Kategória: Képes hír és Kutatás.

Admin kategória: Képes hír.

A Google megbízásából a Kantar TNS, 2017-ben is elkészítette a Connected Consumer Study-t, amely internet- és mobilhasználati szokásokat mért fel. A tanulmány elkészítéséhez összesen 79 000 embert kérdeztek meg 63 országból , ami több mint 2 millió percnyi interjú anyag feldolgozását jelentette. A felmérés rávilágít a globális  trendekre, ugyanakkor olyan regionális és helyi különbségeket is megmutat, amelyek jelentős hatással vannak a vállalkozásokra.

Annak ellenére, hogy az okostelefonok 20 éve kerültek a piacra, 2017-re olyannyira elterjedtek, hogy a felmérésben szereplő mind a 63 országban meghaladta az 50 százalékot  a mobilról internetezők aránya.

A tanulmány szerint globális  szinten átlagosan az emberek 76 százaléka  mobil eszközről megy fel a világhálóra. Az egyes országok között jelentős különbség látható: míg Szaúd-Arábiában 96 százalékos, Ukrajnában 51 százalék , Magyarországon 67  százalékos  volt ez az arány. Emellett a 63 országból 62-ben mondták azt a megkérdezettek, hogy ha internetezni szeretnének, akkor gyakrabban fordulnak a mobiltelefonjukhoz, mint az asztali számítógépükhöz.

mobile

Magyarországon 2017-ben a helyi lakosság 81 százaléka  használja az internetet magáncélra. Ez néhány százalékkal magasabb, mint a 77 százalékos globális  átlag. Az adatokból az is látható, hogy a magyarországi internethasználók 89 százaléka  napi szinten megy fel a világhálóra.

Az eszközök terén is történt változás. Egymás után jelennek meg az okoseszközök. A tavalyi év folyamán a magyar lakosságnak átlagosan 2.5  csatlakoztatott eszköze volt.

Az okostelefonok tekintetében is jelentős volt a növekedés. Míg 2013-ban a helyi lakosságnak mindössze 34,3 százaléka rendelkezett okostelefonnal, addig ez 2017-ben már 65 százalékos  volt.

A számok azt mutatják, hogy a legkülönbözőbb korosztályok hasonlóan nagy arányban veszik igénybe a világhálót. Az internetezők 45 százalékát teszi ki a 45 év feletti korosztály. Valamint szintén érdekes megemlíteni, hogy az 55 év feletti internetezők 43 százaléka mobilkészülékről megy fel a világhálóra.

Mit jelent mindez a vállalkozások számára?

A mobilnet gyökerestül megváltoztatta az internetezési szokásainkat. Magyarországon 2017-ben az internetezők 51 százaléka  keresett információt, 43 százaléka  nézett online videót és 19 százaléka  vásárolt online legalább olyan gyakran okostelefonról, mint asztali számítógépről, vagy tabletről. A 2013-as adatokhoz képest óriási növekedés dokumentálható. 4 évvel korábban a keresések esetében ez az arány 15 százaléka , az online videók esetében ez 10 százalék , és az onine vásárlás esetében ez mindössze 4 százalék  volt, vagyis a vásárlások esetében 475 százalékos növekedésről beszélhetünk.

“A mobilinternetezés türelmetlenné tette a felhasználókat, ha útközben vannak és a buszmenetrendet keresik, vagy a közeli bolt nyitvatartási idejét szeretnék leellenőrizni, minden másodperc számít. Egy nemrég készített felmérés szerint a mobilról érkező látogatások 53 százaléka  megszakad, mert az adott oldal 3 másodpercnél lassabban töltődik be. Sőt, minden második mobilnetező 2 másodperces oldalbetöltést várna el , valamint a megkérdezettek 46 százaléka  azt mondta, hogy a mobilon való internetezés a során lassú oldalbetöltés a legbosszantóbb” – mondta Asabiny Miléva, a Google kiemelt ügynökségekért felelős managere.

“Napjainkban a mobilos internetezés egyre nagyobb szerepet kap. A Cityfood ügyfeleinek is 23 százaléka már mobil eszközről látogatja a weboldalukat, és amióta megújult és mobil barát lett, már 10 százalék feletti a mobilon rendelők aránya. De arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy a mobilböngészés gyakran csak az első állomás egy értékesítési folyamatban, mely végül egy desktop vásárlásban végződik, így nem csak a mobil rendelések miatt érdemes mobilara optimalizálni a weboldalunkat. A Cityfood esetében a rendelések 9.35 százaléka ment végbe úgy, hogy mobil eszközről is látogatta a weboldalt, de nem azon rendelt” – mondta Ormándlaki Balázs, a Drive Online Marketing, online marketing stratégiai tervezője.

2017 novemberében a Google felmérte, hogy hogyan teljesítenek mobil eszközön az európai weboldalak. 21 országban és összesen 10 különböző szektorban nézték meg, hogy a mobil hirdetésekről az érkezési oldal teljes betöltése hány másodperc alatt történik meg. Magyarország átlagos oldalbetöltési sebesség terén kismértékben ugyan, de elmarad a 9,124 másodperces európai átlagtól, hazánkban ugyanis 9.4 másodpercre nyúlik átlagosan egy mobilsite betöltése. A vizsgált országok közül Németország és Románia teljesített a legjobban, a 8,1 másodperces átlagos betöltési idővel.

A szektorok tekintetében hazánkban az üzleti és ipari oldalak teljesítettek a legjobban az átlagos 6,9 másodperces betöltési idővel, míg a technológia területén ez átlagosan csak 12 másodperc volt.

A mobiltelefonok és az internet széleskörű elterjedésével egyre inkább kiéleződik a verseny a vásárlókért. Azok a vállalkozások lesznek sikeresek a jövőben, akik figyelembe veszik a mai fogyasztói igényeket és ennek megfelelően alakítják stratégiájukat. Egy gyors és mobilra optimalizált weboldal kiemelkedően fontos.
(BrandTrend)