Kategória: Karrier és Képes hír.

Admin kategória: Képes hír.

Vámos Levente 1998-ban kezdte pályafutását az Allianz Hungáriánál, kezdetben aktuáriusként, később értékesítési elemzőként működött közre az életbiztosítások területén. 2003-tól a menedzsment tagjaként több vezetői pozíciót is ellátott, mind stratégiai és mind operációs feladatok irányításával bizonyította hozzáértését, illetve járult hozzá a vállalat sikereihez. Értékesítési területen vezetőként az Allianz Hungária Zrt. üzletkötői hálózatáért és banki csatornákért felelt, pénzügyi és kárrendezési igazgatóként pedig a hatékonyságnövelésben vállalt kiemelkedő szerepet, illetve tapasztalatot szerzett a tulajdonossal való nemzetközi szintű együttműködésben is.

Vámos Levente a hazai biztosítási piac más szereplőjénél töltött egy év után májusban, értékesítési és hálózatirányítás divízióvezetőként tért vissza az Allianz Hungáriához. Új pozíciójában az ügyfelek számára széles körben elérhető csatornáinkon keresztül a biztosító kínálatában megtalálható termékek értékesítésért felel, kiemelt figyelemmel az ügyfél-elégedettség növelésére, az innovatív digitális eszközök alkalmazásának további fejlesztésére, valamint újabb termékek bevezetésére és újabb stratégiai együttműködések kialakítására, működtetésére.

vamos_levente

„Partnereinket mindenben támogatni fogjuk, hogy kiemelt szerepük legyen az előremutató, korszerű termékek, megoldások területén. Szerencsésnek érezhetjük magunkat, mert céljaink elérésében komoly kezdeményezések segítenek nekünk mind a szűkebb piacunkon – például a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás – mind pedig anyavállalatunk újszerű megoldásai által. Fontosnak tartom, hogy a jövőben folyamatosan bővítsük az innovatív, digitális és a már meglévő hagyományos értékesítési csatornák körét, valamint szolgáltatási szintjét” – tette hozzá Vámos Levente kinevezése kapcsán.

„Nagyon örülök, hogy Levente újra az Allianz csapatát erősít. Kinevezésével az Allianz Hungária és a CEE régió értékesítési közössége egy kiemelkedő szakmai tudással és széles körű tapasztalattal bíró taggal bővülhetett” – mondta Alexander Protsenko, az Allianz Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatója.