Kategória: Dizájn és innováció és Képes hír.

Admin kategória: Képes hír.

Saját cipőt és ruhakollekciót kap a Nike-tól Giannis Antetokunmpo, amelyet a sportoló egyedi logója díszít. A nemrég az NBA legértékesebb játékosának megválasztott fiatal az első európai kosaras, akinek saját modellt készített a sportszergyártó. A Nike Air Zoom Freak 1 és az első Antetokounmpo ruházati darabok június 29-től elérhetők.

Antetokounmpo 2017 novemberében, két meccse közötti szabadnapján látogatott el a Nike oregoni központjába. Az itt kezdődő megbeszélés-sorozat a Nike Air Zoom Freak 1 cipő előkészítésén túl az Antetokounmpo márka kiépítéséről is szólt, amelyhez egy teljes ruházati vonal tartozik a Nike égisze alatt.

nike_giannisantetokounmpo_5

„Azt hittem, nagyjából öt embernek elmesélem majd, mit szeretek egy cipőben” – osztotta meg a 24 éves sportoló. „De ez a találkozó sokkal mélyebb volt. Meglepett, hogy milyen sokan vesznek részt egy ilyen projektben, és az is, hogy mennyi visszajelzésre voltak kíváncsiak tőlem, tényleg tudni akarták, hogy mi az, amit ezzel a cipővel reprezentálni szeretnék” – mondta el Antetokunmpo.

A Nike a tervezési folyamatok során kiemelt figyelmet fordít az adott sportoló játékstílusának és személyiségének megragadására. A Nike Air Zoom Freak 1 dizájnja tökéletesen illeszkedik Antetokunmpo lábmunkájához, míg motívumaiban több, számára személyes elem is megjelenik. Egyedi vizuális jelleget ad a cipőnek a sarokba integrált dupla Zoom Air légbetét, amely megfelelő párnázás mellett biztosít rugalmasságot a cipőnek. A modell stílusának bizonyos elemei egy másik signature cipőcsaládot idéznek meg, ami nem véletlen. „Kiskorom óta hordok KOBE cipőket” – mesélte a 211 centi magas kosaras. „Az illeszkedése, a kényelme és a funkciója mindig is passzolt hozzám.”

nike_giannisantetokounmpo_7

Antetokounmpo logójában egyaránt visszaköszönnek a számára meghatározó családi történetek és sportikonná válásának fontos momentumai. A Nike a kanyargó folyót ábrázoló jellegzetes ókori görög meander mintázatból merített inspirációt, amely egyaránt szimbolizálja a sportoló útját, otthonát, Athént, és a család útját Nigériából Görögországba, majd Athénból Milwaukee-be.