Kategória: Aktuális.

Az Amway Hungária Kft. NUTRILITE vitaminokkal támogatja Hajdú Jonatánt, kajak-kenu válogatott sportoló felkészülését a júliusi ifjúsági világbajnokságra. A fiatal tehetség az elmúlt évben több versenyen is kimagasló eredményt ért el, így például kétszáz méteren első helyezett lett a tavalyi lengyelországi Ifjúsági Európa-bajnokságon valamint a kanadai Ifjúsági Világbajnokságon is.

A tehetséges kenus emellett a 2013-as Olimpiai Reménységek Versenyén is minden számot megnyert, így első lett kenu egyesben kétszáz-, ötszáz- és ezer méteren, a párosok versenyében ezer méteren, és a kenu négyes győztes csapatában is ott volt. Mindezen eredmények alapján pedig a Magyar Olimpiai Bizottság egyéni Héraklész-díját is odaítélték számára, amellyel a legtehetségesebb fiatal sportolókat támogatják.

Hajdu_Jonatan_Nutrilite

Hajdú Jonatán jelenleg a júliusi szegedi ICF Ifjúsági és U23 Gyorsasági Kajak-Kenu Világbajnokságra készül, amelyben a NUTRILITE vitaminok is segítik. Az Amway által forgalmazott NUTRILITE a világ egyik vezető vitamin- és étrend-kiegészítő márkája, amelynek termékeit olyan élsportolók fogyasztják, mint például az AC Milan futballcsapata.

A NUTRILITE termékcsalád globálisan kétszáz táplálkozással kapcsolatos terméket, köztük étrend-kiegészítőket, élelmiszereket és italokat tartalmaz. A NUTRILITE jelenleg több mint 2.590 hektárnyi mezőgazdasági területtel rendelkezik, ahol természetes, fenntartható és vegyszermentes módszerekkel végzik a növények termesztését és betakarítását. Kizárólag a legjobb minőségű összetevőket használják fel a termékek előállításához, és minden összetevő kiterjedt kutatási, tesztelési és keverési folyamaton megy keresztül.
(BrandTrend)