Kategória: Aktuális.

„Őszintén szólva nem hittem volna, hogy ennyire sokan úgy érzik, meg kell osztaniuk velünk a történetüket. Rengetegen voltak olyanok is, akik csak megírták, hogyan vándoroltak ki, még ha videót nem is küldtek. A beküldött, több mint 300 filmet, bár hatalmas munka, nagy élvezet is volt válogatni. Rendkívül sokféle, ötletes, tanulságos, ráadásul technikailag is jól kivitelezett anyagot kaptunk.” – nyilatkozta a szövegíró, reklámszakember. „Ez egyrészt öröm, és igazolása annak, hogy fontos témát feszegetünk, másrészt komoly feladat is, hogy ennyi különböző anyagból egységes dalfilmet formáljunk” – mondta el Geszti Péter.

geszti peter

A közösségi klip szokatlan formájával kiemelkedik az átlagos videoklipek közül, emellett pedig remekül bemutatja az OKEGO és a POSSIBLE (Carnation) „More Than Agency” filozófiáját. E szerint saját ötletből kiinduló kommunikációs termékeket is fejlesztenek, amelyekkel az átlagos reklámügynökségi szokásokon túllépve, innovatív módon egyesítik az art és a kommunikációs dimenziókat.

„A közösségi videoklip rendkívül izgalmas social media műfaj, ami teljesen új formában kapcsolja össze az online és offline területeket. Ez is olyan izgalmas, saját fejlesztésű kis project volt, ami a kreatív műhelyünkben fogant meg és formálódott, és olyan új tapasztalatokat nyújtott, amelyeket a kampányaink során is tudunk alkalmazni, és ügyfeleink javára tudjuk fordítani.” – nyilatkozta Geszti Péter.

A kommunikáció specializált csatornákon folyt, az ügynökség törekedett a lehető leghatékonyabban felhasználni a médiafelületeket. Ennek érdekében a megszokottnál jóval nagyobb erővel mozgósították a közösségi médiát, komoly tömegeket aktivizálva a relatíve kis számú, de annál koncentráltabb érdeklődésű rajongókat csoportosító Hungarian in Europe Facebook oldalon.

A projekt újabb tanúbizonysága annak, hogy alacsony költségvetéssel, jól célzott és átgondoltan használt médiafelületekkel is lehet nagy elérést generálni, ha a megfelelő tartalmat a megfelelő módszerekkel juttatják el az emberekhez.
(BrandTrend)