Kategória: Képes hír és Piac.

Admin kategória: Képes hír.

Negyvenezer fiatal kegyeiért küzdenek a vállalatok, őket azonban már nem lehet elérni egy A/4-es oldalnyi követelménylistával. A cégek által célzott munkavállalóknak ráadásul mindössze 5 százaléka bújja aktívan a klasszikus állásportálokat – egyre inkább alternatív megjelenési helyeken lehet őket elérni. Egy hazai munkaközvetítő Facebookra posztolt hirdetésein keresztül például csak májusban több mint ezer jelentkezés történt.

A tehetséggondozással foglalkozó Milestone Intézet szerint mindössze negyvenezer 85 és 92 között született, diplomás fiatal él ma Magyarországon nagyvárosokban. Gyakorlatilag az összes cég az ő kegyeikért versenyez csocsóasztal, babzsákfotel, kreatív munkakörnyezet és jó fej kollégák ígéretével. A verseny ahhoz vezet, hogy a munkakeresők már alig tudnak különbséget tenni a hirdetések között, több mint 80 százalékuk pedig megkérdőjelezi azok igazságtartalmát.

Friendship Together Bonding Unity Youth Culture Concept

A munkáltatók számára az egyre több betöltendő álláshely mellett az a legnagyobb kihívás, hogy a dolgozók nagy része, bár nyitott lenne a váltásra, nem keresi a lehetőségeket. Erre világított rá a Randstad kutatása, amiből kiderült: a dolgozók alig öt százaléka keres aktívan új munkahelyet, és 17 százalék csak nézelődik – pedig a munkavállalók 61 százaléka nyitott az új lehetőségekre. A cél tehát, hogy megtalálják ezeket az embereket, ennek módjával kapcsolatban viszont gyakran a sötétben tapogatóznak a cégek.

„Ha valaki nem aktívan keres, akkor bele kell, hogy szeressen az új munkahelyébe” – állítják a DreamJo.bs szakemberei. Rajtuk keresztül egy ember átlagosan egy állásra küldi be az önéletrajzát: az álommunkahelyére. „A cégek sokszor azért nem találnak elég megfelelő embert, mert nem jó helyen keresik őket. Megfeledkeznek a passzív álláskeresőkről, akik egy csocsóasztal miatt nem fognak váltani. Ők a szerelmet keresik, mi pedig lehetőséget adunk a cégeknek, hogy bemutassák a szerethető tulajdonságaikat” – mondta el Németh Anna, a DreamJo.bs társalapítója.

A Dreamjo.bs erőssége a közösségi média jelenlét. Facebookon 12 oldaluknak, összesen 20 ezer követője van, így képesek elérni a passzív álláskeresőket, akik rajtuk keresztül jobban megismerhetik a következő munkahelyüket.
(BrandTrend)