Kategória: Képes hír és Piac.

Admin kategória: Képes hír.

Előrejelzések szerint ebben az évben nemcsak rénszarvasos kötött pulóver, vagy okostelefon lesz a fa alatt, hanem drónok is szerepelnek majd a karácsonyi kívánságlistákon. A drónok felhasználása a magánemberek és a vállalkozások körében is egyre gyakoribb.

Ha nem is olyan mértékben, mint az Egyesült Államokban, de Magyarországon is terjednek a drónok. Eddig mintegy száz, kereskedelmi célú drón használatra vonatkozó engedélyt adott ki a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hatósága, és egyre több magánember is vásárol drónokat szórakozás céljából is, például a gyermekeinek, vagy jó minőségű légi felvételek készítéséhez. Utóbbi hobbicélú alkalmazás esetén jelenleg nem szükséges hatósági engedélyt beszerezni.

Amennyiben drónnal szeretnénk megajándékozni szeretteinket, számos szempontot kell mérlegelni. Például az ár mellett nemcsak a felhasználás célját, a jármű irányíthatóságát, a töltés utáni repülés idejét, hanem a hosszú távú költségeket is figyelembe kell vennünk. Egyrészt az első repülési próbálkozások után előfordulnak balesetek, ami után meg kell javítani, vagy ki kell cserélni a meghibásodott eszközöket. Másrészt minél inkább elmélyülünk a drón használat rejtelmeiben, annál több kiegészítő eszközzel és alkalmazással kecsegtetnek a hirdetések, érdemes végiggondolni, hogy hosszú távon szeretteinknek megéri-e az ajándék, mert a kiegészítőkre szánt összegek akár egy teljesen új drón árát is elérhetik.

Hubsan X4 H107C Black-Red 10

Fontos odafigyelnünk, hogy a drón meghibásodása komoly károkat, veszélyeket idézhet elő, egy drón vezérlése felelősség. A drónokkal kapcsolatos lehetséges kockázatok közé tartozik az ütközés, az anyagi károkozás, akár személyi sérülések kiváltása. Egy több kilós eszköz több mint százezer forintos kár okozására is képes. Csak olyan helyen reptessük felszállásra kész drónunkat, ahol tudjuk, hogy kisebb eséllyel tehetünk kárt emberben, vagyontárgyakban.

Az üzleti célra használt drónok szintén potenciális veszélyt jelenthetnek a légiközlekedésben, mivel meglepően gyorsan, elég magasra tudnak emelkedni a levegőben, így akár egy utasszállító repülőgépben is kárt tehetnek. Számos drónt vesznek igénybe mezőgazdasági permetezéséhez, biztonsági megfigyelésekhez, hírek, sportesemények felvételéhez. Egy nagyobb méretű drón zuhanás esetén egy autó szélvédőjét is képes betörni a súlyával.

A drónok kereskedelmi célú felhasználására már van lehetőség felelősségbiztosítást is kötni. A felelősségbiztosítás megkötésére többek között az ipari tevékenységet, a mezőgazdasági felmérést végző, filmezést, vadszámlálást, elektromos vezeték ellenőrzését, média- és oktatási tevékenységet folytatóknak van lehetőségük. A felelősségbiztosítás fedezi a harmadik személynek okozott károkat, és kiterjed az élet elvesztésével, testi épséggel, egészséggel kapcsolatos sérelmekre.

A drónok a mezőgazdasági kárrendezésben is hasznosnak bizonyulnak, a nehezen bejárható vagy nagy kiterjedésű területek vizsgálatát segítik elő. Felvételeik egyedi perspektívából átfogó, és részletes képeket tudnak közvetíteni, ezáltal a kár kiterjedésének, a kár eloszlásának és egyes esetekben a kár keletkezési okának felméréséhez járulnak hozzá az Allianz kárrendezési folyamatában.
(BrandTrend)