Kategória: Aktuális.

A hazai leányvállalat mellett a BASF hat országból álló délkelet-európai platformjának irányítását is ellátja. A vegyészmérnök végzettségű szakember posztdoktori tanulmányait követően, 19 évvel ezelőtt a BASF kutatási részlegén kezdte pályafutását, ezután számos vezetői pozíciót töltött be többek között az értékesítés, a kontrolling és a stratégiai tervezés területén.

2010-től a BASF kínai vegyesvállalatának intermedierek és oxo-alkoholok divíziójának vezetője volt. Az új ügyvezető fő feladatának tekinti,  hogy a BASF fejlesztéseinek és alkalmazásainak segítségével támogassa a cég hazai és délkelet-európai vevőinek növekedését. Elődje, Dr. Herbert Fisch a jövőben a BASF hollandiai leányvállalatának, a BASF Nederland B.V.–nek ügyvezetőjeként folytatja pályafutását.
(BrandTrend)