Kategória: Aktuális.
A világátlagnál lényegesen magasabb céges beosztásban dolgozik – derül ki a KPMG hatszáz vállalati csalás történetét feldolgozó globális elemzéséből. A nyolc magyar eset vizsgálatából az rajzolódik ki, hogy a szereplők gyakran maguk is felelősek lettek volna az ellenőrzési rendszerek működtetéséért – ami a független ellenőrzések bevezetését indokolja.

„A csaló globális profilja” címmel adta közre a KPMG az általa kivizsgált vállalati csalások tipikus elkövetőinek jellemrajzát. Idén 596 csalást vizsgáltak meg, ennek alapján állították össze a tipikus csaló profilját. Mivel nyolc esetet Magyarországon derítettek fel, a cég megnézte, különbözik-e a magyar csaló a világátlagtól. Az eredmény meglepő.

„A magyar csaló jellemzően magasabb beosztásban dolgozik, mint a világátlag. Míg globálisan a csalások 20 százalékában volt érintett az igazgatósági szint vagy a vezérigazgató, Magyarországon a vizsgált esetek 63 százalékában” – mondja Cserháti Gábor, a KPMG igazgatója. A magyar csaló másik jellegzetessége az autokratikus vezetési stílus és a felsőbbrendűségi érzés. Az ennek mérésére szolgáló ötfokozatú skálán a magyar csalók 88 százaléka ért el 4-5-ös eredményt, a világátlag viszont csak 36 százalék.

A magyar esetekben a csalók kivétel nélkül 35 és 45 év közöttiek voltak. A világban ennél némiképp idősebbek az elkövetők, 70 százalékuk volt csak 36–55 éves.

„Külön érdekesség, hogy miközben a globális csaló jellemzően nem vonja be családtagjait az illegális tevékenységbe, a magyarok igen” – mondja a KPMG igazgatója. A világszinten vizsgált eseteknek mindössze 12 százalékában volt érintett családtag, jóllehet sokan vannak, akik nem egyedül, hanem másokat bevonva követik el tetteiket. Ehhez képest a Magyarországon vizsgált esetek 63 százalékában volt érintve legalább egy családtag.

Az elkövetők motivációi között globálisan és Magyarországon is vezet a pénzszerzés, de nálunk nagyobb azoknak az aránya, akiket a lehetőség, illetve a leleplezés alacsony kockázata motivál. Ennek oka, hogy maguk az elkövetők sokszor olyan pozícióban vannak, hogy felül tudják írni vagy el tudják kerülni a cég által kidolgozott ellenőrzési mechanizmusokat, esetleg képesek befolyásolni az ellenőrzések kimenetelét.

„A vizsgált csalások gyakran (20 százalékban) a menedzsment által kezdeményezett vizsgálatok eredményeként lepleződnek le. Magyarországon az arány ennél alacsonyabb – hívja fel a figyelmet egy sajátos magyar problémára Cserháti Gábor.

A magyar esetek háromnegyedét multinacionális vállatoknál követik el olyan vezető beosztású személyek, akik szabad kezet kaptak a magyarországi leánycég vezetésében. Az esetek leleplezésében nagy szerep hárulhat az önkéntes bejelentőkre és a független vizsgálatot végző szervezetekre, hiszen a céges belső mechanizmusok ilyenkor nem hatékonyak.

Az elkövetési módszereket tekintve a KPMG globális vizsgálata arra jutott, hogy a csalók egyre nagyobb számban és hatékonysággal alkalmaznak technikai eszközöket.

„Ez önmagában nyilván nem meglepetés. A váratlan tapasztalat az, hogy jóllehet a műszaki eszközökkel elkövetett csalások sok nyomot hagynak maguk után, a cégek mégsem alkalmaznak olyan módszereket, amelyek képesek lennének ezeknek a csalásoknak a nyomait azonosítani a céges rendszerekben” – állapítja meg a KPMG igazgatója.
(KPMG, BrandTrend)