Kategória: Képes hír és Piac.

Admin kategória: Képes hír.

A lélegző lábbelijeiről ismert vállalat eddigi öt márkaüzletéhez hamarosan három további csatlakozik majd, többek között Debrecenben is tervezik a boltnyitást. Mindezt a vállalat elnöke és főtulajdonosa, az olasz Mario Moretti Polegato jelentette be. A Geox mintegy hatvan szabadalommal rendelkezik a lélegző cipők gyártásával kapcsolatban, Mario Moretti Polegato 1,93 millárd dollárra becsült vagyonával pedig a Forbes magazin szerint a világ 1073. leggazdagabb embere.

Mario_Moretti_Polegato

A Polegato család a Villa Sandi nevű, elsősorban proseccók készítésével foglalkozó olasz borászat tulajdonosa. Kezdetben Mario is a borok értékesítésével foglalkozott, ám ekkor egy nevadai üzleti útja során történtek alapjaiban megváltoztatták a sorsát. Sétálni indult a hőségben, és nagyon zavarta, hogy a cipőben és a sivatagi körülmények között nagyon izzadt a lába. Fogta hát a zsebkését, és lyukakat fúrt a cipője talpába, hogy azon keresztül „lélegezzen” a cipő. Ezt az ötletét felhasználva jött rá arra, hogy membránok és a lyukas talp segítségével lélegzővé tehető a cipő, anélkül, hogy beengedné a nedvességet. Találmányával sorra kopogtatott a világ legnevesebb cipőgyártóinál, de mindenütt kosarat kapott. Ezért három év vívódás után 1992-ben végül öt diákkal közösen saját céget alapított, amely az ötletet és a szabadalmakat felhasználva rendkívül sikeres lett.

A Geox cipőket 1995-ben kezdték el forgalmazni, a termékkínálatot pedig fokozatosan kiterjesztették női, férfi és gyermek ruházati kollekciókra is. A Geox az újabb és újabb kollekciók megalkotása során olyan neves tervezőkkel dolgozik együtt, mint a dél-koreai Yong Bae Seok vagy a brit Patrick Cox, és ezzel biztosítja, hogy termékei ne csak funkcionálisan legyenek tökéletesek, de a legújabb divattrendeknek is megfeleljenek.

Geox_rendezveny

A Geox ma a világ több mint száz országában mintegy 30 ezer alkalmazottat foglalkoztat. Több mint ezer márkaboltjuk van, és 2015 első félévében árbevételük elérte a 427 millió eurót. A vállalatot jegyzik a milánói tőzsdén, ám a részvények 71 százaléka továbbra is családi tulajdonban van.
(BrandTrend)