A Várfok Project Room két kiállításán ismét a festészeté a főszerep: Benkő Lilla egyéni tárlatát és Hollós Ádám kiállítását tekinthetik meg a látogatók 2016. október 21. és november 19. között.
Benkő Lilla (1986, Debrecen/H) 2012-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán, s azóta több egyéni és számos csoportos kiállításon (olyan rangos intézményekben, mint a Műcsarnok, Paksi Képtár vagy a FUGA) mutatta már be alkotásait.
Benkő Párhuzamosok között című tárlatán az utóbbi két évben készült festményeiből mutatnak be egy válogatást. Legyen akár nagyméretű, vagy egészen kicsiny alkotás, Benkő festményeinek egyedi nyelvezete rögtön felismerhető, a képek szimbólumrendszere egymásból következik, évről-évre egymásra épül. Visszatérő motívumok (fenyvesek, sziklák, mesebeli lények) népesítik be a festmények időtlen világát, amelynek ihletője lehet akár a mindennapi élet egy-egy egészen hétköznapi eseménye és tárgya, vagy éppen az álomvilág és abból fakadó asszociációk láncolata.
A Benkő által előszeretettel megfestett mély, sötét alaptónusú alkotásokon a fény sokszor kiemelkedő szerepben jelenik meg: fényjelenségek, fényszerű asszociációk, világító pontok telítik meg a vásznakat. Máshol az alapvetően figurális kompozíciókat a részletek feszes geometriája, a kristályos szerkezetek vonalai, éles metszések, nonfiguratív részletek billentik ki és teszik különösen izgalmassá. A kiállítás ebbe az egyedi, hömpölygő gondolathálóba kíván betekintést nyújtani.
Hollós Ádám (1984, Budapest) 2011-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán és már ugyanebben az évben közvetlen kapcsolatba került a Várfok Galériával, annak Spiritusz szekciója által.
Hollós Ádám festményei megtörtént eseményeket ábrázolnak. A városi élet hétköznapjaiból kiragadott pillanatképek átértelmezve jelennek meg: Hollós analizálja, szétbontja, majd másfajta minőségben újra összerakja a jeleneteket. Az így létrehozott sűrített képkockák kérdéseket fogalmaznak meg a néző, a társadalom irányában. Legújabb munkáiban ezek a felvetések a diszkomfort érzetére utalnak, olyan jelentekkel találkozhatunk, amik látványa ösztönös asszociációt indít el bennünk, és emlékképek sorát idézik elő.
A feszültségkeltés gondolata nemcsak Hollós Ádám új műveit határozza meg, hanem a 2010 óta jelenlevő jellegzetes, sajátos technikáját is. Az elsőre figurálisnak tűnő alakok valójában apró, non figuratív színkezelések együtt hatásai, a formákat egységekre redukálja. A történetet tekinti lényegesnek. Ezzel párhuzamosan a kész műben az alkotói folyamat rétegei is felsejlenek, ahogyan Hollós újabb és újabb expresszív technikákat keres a felületek kidolgozására. Vaskos fatáblákon megjelenő alkotásainak anyaghasználata a régi nagy mesterek munkáinak kézműves jellegét visszhangozzák, ez a momentum különösen fontos, hiszen a képek anyagi valósága számára meghatározó.
(BrandTrend)
