Kategória: Aktuális.

A világ egyik legnagyobb sporteseménye már május közepétől éreztette hatását a hazai műszakicikk-kiskereskedelmi piacon, a „VB-árak” ekkor kezdtek megjelenni az ajánlatokban – mondta Fajcsi Róbert, a hazai Euronics Műszaki Áruházláncot működtető Vöröskő Kft. ügyvezetője. Ennek megfelelően a TV-készülékek forgalma már jóval a torna előtt látványosan növekedni kezdett. A kereslet a magasra helyezett elvárásokat is messze túlszárnyalta: a tavalyi bázisidőszakot 150 százalékkal haladták meg az eladások.

lg-oled-tv

A televíziók szegmense két részre szakadt: feltűnően megugrott az olcsó, úgynevezett noname készülékek, valamint a nagy márkák alacsonyabb árfekvésű típusainak forgalma. Ugyanakkor várakozáson felül teljesítettek az új, innovatív technológiákat felvonultató termékek is, köztük az ívelt UHD-, illetve OLED TV-k. Az idei év korábbi időszakában is kiemelkedő kereslet mutatkozott a mobileszközök iránt, ezek közül a VB ideje alatt további jelentős növekedés jellemezte a táblagépek szegmensét. Ezekből a termékekből csaknem kétszer annyi fogyott, mint a tavalyi év azonos időszakában.

A vásárlási formák terén nem történt átrendeződés a világbajnoksághoz közeledve, az internetes és a hagyományos áruházi értékesítési csatornákon egyaránt komoly mértékben bővült a forgalom. Megnövekedett azonban a részletre vásárlók aránya, köszönhetően a már jó előre meghirdetett, akár 20 hónapos ingyen hitelt kínáló akciós konstrukcióknak. Fajcsi Róbert az árakra utalva kiemelte: „Nagyon erős árverseny alakult ki, amelyből a vásárlók egyértelműen profitáltak. Továbbra is azt tanácsolom azonban a vevőknek, hogy a vásárlás előtt az árakon túl az adott üzlet vagy webáruház hátteréről is tájékozódjanak.”
(BrandTrend)