Kategória: Aktuális.

A kiválasztott több száz fiatal feladata az lesz, hogy kipróbálják, és friss szemmel, saját nézőpontjukból értékeljék a főváros nyújtotta szórakozási, kulturális és gasztronómiai lehetőségeket.

„Ez az első ilyen nagyságrendű fogyasztói tesztelés Budapesten, amely egyúttal segíti a készpénzkímélő fizetési kultúra terjedését is, hiszen a tesztelők egyérintéses bankkártyával fizetnek majd az élményekért” – mondta el Mondovics Péter, a MasterCard marketing menedzsere. A vezető kiemelte, hogy az ehhez hasonló programok jelentős szerepet játszhatnak egy a mainál jóval készpénzkímélőbb fizetési kultúra kialakulásában.

„Az elmúlt években a szemünk láttára vált igazán sokszínű nagyvárossá Budapest. Naponta nyílnak új éttermek, kiállítások, válnak elérhetővé új szolgáltatások, amelyeket érdemes lenne kipróbálni, tesztelni, majd ezeket az élményeket megosztani az olvasókkal. Az elmúlt időszakban kerestük annak a módját, hogyan tarthatnánk lépést ezzel a növekedéssel olyan módon, hogy ne váljanak egyhangúvá a beszámolóink, és megőrizzük azt az egyedi, fiatalos látásmódot, ami mindig is jellemezte a We Love Budapest írásait. Végül úgy döntöttünk, hogy az olvasóink segítségét kérjük, és meghívjuk őket a város eddigi legnagyobb közösségi tesztelésére. A megvalósításban a MasterCard lett a partnerünk” – mondta el Papp Regina, az oldal főszerkesztője.

A program 2014. május 5-én indul, a tesztelők a Welovebudapest.com oldalon jelentkezhetnek részvételre egy rövid bemutatkozással és motivációs levéllel. A kiválasztott résztvevők fejenként 10.000 forintot kapnak a MasterCard jóvoltából, amit MasterCard® PayPass vagy Maestro® PayPass bankkártyával költhetnek el a tesztelés során. Az élményeket a Welovebudapest.com erre a célra kialakított aloldalán moderálás után tehetik közzé szöveggel, képpel, videóval. A legkreatívabb két tesztelő fődíjban részesül.

A program egyik fődíjának majdani nyertese a MasterCard nagykövete lesz a nyári zene fesztiválokon, a VOLT-on, a MasterCard Balaton Soundon valamint a Szigeten. A We Try Budapest másik díjazottja szeptembertől részese lehet a programajánló mindennapjainak, a szervezők ugyanis egy gyakornoki helyet ajánlanak fel neki a We Love Budapest szerkesztőségében.

A program sajtótájékoztatóján Mondovics Péter hozzátette: „Meggyőződésem, hogy Budapestnek van egy egyedülállóan kreatív és innovatív oldala. Ez az a vitalitás, amelynek köszönhetően a város megkérdőjelezhetetlenül európai metropolisz lehet. A budapesti vállalkozók, ötletemberek, művészek izgalmas és sikeres projekteket indítanak, új üzleteket nyitnak, amelyeket érdemes kipróbálni, és segíteni a fennmaradásukat. Ugyanakkor a korszerű európai város ismérve a készpénzkímélő kereskedelem is, ami nem csupán gyors és kényelmes, de jelentősen hozzájárul a gazdaság fehérítéséhez.”

A közösségi tesztelés során a résztvevők olyan üzleteket, szolgáltatókat választhatnak ki tesztelésre, ahol jelenleg van PayPass-elfogadás, ez ma többezer elfogadóhelyet jelent Budapesten. Az elfogadóhelyek megtalálásában a MasterCard PayPass Locator vagy MasterCard Nearby alkalmazása segíti majd a résztvevőket.
(BrandTrend)