Kategória: Képes hír és Piac.

Admin kategória: Képes hír.

A Cif Ragyogjon Magyarország! kampány első hazai állomása a MÁV Gyermekvasút – Hűvösvölgyi végállomás fogadóépületének és annak környezetének megtisztítása volt.

A tavaszi nagytakarítás után egy pályázattal folytatódott a program, így a kisebb közösségek is lehetőséget kaptak arra, hogy közvetlen környezetük megszépülhessen. Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek számára írták ki a pályázatot, a zsűrizésében részt vett az Unilever, a szervező Carbon Group, valamint Magyarósi Csaba vlogger is. Három nyertes pályázat született, amelyből kettőt a zsűri választott, egyet pedig a közönség szavazott meg a kampány oldalán.

Az országos tisztító túra így három állomással bővült, melyből az első a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Pap község, ahol egy közösségi ház és annak kertje újulhatott meg. A professzionális tisztítást az önkéntesek által végzett közösségi tisztítás követte Magyarósi Csaba vezetésével.

A második megálló Óbuda-Békásmegyer lesz, ahol három Máltai Játszótér tündökölhet újra régi fényében, a harmadik szerencsés pályázó pedig, akit a közönség szavazott meg, az V. kerületi Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Szakközépiskola, ahol a CIF segítségével és önkéntesek bevonásával újra ragyoghatnak az osztálytermek, folyosók, és a közösségi pihenő is kap barátságos, modern bútorokat és kreatív eszközöket.

Balog Terézia Cif márkamenedzser szerint: „Örömteli érzés ilyen kampányokban részt venni, amelyek teljesen hitelesek és önazonosak. A márka küldetése és a kampány célja tökéletes összhangban vannak; ezek a környezetünk szebbé tétele és a közösségformálás. Úgy érzem, olyan helyekre juthat el a segítségünk, ahol valóban szükség van rá.”

A programot a Cif POS-szel, óriáshálóval, televíziós, magazinos és digitális megjelenésekkel is támogatta. A kampány hazai kidolgozását és megvalósítását a Carbon Group menedzselte.