Kategória: Képes hír és Piac.

Admin kategória: Képes hír.

„Büszkeség! Azt hiszem ezt éreztük mindannyian a HENEKEN Hungáriánál, amikor kiderült, hogy nyertünk, és a mi sörünket értékesítik majd az ország legújabb és legnagyobb multifunkciós létesítményében, a Puskás Arénában” – mondta Geert Swaanenburg, a HEINEKEN Hungária vezérigazgatója. „Magyarország legismertebb és legsikeresebb futballistájának nevét viseli ez az egyedülálló aréna, a koncertek és sportesemények mellé pedig Magyarország legnépszerűbb söre, a Soproni nyújt még különlegesebb élményt” – tette hozzá.

A HEINEKEN eddig is számottevő szerepet játszott az európai futballéletben, hiszen 25 éve támogatója a Bajnokok Ligájának, 2020-ban pedig ezt is megfejeli azzal, hogy az Európa-bajnokság hivatalos sörpartnere lesz.

„Az Európa-bajnokság Magyarország szempontjából is kiemelkedő, hiszen négy mérkőzést a Puskás Arénában rendeznek, a Heineken® márkával pedig külön aktivitásokkal készülünk, hogy a legizgalmasabb élményt nyújtsuk a rajongóknak. A Hősök Terén egy óriási szurkolói zóna készül a Heineken® támogatásával, itt az összes közvetítést élvezhetik majd a nézők, a kampányunk arca pedig, Thierry Henry, Európa-bajnok és UEFA-bajnokok ligája győztes labdarúgó” – árult el részleteket Balogh Barbara, a HEINEKEN Hungária marketing és trade marketing igazgatója. „A Heineken márkával gyakorlatilag mi vagyunk Európa sörös partnere, hiszen 25 éve minden UEFA-bajnokok-ligája meccsen ott vagyunk, 2020-ban pedig az Európa-bajnokságon is. A jövő év a fociról szól majd” – tette hozzá.