Kategória: Kutatás.

Hazánkban élelmiszerből, háztartási vegyiáruból és kozmetikumból értékben 5, mennyiségben 1 százalékkal többet adtak el a boltok a negyedik negyedév során, mint egy évvel korábban,  hasonlóan huszonegy európai ország átlagához. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen.

Kedvező trend, hogy amíg nálunk az élelmiszer, háztartási vegyiáru és kozmetikum mennyiségi eladása a tavalyi második és harmadik negyedévben csökkent, az előző évhez képest 2-2 százalékkal, addig a negyedik negyedév során 1 százalékkal növekedett.

A mennyiségi forgalom magyarországi plusz 1 százalékos trendje azért is örvendetes, mert tíz másik országban kevesebb árut adtak el, negyedéves összehasonlításban: mínusz 1-3 százalékot regisztrált a Nielsen Ausztria, Finnország, Görögország, Hollandia, Írország, Nagy-Britannia, Olaszország, Svájc mellett Csehországban és Dániában.
   
Az átlagár hazai 4 százalékos emelkedése 1-1 százalékponttal alacsonyabb, mint a második és harmadik negyedév során mért egyaránt 5 százalék.

"Európa-szerte növekszik a boltok bevétele, és ebben egyre fontosabb szerepet játszik, hogy emelkednek az árak" – állapítja meg a Nielsen tanulmánya. "A drágulás üteme 2010. eleje óta minden negyedévben nagyobb lett."

Az élelmiszerüzletek átlagárai legnagyobb mértékben Törökországban nőttek, 12 százalékkal. Utána Finnország következik 6, majd Csehország, Hollandia, Nagy-Britannia és Szlovákia 5-5 százalékos drágulással. Csökkenést a többiek közül csak Svájcban mértek, mínusz 2 százalékot.

Néhány országban az élelmiszer és háztartási vegyiáru, kozmetikum – mennyiségben mért – kiskereskedelmi forgalmának alakulása néhány  negyedév során. Százalékban, mindig az előző év hasonló időszakához képest.

elelmiszer_orszag
Forrás: Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat

Néhány országban az élelmiszer és háztartási vegyiáru – értékben mért – kiskereskedelmi forgalmának alakulása néhány negyedév során, nominálisan. Százalékban, mindig az előző év hasonló időszakához képest.

elelmiszer_orszag_2
Forrás: Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat

(BrandTrend)