Kategória: Aktuális.

Szabó Györgyöt, a Sanoma Media Budapest vezérigazgatóját választotta elnökévé a Menedzserek Országos Szövetségének XIV. Tisztújító Közgyűlése.

Szabó György a moszkvai Automatizálási Egyetem villamos-gépész mérnöki karán szerzett diplomát 1981-ben, majd 1991-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem közgazdasági karán szerzett másoddiplomát, külgazdasági szakon.

1992-1994 között az Erasmus Press gazdasági igazgatója volt, majd 1994-1998 között társügyvezető igazgatója, valamint lapigazgatója is. 1998-ban az Erasmus Press ügyvezető igazgatója, valamint 1998-tól a Magyar Lapterjesztő igazgatóságának tagja. 1999-től a VNU Budapest Lapkiadó vezérigazgatója, amely egyesítette az Erasmus Press és a Figyelő tevékenységeit. 2002-ben, miután a VNU Budapest értékesíti szórakoztató lapportfólióját a finn Sanoma WSOY médiacsoportnak, a kiadó neve Sanoma Budapest Kiadói Rt.-re változik.

2005-től 2012-ig a Sanoma Magazines International regionális divíziója igazgatóságának tagja és közép-európai igazgatója, ellátja a Sanoma magyarországi, csehországi, és szlovákiai tevékenységének felügyeletét is. Emellett 2006-2007-ben a Sanoma Magazines prágai leányvállalatának ügyvezető igazgatója.

Szabó György 2000 és 2005 között a Magyar Lapkiadók Egyesületének volt az elnöke.

A Menedzserek Országos Szövetsége elnökségi tagjaként oroszlánrészt vállalt a szervezet új Alapszabályának és Jövőképének megalkotásában, és kidolgozta azt az érvrendszert, amellyel a MOSZ elnöksége nyáron és ősszel egy rendkívül sikeres tagtoborzó kampánnyal 6 hónap alatt több mint 50 százalékkal növelte a szövetség tagjainak számát és bevételét.
(BrandTrend)