Kategória: Desztináció branding és Hír.

Admin kategória: Hír.

Debrecen egyre kedveltebb turisztikai célpont: tavaly a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma megközelítette a 388 ezret, ami az országos átlagot meghaladó, 10 százalékos növekedés az előző évhez képes – közölte a város turizmusért is felelős alpolgármestere kedden sajtótájékoztatón. Széles Diána hozzátette: Magyarország idei TOP 20-as településeinek listáján Debrecen a 10. helyet foglalja el. A vendégéjszakák számán alapuló listán Debrecen előtt – Budapest és Eger kivételével – fürdővárosok illetve kiemelt fürdőövezetben lévő települések (Siófok, Balatonfüred) szerepelnek.

“Az a célunk, hogy 2020-ra stabilan a TOP 5-ös listába kerüljön Debrecen” – mondta, hozzátéve, hogy ennek érdekében új szervezeti formát hoznak létre, a Főnix Rendezvényszervező Kft. keretein belül új városmarketing és turizmusfejlesztési divíziót alakítanak ki. A turizmusmarketing feladatok mellett a turisztikai információs szolgáltatás irányítását is az új egység végzi majd.

A kiemelt feladatok közé tartozik a városmarketing, valamint az elmúlt időszak városfejlesztésein alapuló új turisztikai márka kialakítása és következetes építése – ismertette. Első lépésként a Református Nagytemplom mögötti Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézóban turisztikai információs pontot és az új Debrecen márkát megjelenítő ajándékboltot nyitnak. Mint mondta, szeretnék elérni, hogy a fiatalok körében közkedveltek legyenek a város turisztikai logójával ellátott, a “debreceni életérzést” közvetítő ruházati termékek.
(MTI – BrandTrend)