Kategória: Desztináció branding és Hír.

Admin kategória: Hír.

Kiemelkedően sok, összesen 216 logó és szlogen érkezett a Magyar Turisztikai Ügynökség országmárka pályázatára, amelyeket a szakmai zsűri és a közönség is értékelt az elmúlt két hétben – adta hírül honlapján az MTÜ.

A szakmai zsűri véleménye szerint több beérkezett pályamű mögött is kimagaslóan jó ötletek és tervek vannak, ezért úgy döntöttek: nem hirdetnek győztest, ehelyett az öt legmagasabb pontszámot kapó pályázóval és szakmai szervezetek bevonásával tovább dolgozva alakítják ki Magyarország turisztikai országmárkáját.

Az MTÜ logó- és szlogenpályázatának célja az országhoz legméltóbb, hazánk értékeit leginkább kifejező logó és szlogen megtalálása. A győztes arculat hosszú távon meghatározza majd az ország turisztikai üzenetét, a feladat tehát megtalálni azt a logót és szlogent, amely megtestesíti a hazai élménykínálatot, pozícionálja az országot, és beazonosíthatóvá, megkülönböztethetővé teszi a turizmus nemzetközi kínálatában.

A pályázók közül többen is nagyon jól végiggondolt, az ország kínálatát kreatívan bemutató és szakmailag magas szinten kivitelezett munkát adtak le. A pályázatokat szakmai zsűri véleményezte, amelynek tagja volt Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, Auth Attila, a Magyar Képzőművészeti Egyetem adjunktusa, Lobenwein Norbert, a Sziget fesztivál fesztiváligazgatója és Takács Ákos, a Red Bull marketing vezetője. Emellett a közönség is véleményt mondhatott, az interneten szavazhatott a logókra és a szlogenekre.

„Nagyszerű érzés volt látni azt, hogy milyen sok pályázat érkezett, hiszen ez azt mutatja, hogy az ország megmozdult, sok ember sok időt és energiát szánt arra, hogy közösen elérjünk egy fontos célt: megmutassuk Magyarországot és turisztikai kínálatát a világnak” – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója. „Láttunk sok jó munkát, köztük kiemelkedően jókat is, de tökéletes, mindenkit 100 százalékosan meggyőző pályázat nem érkezett. Mi viszont azt szeretnénk, és Magyarország is azt érdemli, hogy a végeredmény minél közelebb álljon a tökéleteshez” – tette hozzá.

A munkák megtekinthetőek: itt.

balas_benedek

A szakmai zsűri és a közönség véleménye hasonló volt: a közönségszavazáson szintén Balás Benedek pályázata nyert. A szavazást egyébként kiemelt érdeklődés követte, összesen 10 297 szavazat érkezett – tájékoztat honlapján a Magyar Turisztikai Ügynökség.
(BrandTrend)