Kategória: Hír és Kutatás.

Admin kategória: Hír.

2015. március 15. vasárnaptól kezdődően az üzletek nyitva tartásáról szóló törvény értelmében a nagyobb üzletek vagy azok a kisebb boltok, ahol nem tulajdonos vagy családtag dolgozik, vasárnaponként kötelezően zárva tartanak. Az Ipsos Zrt. a törvény bevezetése előtt, tavasszal, majd fél évvel később, ősszel is országos reprezentatív kutatást végzett, hogy megismerje a felnőtt magyar lakosság véleményét az új törvényről és annak hatásait hétvégi tevékenységeinkre, ideértve a tervezett és nem tervezett bevásárlásokat.

Mennyire ért Ön egyet azzal, hogy a 200 négyzetméternél  nagyobb üzletek vagy azok a kisebb boltok, ahol nem tulajdonos vagy családtag dolgozik, a korábban említett kivételekkel vasárnaponként kötelezően zárva tartanak?

zarvatartas_egyetertes

A törvény bevezetése után fél évvel a felnőtt lakosság több mint kétharmada, 68 százaléka inkább nem, vagy egyáltalán nem ért egyet a kötelező vasárnapi zárva tartással, ami pontosan megegyezik a szabályozás életbe lépése előtti, márciusi aránnyal. Ugyanakkor 41 százalékról 33 százalékra csökkent azok aránya, akik egyáltalán nem értenek egyet a törvénnyel. Némileg tehát mérséklődtek az álláspontok, annak ellenére, hogy utólag nagyobb változásnak és nehézségnek értékelik a boltok vasárnapi zárva tartását, mint ahogy azt korábban feltételezték.

Ön hogy érzi, mennyire fogja megnehezíteni / nehezíti meg a vasárnapi zárva tartás a vásárlásainak intézését, beleértve az élelmiszer és a nem élelmiszer jellegű termékek beszerzését is?

zarvatartas_nehezites

Bár márciusban csak a lakosság 38 százaléka gondolta, hogy a törvénymódosítás legalább valamennyire megváltoztatja majd a hétvégi tevékenységeiket, a törvény bevezetése után pár hónappal már 51 százalék látja így. Az aktív keresőkön belül ez az arány még magasabb – 61 százalék. Mielőtt a vasárnapi zárva tartást bevezették volna, a lakosság valamivel több, mint fele (53%) gondolta úgy, hogy az új törvény valamennyire megnehezíti majd vásárlásai intézését. A gyakorlatban is látva, hogy ez mit jelent, már 63 százalék értékeli nehezebbnek a helyzetet, az aktív keresőknek pedig a 70 százaléka.

Jelenleg hogyan oldja meg az esetleges vasárnapi bevásárlásait?

zarvatartas_megoldas

Jelenleg a lakosság többsége az esetleges vasárnapi bevásárlásait inkább valamelyik másik napon végzi (71%) és csupán egynegyedük választ kisebb boltokat (18%) vagy piacot megoldásként (6%). A törvény lehetőséget ad arra, hogy az üzletek – az adventi időszakon felül – naptári évenként egy választott vasárnapon mégis nyitva tartsanak. Azonban azt, hogy a nagyobb üzletláncoknak mely boltja van épp nyitva, csak a lakosság 13 százaléka követi nyomon.

A vasárnapi zárva tartás bevezetése, azaz március 15-e után számos bevásárlási lehetőség megszűnt, de azóta a kereskedelem próbál alkalmazkodni az új törvényi helyzethez. Ön hogy érzi:

zarvatartas_kereskedelem

A felnőtt népességnek csupán 10 százaléka érzi úgy, hogy az elmúlt hónapok során a kiskereskedelemnek sikerült alkalmazkodnia az új feltétekhez, és több vásárlási lehetőség van. 64 százalék szerint semmi nem változott a törvény bevezetése óta, 27 százalék pedig kifejezetten úgy érzi, hogy a helyzet csak tovább romlott az elmúlt időszakban.

Mit gondol, milyen mértékben fog megváltozni/változott meg egy átlagos hétvégéje a törvény hatására?

zarvatartas_valtozas

A kutatásból megpróbáltak választ kapni arra is, hogy mivel tölti a vasárnaponként felszabaduló idejét a lakosság. A kormányzati kommunikáció fontos eleme volt a törvény várhatóan pozitív hatása a turizmusra és vendéglátásra. Bár a különböző turisztikai és vendéglátóhelyek hétvégi látogatásának gyakorisága továbbra is meglehetősen alacsony a magyar lakosság körében (a 60 év felettiek, a községben élők és az inaktívak között még alacsonyabb), valamennyi javulást megfigyelhetünk. Március óta többen állították, hogy évente legalább egyszer múzeumba, koncertre, színházba látogatnak (42%), elutaznak pihenés céljából (49%), fürdőbe, wellness szállodába mennek (37%) vagy kirándulnak a szabadban (63%). Ez a javulás azonban valószínűleg inkább az elmúlt nyári időszak szezonális hatásának, mint a vasárnapi zárva tartásnak tudható be.
(BrandTrend)