Kategória: Dizájn és innováció.

Az Ericsson, a Volvo Cars és a védőfelszereléseket gyártó POC olyan újszerű biztonsági technológiát mutat be a 2015-ös Las Vegas-i megrendezendő Nemzetközi Szórakoztatóelektronikai Kiállításon, a  CES-en (2015. január 6-9.), mely a világon elsőként összekapcsolja a gépjárművezetőket és a kerékpárosokat. A technológia egy egymással összeköttetésben álló gépkocsi és sisak prototípusból áll, amely kétoldalú kommunikációt hoz létre. Ezen keresztül mind a Volvo vezetőjét, mind pedig a kerékpárost riasztja, ha közel kerülnek egymáshoz, így elkerülhetik a balesetet.

A kerékpárosok száma globális szinten változatlanul növekszik, mivel egyre több ingázó ül kerékpárra. Ennek következtében megnőtt a súlyos kerékpár balesetek száma, a probléma megoldása innovatív, összehangolt erőfeszítést igényel. A Volvo Cars városi biztonsági rendszere egy olyan technológia, amely képes a kerékpárosokat felismerni, figyelmeztetni és automatikus fékezéssel elkerülni az ütközést. Ez volt az első komoly lépés, amit az iparág a kerékpárosok biztonsága érdekében tett. Ennek az újításnak a folytatása az a sisak-technológia, amelynek prototípusát a 2015 januárjában mutatja be a három cég.

A rendszer működési mechanizmusa, valamely népszerű kerékpáros okostelefonos alkalmazás, például a Strava használatával megosztható a kerékpáros pozíciója a Volvo felhőjén keresztül az autóval, és fordítva. Amennyiben a rendszer számításai szerint ütközésveszély fenyeget, mindkét közlekedőt figyelmezteti – ezzel lehetővé teszi, hogy megtegyék a szükséges lépést a potenciális baleset elkerülése érdekében. A Volvo vezetőjét a head-up display (szélvédőre vetítő kijelző) figyelmezteti a közelben lévő kerékpárosra – akkor is, ha éppen az autó holtterében tartózkodik, pl. egy kanyar vagy egy másik jármű mögött, vagy éjszaka, amikor alig látható. A kerékpárost a sisakjába beépített jelzőfény figyelmezteti.

Bicycle-Ride

Per Borgklint, az Ericsson első elnökhelyettese és a támogató megoldások részleg vezetője elmondta: „A hálózatba kapcsolt társadalomnak talán az a legnagyobb ígérete, hogy képes életmentő kapcsolatokat létrehozni. Legutóbbi közös munkánk a Volvo Cars vállalattal, melynek során azt vizsgáltuk, hogyan védhetjük meg az utakon lévő kerékpárosok millióit, csak egy példa arra, hogyan változtathatja meg az innováció a világot. Büszkék vagyunk arra, hogy a POC-val összefogva támogatjuk ezt a létfontosságú kezdeményezést,és elkötelezettek maradunk az olyan kapcsolat-alapú fejlesztések folytatása mellett, amelyek korlátlan új lehetőségeket teremtenek.”
(BrandTrend)