Kategória: Aktuális.

James Blunt Tidworthban, egy katonai kórházban jött világra. Harrowban, majd Bristolban tanult. Négy éves katonai szolgálatot vállalt. Végül hat lett belőle: szolgált Kanadában, Koszovóban majd Londonban. Fellépett a South by Southwest Music Fesztiválon, majd Linda Perry kiadójánál a Custardnál aláírt egy lemezszerződést. Los Angelesben felvette Back To Bedlam albumát Tom Rothrock-kal. A megjelenést általános közönnyel fogadták. Majd kijött az a bizonyos harmadik sláger, a You’re Beautiful.

Egy nagy sláger kellett ahhoz, hogy elinduljon: két albumot és négy újabb listavezető slágert öt Grammy jelölés követett, (valamint BRITS-, Ivor Novellos- és MTV-díjak), egy hattagú zenekar, hét teljes év úton, nyolc botrány; majd a nagy számok kora: közel 17 millió eladott lemez, 20 millió dalletöltés világszerte. Továbbá 5 millió like a Facebookon, 250 millió Spotify lejátszás és egy elképesztő, 257 milliós nézettség a You Tube-on.

Ezek a mutatók élete nagy élményeit, egyben ifjúkora túlkapásait is jelzik. Emellett lehetőséget adtak arra is, hogy hírnevével nemes ügyeket szolgálhasson: háromszor is megpróbált kijutni Afganisztánba, hogy az ott szolgáló katonáknak játsszon; jótékonysági szerveket – mint a Medicines Sans Frontiers, vagy a Help For Heroes – támogat; valamint az éghajlati változás sürgető ügye mellett is kampányol a mai napig.

james blunt

Legújabb albumával a Moon Landing-gel azonban visszatért – az alapokhoz: fiatalkori álmokhoz, kötődéshez, az első szerelemhez és saját hangzásvilágához: a zene érzelemközvetítő erejének egyenes és őszinte újrafelfedezéséhez.

És az első kislemez, a Bonfire Heart rögtön bombasiker lett. Ami bizonyítja, hogy bár nem kezdhetsz mindent újra, de vannak dolgok, amiket megéri újra- és-újra felfedezni.

“Kamasz koromban a zenében találtam meg a szabadságom. Az álmodozás egyfajta módjára leltem benne, megtanította nekem, hogyan fejezzem ki a közönségnek és persze magamnak, ki vagyok. Sok időbe telt megérteni és újra érezni ezt – újrakezdeni az álmodozást.” – mondja James Blunt, aki a BudapestArénában ad koncertet október 27-én.

Jellemző a sztársághoz való hozzáállására, hogy az egész európai turnét busszal csinálja végig, nem használ magánrepülőgépet, nem hurcol magával saját szakácsot és a kísérőzenészeivel közös öltözőt használ, itt is a legextrább kérés a kanapén, tükrön és székeken kívül a vezeték nélküli internet volt.

A fellépésein is jobban szereti a hangsúlyt a zenei részre fektetni, bár a látványt sem hanyagolja el, idei turnéjában például a színpad hátterét egy óriási videófal adja, amely hol sima kivetítőként funkcionál, hol látványelem, hol pedig a hangulatvilágításban tölt be fontos szerepet. Ezen felül csak füstgép segíti a látványt, más vizuális technikai felszerelést nem használnak a koncert alatt.

James Blunt Budapestre csak a koncert napján érkezik meg, hiszen előző este még Grazban lép fel, de az éjszakát itt tölti és csak kedd délután utazik tovább Pozsonyba.

Az estét a korábban jelzett Josh Record helyett az év hazai felfedezettje, a csupán 17 éves Bogi nyitja majd meg az Arénában 20 órakor, James Blunt pár perccel 21 óra előtt lép majd színpadra.
(BrandTrend)