnálom, amiket csak azért indítottak, mert a kommunikáció név mégiscsak húzónév volt az elmúlt  5-7 évben. Ez világos volt, hogy olyanok is indítottak kommunikációs képzéseket, akiknek fogalmuk nem volt a gyakorlati alkalmazásról. De hát úgy gondolták, hogy lehet, és az állami intézményrendszerben nagyon sok ilyen képzést az akkreditáció során megengedtek, miközben lehet, hogy nem kellett volna megengedni.

Kőszegi András:
Akkor, hogy tulajdonképpen keretes szerkezetbe foglaljuk ezt a beszélgetést, mert onnan indultunk, és hát évről évre, hosszú évek óta ez a témánk, most akkor piaci terület vagy nem piaci terület a tudás, az oktatás, a felsőoktatás?

Dr. Vass László:
Azt gondolom, hogy a nehéz időknek az állami intézményrendszernek, és nyilván a magán felsőoktatásnak se öröm, ha a felsőoktatás recseg-ropog, mert nem könnyű idők jönnek. Mert ennek a gazdasági oknak, ami miatt itt a dolgok történtek, sajnos az alapjai azok még inkább fönnmaradnak, és még súlyosabbak lesznek, tehát további megszorításokra lehet számítani, ami a felsőoktatási intézményrendszernek a  méreteit is érinteni fogja, a működés módját is érinteni fogja, a diákok állami finanszírozását is még a továbbiakban érinteni fogja. Azt azért rövid úton be lehet látni, hogy igen, létrejön egy piac. Méghozzá egy olyan piac, és ezt most láttuk itt a nyílt napjainkon, hogy ötször annyi szülő jött a diákokkal a nyílt napokra, mint korábban. Mert most már nem az van, hogy gyerekem elmehetsz 70 helyre, válaszd ki hogy melyik az, nekünk mindegy, mindegyik ingyenes úgymond. Most jöttek a szülők, nagyon komolyan, alaposan végigkérdeztek bennünket, nem csak hogy mibe kerül, hanem hogy mit adunk érte, hogy néz ki a környezet. Volt egy szülő, aki egyenként elolvasott minden hirdetést, ami a falon volt, álláshirdetés vagy bármi program. Olyan mélységig ismerkedett meg a főiskolával, mert látszik, hogy nagyon komolyan gondolkodott, hogy neki most nagyon sok pénzt kell kiadnia, és hogy mire adja ki ezt a pénzt. Ez azt jelenti, hogy felelős döntést fognak hozni, és sokkal tudatosabban fognak szakot választani. Ami mögött egyrészt  az lesz,  hogy a gyerek mire alkalmas, mi érdekli, a másik oldalon meg, hogy a család mit lát reálisnak, kifizetődőnek, hol látja a legjobb ár-érték arány konstrukciót, és nyilván szegmentálódni is fog ez a piaci dolog, mert lesz egy olyan réteg aki tényleg a legalacsonyabb költségtérítést tudja csak megcélozni, és nagyon sokan lesznek akik ha azt látják, hogy egy picit többért jóval több értéket kaphatnak, akkor azt fogják választani. Én azt gondolom, miközben ez a szabályozás nem használja a verseny meg a piac kifejezést, és ezt kifejezetten hátrányosnak tartom. Nem jó szemlélet ez, amikor azt gondolják, hogy az állam mindent megold, mert nem fogja megoldani, viszont mégis az a helyzet, ez a szabályozás létrehoz egy nagyobb piacot. És úgy látom egyébként a hatóságoknak ezzel kapcsolatban nincs igazán problémája, csak nem ezt hangsúlyozzák. Szerintem ők sem érzik ennek annyira a jelentőségét, de hagyják, hogy ez menjen. Olyan helyzetbe fognak kerülni a felsőoktatási intézmények, és hogy ha ez így maradna legalább egy évtizedig, akkor tíz év múlva látható rangsorolásokban sokkal erőteljesebb lesz az igazi piaci szemlélet, az igazi piaci mutatónak a jelentősége. Most olyan mutatók alapján rangsorolnak bennünket, ami még a régi állami logikát tükrözi leginkább. Megjelennek ugyan munkaerő-piaci vélemények, de nagyon vékonykán, a családi vélemény még nem jelenik meg, a diáknak mennyire tetszik az intézmény – ilyen vélemény valamennyire megjelenik, de hogy a tanult ismertek használhatósága a munkaerő-piacon – ez így még nem nagyon tud megjelenni. Ezek sokkal jobban előtérbe fognak kerülni, és az a minőség, amit az adott felsőoktatási intézmény nyújtani tud. És az a minőség, amiről az előbb beszéltünk, hogy egy adott szükségletre a legjobb választ tudja adni, és jobban fogják tudatosítani a diákok és a szüleik is, meg a munkaadók is, hogy mi az ő szükségletük, és jobban meg fogják keresni azt, hogy hol kapnak erre jobb választ.  Most már látható az, hogy a felsőoktatási intézmények az önköltséges képzésnél milyen összegeket állapítottak meg. Ez a mostani döntés még nem az önköltséget tükrözi, szemmel láthatóan túlélésért harcolnak, ami kétféleképpen mutatkozott meg. Néhány esetben még egy intézményen belül is, hogy ahol bizonytalanok voltak ott a legalacsonyabbat állapították meg, ahol meg tudták, hogy ők jók, ott nagyon magasat állapítottak meg. És ezek a számok azért tükrözik, hogy az intézmények eléggé tisztában vannak azzal, hogy a maguk képzései mennyire piacosítható, és ilyen irányba azért már mozognak. És a következő lépés majd az lesz, ha ez így marad hosszabb távon, hogy meg fognak szűnni azok a képzések, amelyek nem piacosíthatók. És ott az államnak komolyan meg kell majd gondolnia, hogy ugyanúgy, ahogy most a műszaki meg természettudomány felé tereli a finanszírozást, hogy azokon a helyeken ott kell hagyni az állami finanszírozást, amik nem piacosíthatók. Ez a világon egyébként nagyjából mindenhol így van.

Kőszegi András:
Nagyjából a világon hogy működnek a dolgok, az történelmi hagyományainknál fogva itt sok súllyal nem esik a latba. Maradjunk a pozitív hozományánál ennek a történetnek. Kommunikáció volt, van, lesz, és nagyon fontos, hogy talán akár a kommunikáció is, a kommunikációs képzés is ezekhez a felelős döntésekhez majd hozzásegít sokunkat.

A beszélgetés ITT meghallgatható
(BrandTrend)