Kategória: Képes hír.

Admin kategória: Képes hír.

A Magyar Public Relations Szövetség jellegénél és közhasznú tevékenységénél fogva a teljes kommunikációs iparág átfogására törekszik. A kríziskommunikációs tagozat célja, hogy a hazai válságmenedzserek és PR szakértők számára olyan mértékadó fórumot teremtsen, ahol a kapcsolatépítés mellett lehetőség nyílik az aktuális trendek megvitatására, a legjobb nemzetközi gyakorlatok átültetésére, valamint piaci és kutatási projektek kidolgozására is. A tagozat további  feladata, hogy iránymutatásokkal, hivatalos állásfoglalásokkal és módszertanfejlesztő javaslatokkal járuljon hozzá a terület magas színvonalú képviseletéhez; az MPRSZ által szervezett konferenciák és a szövetség gondozásában megjelent kiadványok pedig a kríziskommunikációs szakma társadalmi elismertségének növelését célozzák.

portre_PDG_2019

A tisztújító ülésen a tagok új elnököt választottak Pintér Dániel Gergő személyében, aki jelenleg a Media 2.0 Communications alapító-ügyvezetőjeként, az MTA SZTAKI kommunikációs vezetőjeként, illetve a METU és az IMEC oktatójaként dolgozik.

 „Az elfogadott munkaprogram alapján legfőbb célunk, hogy folytassuk a tagozat alapítója, Bőhm Kornél által megkezdett utat és lehetőséget biztosítunk mindenki számára a fejlődésre és a munkában való részvételre. A jövőben igyekszünk még nagyobb hangsúlyt fektetni a forprofit szektor és a képzési oldal közötti szakadék áthidalására, a szakmánkkal kapcsolatos téves sztereotípiák azonosítására, valamint a PR és kríziskezelés etikai hátterének tudatosítására. Az értékteremtés, társadalmi felelősség mellett szeretnénk felhívni a figyelmet a válságok megelőzését célzó szemlélet és a minden részletre kiterjedő felkészülés fontosságára is. Mivel hiszünk abban, hogy a vállalatok fenntartható fejlődésében kulcsszerepet játszik a kommunikáció, így feladatunknak érezzük mindazok támogatását, akik versenyképes megoldást keresnek a technológiai fejlődés és változó médiahasználati szokások következtében megjelent kihívásokra” – mondta Pintér Dániel Gergő.

A kríziskommunikációs tagozat jövő évi tevékenységei között üzleti tréningek és krízisszimulációk tematikájának kidolgozása, partneri együttműködések előkészítése, meetupok és workshopok koordinálása, valamint intenzív publikációs tevékenység szerepel.