Kategória: Aktuális.

A Magyar Áruküldők Egyesülete, valamint a Direkt és Interaktív Marketing Szövetség Áruküldő tagozata infografikán foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat, melyekre internetes vagy katalógusból történő árurendelés esetén érdemes figyelni (Vásárlói kisokos). Az elállási jog mellett a kereskedő tájékoztatási kötelezettségére, termék- és kellékszavatosságra, a jótállásra és a jogorvoslatokra terjed ki az anyag.

Az utóbbi években – így idén is – a karácsony előtti vásárlási időszakban egyre népszerűbbé válik az ajándékokat online beszerezni, tehát valamelyik internetes áruházban megrendelni. Ehhez kapcsolódóan az egyik legfontosabb jogszabály, amelyet az anyag szerkesztői a vásárlók figyelmébe ajánlanak egy friss, idén júniusban hatályba lépett jogszabály, amely az eddigi 8 napos „pénzvisszafizetési kötelezettség” időtartamát 14 napra hosszabbította. Ez tehát azt jelenti, hogy a fogyasztó a termék átvételétől számított 14 napon belül jogosult a szerződéstől indokolás nélkül elállni, a termék visszajuttatása esetén az eladó pedig köteles visszaadni a vételárat. Fontos tudni azt is, amelyet a vásárlók nem mindig szoktak figyelembe venni, hogy a jogszabály úgy rendelkezik, hogy az elállás jogával csak akkor élhet a vásárló, ha a terméket mint fogyasztó (tehát magánszemély) és nem mint cég vásárolta. Ha a fogyasztó cég nevében vagy üzleti tevékenysége keretében vásárolt, az elállási jog nem illeti meg.

A grafikusan szerkesztett dokumentum bemutatja a fogyasztói kereskedelem viszonylag hosszabb ideje változatlan formában érvényes egyéb jogszabályait is, különös hangsúlyt fektetve a határidőkre, illetve az egyes határidőkhöz kapcsolódó, a kereskedők által is sokszor felületesen ismert jogok és kötelezettségek részleteire.

Kacsóh Gergely, a Magyar Áruküldők Egyesület elnöke szerint hiánypótló anyag született, amely nagy segítségére lehet úgy a vásárlóközönségnek, mint a számban és forgalmát tekintve is egyre gyarapodó áruküldő kereskedői ágazatban működőknek.
(BrandTrend)