Kategória: Aktuális.

Rékasi Tibor az együttműködéssel kapcsolatban úgy fogalmazott: „Fontosnak tartottuk, hogy hozzájáruljunk a Fradi sikeréhez, hiszen az egyik legnépszerűbb és legnagyobb múltra visszatekintő magyar labdarúgócsapatról van szó”. A vezérigazgató rámutatott: „A mostani együttműködéssel a T-Systems Magyarország csatlakozik németországi anyavállalata, a Deutsche Telekom hagyományaihoz, hiszen az anyacég régóta kiemelt szerepet tölt be a német futball, így többek között az FC Bayern München támogatásában”. Hozzátette: „A Telekom Csoport évtizedek óta elkötelezett a magyar sportélet fejlesztése mellett, és külön figyelmet fordít az egyik legtöbb embert megmozgató sportágra, a futballra.”

Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója elmondta: „Örülök, hogy egy ilyen nagy, nemzetközi hátterű cég lesz a partnerünk a jövőben. Hiszem és remélem, hogy a mostani megállapodás a Magyar Telekom Csoporttal történő hosszabb távú együttműködés első lépése lehet.”

Rékasi Tibor kitért arra is: „A labdarúgósport egészségmegőrző, közösségformáló szerepe olyan értékek, amelyek támogatása jól illeszkedik vállalatunk társadalmi szerepvállaláshoz kapcsolódó felfogásába. A T-Systems Magyarország mára hazánk legnagyobb, teljes körű infokommunikációs szolgáltatójává nőtte ki magát, ez pedig azért lehet így, mert munkatársainkat is jellemzi a sportemberek egyik legfontosabb alaptulajdonsága: a küzdőszellem. Reméljük, hogy a Fradival kialakított partnerség keretein belül, együtt ütőképes csapatot alkotunk majd.”
(BrandTrend)