Kategória: Kutatás.

Jelenleg, többségében nem használnak laptopot, okostelefont vagy mobilinternetet, és saját megítélésük szerint sem rendelkeznek a szükséges, fejlett IT infrastruktúrával a hazai kis- és középvállalkozások. A 10-50 fős cégek háromnegyedénél a levelezési rendszert a dolgozók többsége nem tudja kívülről elérni. Minden ötödik magyar KKV – a 10-50 fős cégek 22 százaléka – megragadt az akár több évtizeddel ezelőtti technológia szintjén, ami egyre növekvő versenyhátrányt okozhat számukra – derül ki a Magyar Telekom megbízásából az informatikai döntéshozók megkérdezésével végzett reprezentatív kutatásból.

A hazai vállalkozások kevesebb, mint harmadánál áll a számítógéppel dolgozók többségének rendelkezésére laptop – okostelefont és mobilinternetet csak minden ötödik cég biztosít a szellemi alkalmazottak többségének. A fejlesztési szándék pedig a felmérés szerint mindenütt egyértelmű: a kis- és közepes vállalkozások okostelefont és laptopot vásárolnak, ha tehetik, vagy ha szükség van rá. A hazai KKV-k döntő többségénél (86 százalékánál) volt valamilyen informatikai vagy telekommunikációs beruházás az elmúlt két évben, és harmaduk (35 százalék) tervez ilyen beruházását a következő egy évre.

„Az informatikai mozgékonyság szempontjából döntő fontosságú, hogy a társaságok mennyire kötik saját telephelyükhöz, meglévő infrastruktúrájukhoz a számítógéppel végezhető munkát. Amikor egy vállalkozó beindítja cégét, rögtön számos olyan kérdés merül fel, amelyre adott válaszai hosszú távon határozzák majd meg működését, mint például: lehetővé akarja-e tenni a távoli elérést akár a levelezési rendszereknél, akár a munkavégzéshez szükséges mappáknál, dokumentumoknál, szervereknél? Ellátja-e dolgozóit a mobilitást lehetővé tevő eszközökkel? Igénybe vesz-e a mobilitást és az eszközök közötti átjárhatóságot lehetővé tevő felhő-alapú szolgáltatásokat? ” – mondta el Lakatos Péter, a Magyar Telekom kis- és középvállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese.

A vállalatok informatikai rendszeréről döntő vezetők maguk is úgy gondolják, le vannak maradva: a kutatás szerint csak minden nyolcadik cégnél állították azt, hogy kifejezetten modern infrastruktúrával rendelkeznek. „A gyakorlat pedig azt mutatja, hogy a sikeres vállalkozásnak napjainkban már alapvető feltétele a stabil és biztonságos IT-háttér, amely észrevétlenül veszi körül és szolgálja ki a cégeket” – tette hozzá a Telekom szakértője. „Fontos, hogy konkrét, a KKV-k igényeire szabott megoldásokkal és szolgáltatásokkal segítsük őket. Ezeket a szolgáltatásokat pedig úgy kell nyújtani, hogy az ügyfeleknek a legkevesebbet kelljen vele foglalkozniuk, de mégis biztosak lehessenek abban, hogy azok az elvárásoknak megfelelően, és biztonságosan működnek.”

A Telekom célja, hogy modern, az üzleti életben nélkülözhetetlen irodai eszközökkel segítse a jelenleg informatikailag még nem mobilis, ezen a téren kevésbé fejlett cégek felzárkózását. A Telekom a fenti piaci igényekhez igazodva új irodai informatikai eszközöket, elsősorban laptopokat, valamint azokhoz igénybe vehető mobilinternet csomagot kínál mikro-, kis- és közepes vállalkozásoknak, kezdeti beruházási költségek nélkül. Az új Telekom-ajánlatok része, hogy első alkalommal be is üzemelik a megrendelt informatikai eszközöket, továbbá – helyszíni segítségként – átmentik a régi gépen tárolt adatokat az új eszközökre.

Az újonnan megrendelt gépekre Office irodai szoftvercsomagot ajánl a Telekom. Az Office 365 szolgáltatás nagyvállalati kategóriájú szolgáltatásai bármilyen méretű vállalkozás számára elérhetők az egyszerű szövegszerkesztőtől kezdve a prezentációkészítő, valamint a dokumentumok megosztását lehetővé tévő programokon át az üzleti levelezésig. A felhőszolgáltatásnak köszönhetően az Office programok mindig a legfrissebb jogtiszta verzióban állnak készen, és segítségükkel az internetre való csatlakozást követően bárhonnan elérhetőek a céges dokumentumok, e-mailek, megkönnyítve ezzel az irodán kívüli, távoli munkavégzést.
(BrandTrend)