Kategória: Dizájn és innováció.

A stadion a stadionban ötlet a tervező Skardelli György és munkatársai nevéhez fűződik. A terv szerint az 1953. augusztus 20-án átadott Népstadiont – 2002 óta Puskás Ferenc Stadion – mégsem bontják le, és az új arénát – a kiszolgálóegységekkel együtt 70-90 milliárd forintból – a régibe építik.

 

stadion-a-stadionbanA 2011-es pályázatból

Vígh László, a beruházásért felelős kormánybiztos elmondta: honi és külföldi sportszövetségek vezetőivel, az UEFA és a FIFA szakértőivel, a Magyar Olimpiai Bizottság vezetőivel, sportközgazdászokkal, építészekkel, mérnökökkel, külföldi stadionok üzemeltetőivel tárgyalva jutottak el a végleges koncepcióig. A stadion mellett 30-40 milliárdból megépülő Nemzeti Olimpiai Központ szinte az összes olimpiai sikersportágunkat kiszolgálja majd.

stadion-a-stadionban_puskasA terv belülről

A stadion átépítésekor a teljes felső karéjt tartó fal mellett a főépület is megmarad, az új lelátó a mostani futópálya kettes vonalánál helyezkedik majd el. A régi és az új stadion lelátói közötti részt befedik, s az ott kialakuló, több tízezer négyzetméteres gyűrűben edzőtermeket, versenypályákat hoznak létre, melyek többek között a jégkorongozóknak, asztaliteniszezőknek, vívóknak, ökölvívóknak és birkózóknak nyújtanak majd felkészülési lehetőséget. Az új aréna különlegessége lesz a tetőre kerülő, egy kilométer hosszúságú, kivilágítható panoráma-futópálya.

stadion-a-stadionban_2Red Bull Arena, Lipcse. Az 1904-ben épült Zentral-stadion lelátóit megtartották, amikor a 2006-os vb-re új stadiont építettek

Egy régi stadion megtartásának szándéka nem új keletű dolog. Az 1931-ben átadott, a II. világháborúban megrongálódott bécsi Práter, ma Ernst Happel Stadiont először 1956-ban bővítették tovább a régi elemekre építve, majd az 1998-as Európa-bajnokságra modernizálták és toldották meg újabb lelátókkal. A németek 2004-ben úgy mentették meg a berlini, 1936-os olimpiai stadiont, hogy hatalmas ponyvaszerkezettel fedték le, a fedést pedig az a győri Graboplan készítette, amely több stadionprojektben részt vett már a világon.
(BrandTrend)