Kategória: Képes hír és Piac.

Admin kategória: Képes hír.

Az előző két évben végbement üzletportfólió-frissítés után idén júniusban az elmúlt 15 év legnagyobb átalakítása vette kezdetét a Duna Plaza-ban. A munkálatok első lépéseként pár nappal ezelőtt egy gipszkarton fal erdő emelkedett fel a központi terület köré, előkerült a kalapács és a flex is, hogy sikeresen lebontásra kerüljenek a 2002 óta a központi területen ékeskedő teraszok. A felújítási munkálatokat egy time-laps kamera rögzíti, amely segítségével hamarosan, a látogatók is bepillantást nyerhetnek, hogy mi történik a kulisszák mögött.

„Let’s Play” – egyre több helyen tűnik fel mostanában újra és újra a pláza új szlogenje. A játékhoz pedig térre is szükség van, ezért kerül sor a Duna Plaza másfél évtizedes történetének legnagyobb átalakítására, amit követően a földszinten egy tágas tér várja majd a bevásárlóközpontba érkezőket, amely promóciók és a plaza saját rendezvényeinek is egyaránt színtere lesz. Az ideális körülmények megteremtésében nagy szerepet kap majd a Costa Coffee itt kialakítandó nyitott kávézója is.

Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, elbontásra kerül a három darab pillangó terasz is, amely 2002 óta része a Duna Plaza központi területének. A teraszok távozása után az eddiginél egy jóval tágasabb, letisztultabb, átláthatóbb érzettel megtöltött Duna Plaza-t kapunk majd. A munkálatok június elsején kezdődtek meg és várhatóan nyár végével fejeződnek be.

„Egy olyan beruházás valósul meg, mely mind értékében, mind jelentőségében az egyik legnagyobb a bevásárlóközpont történetében” – mondta el Polgári Noémi országos marketing vezető. „Nem csekély feladat, ugyanakkor úgy gondoljuk, hogy mind bérlőink, mind látogatóink megelégedésére szolgálnak majd az új belső terek.”
(BrandTrend)