Kategória: Aktuális.

„A reklám: alkalmazott művészet” – állította annak idején egy kreatívigazgató. Bedőltem, és jelentkeztem szövegírónak, 1996-ban. Ha akkor valaki megsúgja az igazat (azt, hogy a reklámszakma üzleti csaták, hatalmi játszmák színtere, ahol a behódolásra való képesség olykor hasznosabb tud lenni, mint a kreativitás), csalódásoktól óvhatott volna meg engem.

Az a baj, hogy nálunk a marketinggel és reklámmal foglalkozó emberek zöme halál komolyan veszi a munkáját, és ami rosszabb: saját magát. Tízen körbeállnak egy reklámtervet, és csöndben bámulják, közelebb hajolnak, távolabb lépnek, úgy vizsgálják, mint egy kísérleti patkányt, közben bölcsen morognak, hümmögnek, brummognak. Jó tíz perc elteltével a legbátrabb elemző megszólal; „Hát… nem is tudom…”. A többiek bólogatnak, igaza van, hogy nem tudja, nem egyértelmű a dolog. Később angol szakszavakkal ágyúzzák egymást, top of mind awarenessmarket shareGRP, share of voice,miközben a láncfűrészes babát ábrázoló hirdetésterv tehetetlenül fekszik az asztalon, méltósággal várva sorsának alakulását, csakhogy a sorsa nem alakul sehogy. Két órának kell eltelnie (negyven szendvicsnek, két doboz vaníliás karikának, tíz kávénak, húsz kisüveges ásványvíznek kell elfogynia), hogy megszülessen a döntés: nincs döntés. A reklámtervet beszkennelik, és átküldik egy kutatócégnek, hogy az járjon utána, jó-e az ötlet; kapnak rá egy hónapot meg kétmillió forintot. Mindenki boldog, ez a jó megoldás, örülünk, hogy jöttetek, vegyetek még kekszet. Köszi, helló, nagyon finom a kávétok, Nespresso?, a héten beszélünk, itt a névjegyem. (Gyakran ki se kell vinni a hirdetést a házból, mert már ügynökségen belül az asztal alá hümmögik.)

reklam_maros_andras

A munkavégzés fő gyilkosa: a megbeszélés. (Mennyivel könnyebb beszélni róla, mint csinálni!) Ezt felismerve…

Tovább

(BrandTrend)