Kategória: Hír és Piac.

Admin kategória: Hír.

A Goodyear 1898-as alapítása óta – amikor még lovaskocsi-abroncsok és patkóalátétek is szerepeltek termékpalettáján – technológiai ugrások sorával járult hozzá a mobilitás jövőjének alakításához, és számos úttörő kutatóval dolgozott együtt. 1969-ben ez a partner a NASA volt. Az amerikai űrkutatási ügynökség a Goodyear-t választotta ki azoknak a levegő nélküli gumiknak a kifejlesztésére, amelyekkel felszerelték az űrhajósok által gyűjtött kőzetmintákat szállító eszközt – írják.

A Modularized Equipment Transporter (MET) egy két keréken guruló kézikocsi volt, mellyel az asztronauták a felszerelést és a gyűjtött mintákat szállították a Hold felszínén az Apollo 14 küldetés során. Megrakodva a MET nagyjából 75 kg-ot nyomott, és legfeljebb 4 km/h sebességgel húzták. Kerekei sima gumiból készültek, belső tömlőjüket pedig nitrogénnel töltötték fel. Hogy könnyebb legyen a kocsit a Hold puha talaján és a sziklákon át húzni, a kerekeket úgy tervezték, hogy a gördülési ellenállása megfelelően alacsony legyen.

A mérföldkő egy igen intenzív fejlesztésekkel telt időszak csúcspontja volt a Goodyear életében. 1965-ben Craig Breedlove rakétameghajtású autója, a Spirit of America Goodyear abroncsokkal felszerelve állította be az új szárazföldi sebességrekordot. 1977-ben a cég megváltoztatta azt, ahogyan a fogyasztók az abroncsokra tekintenek: az első négy évszakos gumi, a Tiempo révén egész évben ugyanazon a szetten autózhattak.

Az elmúlt 120 év során a Goodyear fejlesztései újraértelmezték az abroncsteljesítményt, gazdagították az emberek vezetési élményét és egyre kijjebb tolták a mobilitás határait. A Goodyear ma is nélkülözhetetlen szereplője korunk folyton változó mobilitásának, melynek középpontjában a flották, az önvezető, hálózatba kapcsolt és elektromos járművek állnak. Ennek bizonyítékaként a vállalat évről évre olyan jövőbe mutató koncepciókat mutat be a Genfi Nemzetközi Autószalonon, mint az Eagle 360, az Oxygene és az AERO – teszik hozzá.