Kategória: Dizájn és innováció és Hír.

Admin kategória: Hír.

A Sony Mobile Communications megerősítette pozícióját, mint vezető kommunikációs innovátor, ugyanis olyan termékélményeket mutatott be, amelyek úttörőnek számítanak a fogyasztóknak szánt technológiában.

„Az Xperia Touch a legforradalmibb felhasználói felület az okostelefon óta” – nyilatkozta Hiroki Totoki, a Sony Mobile Communications elnöke. „Egy éve, hogy bemutattuk márkánk új irányát, és a jövő kommunikációjára vonatkozó víziónkat. Most pedig nem csak az Xperia XZ Premium készüléket jelentjük be, amely az okostelefonok alapvető funkcióit emeli egy következő szintre a legfejlettebb technológiák segítségével, hanem az interaktív kommunikáció egy teljesen új élményét hozzuk létre az Xperia Smart Products (okostermékek) bevezetésével.”

Elismert koncepció a fogyasztói termékek között: Az Xperia Touch, az interaktív Android projektor 2017 tavaszán kerül bevezetésre a kijelölt piacokon

Az Xperia Touch egy interaktív projektor, amely bármilyen lapos felületet egy 23”-es HD érintőkijelzővé alakít át, akár horizontális vagy vertikális ultrarövid vetítőtávolságú megjelenítéssel. A fizikai érintésre és kézmozdulatokra a felület gyors, gördülékeny és reszponzív módon reagál. A Sony SXRD vetítés kijelző technológia használatára épül, az érintést a fejlett infravörös fényérzékelő, valamint a valós idejű detektor kombinációja teszi lehetővé egy beépített kamerán keresztül 60 fps sebességgel.

Az Xperia Touch lehetővé teszi, hogy a család és barátok összegyűljenek az asztal, a konyha sziget, vagy egy sima falfelület körül, és élvezzék a játékot, online videó stream szolgáltatásokat nézzenek, valamint az üzenetküldő applikációk és közösségi hálók használatával kommunikáljanak.

Az Xperia Ear „Open-style CONCEPT” a következő generációs Xperia okos termék koncepció

Az Xperia Ear „Open-style CONCEPT” egy ’open-ear’ hangtechnológián alapul, amit a Sony Future Lab Program keretén belül fejlesztettek ki, ami egy inkubátor program, mely lehetővé teszi, hogy a fogyasztók kipróbálják, és alakítsák a Sony kutatási és fejlesztési részlegéről származó prototípusokat.

A Sony akusztika terén szerzett kutatásait és vezető szerepét hasznosítva kifejlesztettek egy vezeték nélküli ’open-ear’ fejhallgatót, amelyen keresztül zenét hallgathatsz, és értesítéseket kaphatsz, míg ezzel párhuzamosan a téged körülvevő világ hangját is hallod. Akár zenét hallgatsz edzés közben, vagy ingázol a maga nemében ez egy összehasonlíthatatlan érzékelési élményt nyújtó eszköz.

A Sony Mobile emellett az Xperia okos termékeken elérhető Sony Agent Technology és a LINE Corporation – a népszerű üzenetküldő applikáció a LINE tulajdonosa – új, mesterséges intelligenciát használó felhő-platformja közötti együttműködési lehetőségeit keresi, hogy kifejlesszenek és közösen megalkossanak egy teljesen új kommunikációs élményt.

Három új Xperia okostelefon: a zászlóshajó Xperia™ XZ Premium és a szuper középkategóriás Xperia XA1 és XA1 Ultra

A Sony Mobile többek között a népszerű X-széria újabb három tagját is bejelentette, ezzel erősítve a prémium és középkategóriás modellek kínálatát. Ezzel biztosítva, hogy a különböző funkciókat kínáló készülékek között a felhasználók világszerte megtalálhassák azt, amely leginkább megfelel az igényeiknek és inspirálja mindennapjaikat.

„Folytatjuk az okostelefon portfóliónk fejlesztését és átalakítását, azzal a megingathatatlan elkötelezettséggel, hogy a legfejlettebb technológiát egy elegánsan megtervezett termék formájában nyújtsuk át a fogyasztóknak. Legyen ez akár egy memóriával rendelkező kamerarendszer, ami képes lassított felvételek készítésére, vagy a világ első 4K felbontású HDR okostelefon kijelzője. Minden esetben olyan élményeket nyújtunk, amelyek olyan érzelmileg telített és jelentőségteljes módon kapcsolja össze a felhasználókat, mint ezelőtt még soha” – nyilatkozta Hideyuki Furumi, a Sony Mobile Communications EVP, Global Sales & Marketing vezetője.

Az Xperia XZ Premium bemutatja a Sony új Motion Eye™ kamerarendszerét, ami fejlett funkciókat, és kiváló képminőséget tesz lehetővé, valamint a világ első 4K felbontású HDR kijelzőjét (5.5”). A Motion Eye kamera 960 fps-es szuper lassított videó felvételek rögzítését és visszajátszását teszi lehetővé, ami négyszer lassabb, mint amit bármely más okostelefon kínál. Az Xperia XZ Premium világszerte elérhető 2017 késő tavaszától, fényes króm és mélytengeri fekete színekben.

Az Xperia XA1 és Xperia XA1 Ultra 2017 tavaszán kerül bevezetésre, Android N operációs rendszerrel. Az Xperia XA1 Ultra fehér és fekete színben lesz elérhető, míg az Xperia XA1 pink, illetve arany kivitelben is megvásárolható.
(BrandTrend)