Kategória: Hír és Karrier.

Admin kategória: Hír.

A Hankook Tire kinevezte új ügyvezető igazgatóját egyetlen európai gyárának élére. Hwang Seong Hak korábban Kínában, a Jiaxing városban található Hankook gyárat vezette, szintén ügyvezetői pozícióban.

Az új ügyvezető 1987-ben csatlakozott a Hankookhoz, így az elmúlt 30 évet a cég kötelékében töltötte. Pályafutását mérnökként kezdte a személyabroncs technikai osztályon. Az évek során megfordult a kutatás-fejlesztési osztályon, majd az első szerelésű (OE) abroncsok fejlesztésein is dolgozott. 2005-ben került a kínai gyárba, és 2009-ben már ügyvezető igazgatóhelyettessé lépett elő, négy évvel később, 2013-ban pedig kinevezték a Sanghajtól 50 km-re található gyár ügyvezető igazgatójává.

„Nagyon örülök, hogy a rácalmási gyár igazgatójaként folytathatom munkásságomat. Európa egyetlen Hankook gyárának vezetőjeként elsődleges szempontom lesz a prémium minőség fenntartása, munkámmal azon leszek, hogy megfeleljek a magas elvárásoknak, célom, hogy méltó utódja legyek elődömnek. Nagy örömömre szolgál, hogy lehetőségem nyílik az európai autóipar élbolyában dolgozni” – nyilatkozta az ügyvezető.
(BrandTrend)