Kategória: Aktuális.

„Minden eddiginél fontosabb az alkalmazkodás. Amelyik vállalat nem képes gyorsan, kreatívan reagálni a 2014-es év technológiai és gazdasági változásaira, az nem fog életben maradni.” – így lehetne summázni Jagodics Rita beveztőjének központi gondolatát, mely a háromszáznál is több cégvezető részvételével megtartott III. Országos Nagykereskedelmi és Gyártói Konferencia legfőbb üzenetévé vált.

Jagodics Rita – a nagykereskedelem marketingszakértője –, és csapata által szervezett rendezvény az ország egyetlen gyártókra és nagykereskedőkre specializálódott országos konferenciája, ami a három évvel ezelőtti újdonságból immár hagyományos eseménnyé vált, a szektor szereplői között ezen a napon ismét intenzív kommunikáció és ismeretcsere valósult meg.

III. Országos Nagykereskedelmi és Gyártói Konferencia a „Területfoglalás” koncepciója mentén lett felépítve, így aztán az egymást követő előadások során is előtérbe kerültek a 2014-es év marketing-, értékesítési-, és gazdasági trendjei, és a vevő- és partnerszerzés legújabb módszerei. A Kereskedelmi Marketing Trendek olyan előadókat kért fel, akik az elmúlt évek viszontagságos körülményei ellenére is mérhető eredményeket tudtak felmutatni: a konferencián – többek között –, előadott az ország „kreatív doenjének” kikiáltott Geszti Péter, és a prémium termékeivel hatalmas sikereket elért Cserpes István is.

A rangos szakmai eseménnyel egyidejűen hozták nyilvánosságra annak a nagykereskedelmi- és gyártói kutatásnak az összefoglaló jelentését (Kutatási összefoglaló), ami visszaigazolja az előző évek trendjóslatait, másrészt tiszta képet fest e piaci szektor pillanatnyi állapotáról. Az például határozottan megmutatkozik a legutóbbi kutatási eredményekből, hogy a cégvezetők mintegy fele azt nyilatkozta, hogy „összességében pozitív gazdasági tapasztalatokat szerzett az elmúlt gazdasági évben” – ami a többi szektor 20-30%-ához képest kiemelkedő.

Az is látszik, hogy a cégek szakítottak a megszokott módszerekkel: egyre több értékesítési csatorna esik ki a láncból, ahol a gyártó például megkerüli a nagykereskedőt, és közvetlenül a kiskereskedőnek értékesít, vagy egy nagykereskedő saját márkás termékek gyártásába és forgalmazásába kezd. Ezek a piacszerző technikák mind annak az alkalmazkodásnak a jelei, amit ma már minden vállalatnak el kell sajátítania, amikor a rendkívül gyorsan változó piaci közegben szeretne érvényesülni – márpedig ma már a piacok zöme ilyen.

Ennek az alkalmazkodó „területfoglalásnak” a régi-új, egyre fontosabb eleme az online tartalommarketing, a közösségi média, és – ahogy Geszti Péter fogalmazott az előadásában – a mémkorszak”. Ezeknek hatására megváltoztak a fogyasztók, tehát a cégeknek is változtatniuk kell. Már nem csak az üzenet a fontos, hanem az arra érkező közösségi reakciók is, melyek a B2C mellett B2B környezetben is nagyon fontossá váltak.

Jagodics Rita által „VAD” marketingnek hívott módszer lényege pedig az, hogy szerinte teljesen új alapokra kell helyezni a fogyasztói kommunikációt, és mindez arra sarkall, hogy minél szokatlanabb, közvetlenebb módokon lépjünk a vásárlóink, vagy a partnereink felé. Ahogyan a nagykereskedelem vezető marketingszakértője fogalmazott: „Nem azért kell a cégedhez jönnie a vevőnek, mert leértékelted az árut. Ez a szemlélet már kihalt. A hagyományos akciók helyett intenzíven be kell őket vonnod a céged életébe, ehhez azonban páratlan kreativitásra, és időnként extrémen hatékony kommunikációra lesz szükséged!”

A telt házas konferencia egyik legfontosabb tanulsága is a közösségi médiához köthető, ugyanis hiába mutatták ki a kutatók, hogy a nagykereskedők és gyártók körében az értékesítés jellemzően nem az interneten történik, mégse lehetett olyan előadással találkozni, ahol ne került volna előtérbe az online marketing vagy a közösségi média egy-egy esettanulmány, vagy módszer bemutatásakor.

Bár ma már véget ért a házaló ügynökök korszaka – hála ezeknek a technológiai megoldásoknak –, a márkáknak újra lehetőségük nyílik egyesével beférkőzni a háztartásokba. Ehhez azonban változtatni, alkalmazkodni, sőt, ha szükséges, akkor visszalépni kell korábbi ötletekhez.

Az konferencia záróakkordja Cserpes István és Jagodics Rita szakmai beszélgetése volt, melynek során a jelenlévők megismerhették a 20 éves Cserpes sajtbrandből kinőtt tejivó sikertörténetét. Ez bármely vállalkozó számára tanulságos lehet, hiszen a legnagyobb gazdasági mélypont közepén alkotott egy olyan tejivó brandet, ami mára kedvelt és ismert lett az egész országban.
(BrandTrend)