Kategória: Képes hír és Piac.

Admin kategória: Képes hír.

Harmadik egymást követő évben ért el növekedést a Mercedes-Benz a prémium személygépjármű értékesítésben. A városi terepjárók (SUV) népszerűsége töretlen, ez a kategória hozta a legerőteljesebb, 46 százalékos növekedést a Mercedes-Benz termékportfóliójában is. Így nem meglepő az sem, hogy a legnagyobb számban eladott Mercedes-Benz modell, a GLC is ebből a kategóriából kerül ki. 2018-ban összesen 1555 Mercedes-Benz SUV-t helyeztek forgalomba hazánkban, ebből 506 darab volt GLC.

A Magyarországon gyártott járművek is jelentősen hozzájárultak a Mercedes-Benz hazai értékesítési eredményeihez. Kiemelkedő, 95 százalékos növekedést ért el 321 értékesített darabbal az A-osztály, amelynek új generációját 2018 májusától Kecskeméten is gyártják. 421 eladott autóval a kompakt kategória másik vezető modellje a tavalyi év első felében még itthon is gyártott B-osztály volt – 19 százalékkal többet adtak el ebből a modellből. Továbbra is népszerűek ugyanebben a kategóriában a kizárólag Kecskeméten készülő CLA és CLA Shooting Brake modellek, amelyekből összesen 238 darabot regisztráltak,13 százalékos növekedést érve el 2017-hez képest.

Mercedes-Benz Werk Kecskemét, Ungarn: Produktion CLA Shooting BrakeMercedes-Benz Kecskemét plant, Hungary: CLA Shooting Brake production

A Mercedes-Benz C-osztály limuzin változatának sikerét mutatja, hogy sikerült megelőznie konkurenseit 395 eladott darabbal. Ki kell emelni az autógyártás csúcsát képviselő S-osztályt is, melynek csak limuzin változatából 102 darabot értékesítettek hazánkban, így megőrizte vezető szerepét a kategóriájában.

Kiegyensúlyozott teljesítményt és töretlen vevői érdeklődést mutat, hogy a 2018-as év minden hónapjában a Mercedes-Benz állt a forgalombahelyezési adatok alapján összeállított, hivatalos Datahouse lista élén. Ez az eredmény a termékek minősége és formaterve mellett az innovatív és széles felhasználói igényeket lefedő modellválasztéknak, valamint a növekvő és megújuló kereskedői hálózatnak köszönhető. Az értékesítési sikerhez hozzájárultak a hazánkban elérhető, egyedülálló szolgáltatások is: minden Magyarországon vásárolt új Mercedes-Benz személygépjárműhöz jár egy 4 év garanciát és díjmentes karbantartást tartalmazó integrált szervizcsomag, valamint egy professzionális vezetéstechnikai tréning is.

Több Mercedes-Benz márkakereskedés is komoly átalakításokon ment át az elmúlt évben, mindemellett Budaörsön 3,5 milliárd forintos beruházással felépült a világ egyik legmodernebb Mercedes-Benz márkakereskedése. Ez az első olyan értékesítési pont, amely az új, globális Mercedes-Benz kiskereskedelmi értékesítési koncepcióra alapozva szolgálja ki az ügyfeleket.
(BrandTrend)