Kategória: Képes hír és Piac.

Admin kategória: Képes hír.

Egy év leforgása alatt trendszerűen növekedett a nagyobb alapterületű, új és újszerű otthonok iránti kereslet. Ez egyre nyilvánvalóbban a CSOK, a kedvezőbb hitelek és még inkább a lakásfejlesztők intenzív kampányának köszönhető – derül ki az Otthontérkép által közzé tett friss keresési adatokból.

A felmérés szerint 2016 és 2017 között megnövekedett a 75 négyzetméternél nagyobb alapterületű otthonok iránti kereslet, a 130 négyzetméter fölötti ingatlanokra például csaknem kétszer annyian kerestek rá 2017 őszén, mint 2016 azonos időszakában. Ennek hátterében feltehetően a CSOK-hatás állhat, illetve nem elhanyagolható az sem, hogy ezek a vásárlók saját lakhatás céljából vásárolnak, nem pedig befektetési szándékkal, utóbbiak ugyanis a kisebb alapterületű lakásokat részesítik előnyben.

Az ingatlan állapotának szempontjából az elmúlt 12 hónap abszolút nyertesei az új építésű, az újszerű és a felújított ingatlanok voltak. Új lakások esetén 1 év alatt csaknem 4%-kal növekedett a kereslet, ez leginkább az egyre intenzívebb lakóparki kampányoknak tudható be.

ingatlan

„Az új projektek sokak számára elérhetetlen ár kategóriájúak, éppen ezért tapasztalhatunk növekedést az újszerű és a felújított otthonok esetén is. Hiába könnyebb hitelhez jutni, arra számítunk, hogy az újszerű és a felújított lakások népszerűsége tovább nő a következő egy-két évben, s ez további jelentős, akár 5-10 százalékos drágulást eredményez ezekben a kategóriákban. Ha itt is elviselhetetlen árak alakulnak ki, akkor pedig idővel a kereslet egy nagyobb része a közepes állapotú vagy a felújítandó ingatlanok felé fordulhat” – figyelmeztetett Mester Nándor, az Otthontérkép vezető elemzője.

2016 és 2017 szeptembere között a keresések eltolódtak a drágább ártartomány felé. Míg 2016-ban a keresők 30%-a 7-12 millió forint közötti ingatlant szeretett volna vásárolni, addig 2017-ben ez 22%-ra csökkent. A 12-20 milliós és a 20-35 milliós ingatlanok keresettsége azonban növekedett, előbbi 2%-kal, utóbbi pedig 5%-kal. Ugyanígy növekedést tapasztalunk a 35-60 millió forint között árult otthonok esetén is. E tendencia hátterében szintén a CSOK, illetve a kedvező hitelkörnyezet állhat, melyek egyértelműen ösztönzik a keresletet.
(BrandTrend)