Kategória: Aktuális.

Három diploma, 15 év multinacionális felsővezetői tapasztalattal, és egy kis kezdőtőkével a középkorúak válságát is megszenvedve elhatároztam, hogy vállalkozó leszek. Pár éve hobbi szinten tanulmányoztam a termékemet, az elektromos kerékpárokat, és úgy döntöttem, hogy mivel Magyarországon ez még gyerekcipőben jár, majd én leszek az, aki megváltja a világot, és elterjeszti majd ezt széles-e vidéken.

termékcsoport jó, sikerült pár kemény tárgyalás után a megfelelő beszállítói hátteret is megtalálni, tehát minden készen állt, hogy beinduljunk – már csak a vevők hiányoztak. És itt egy nagyon fontos fejezethez érkeztünk, ugyanis el kellett döntenünk, milyen csatornákon jussunk a vevőkhöz; legyünk csak nagykerek (célcsoport a kerékpár boltok) vagy áruljunk közvetlenül a végfelhasználóknak, hiszen mindkét esetben eltérő kommunikációs eszközt kell választani. Hibrid megoldást választottunk; minden esetben a végfelhasználókat célozzuk, de mivel az egész országot le kell fednünk a szolgáltatásunkkal, minden megyeszékhelyen van szerződött alvállalkozónk is, akik a mi webboltunkat és blogunkathasználják referenciának. Ez a kettős felhasználás nem tette egyszerűbbé a helyzetet…

De hogyan szerezzünk látogatókat?

Hol lehet a legtöbb ügyfelet a legkisebb költséggel elérni? Igeeen, az interneten!

Mivel ismerőseim szerint is grafomán vagyok, a termékkörhöz kapcsolódó blogot nem volt nehéz tartalommal megtölteni. Kínosan ügyelek rá, hogy a blog ne rólunk, a kereskedőrőlszóljon, hiszen arra ott van egy másik domain-en futó webbolt. A portálon minden ott van, ami az ebike-okkal (így hívják a terméket angolul) kapcsolatos, és a felhasználókat érdekelheti. De természetesen senki nem akadályoz meg abban, hogy a webboltra mutató linkeket, bannereket és néha PR cikkeket helyezzek el! Mivel a termék sokkal elfogadottabb a nyugati vásárlók körében, mint itt nálunk, elhatároztam, hogy kétnyelvű hírportált fogok létrehozni, és az angol nyelvű forgalom majd jól elviszi a hátán az egészet, hogy a magyargoogle találati listán előkelő helyet szerezzünk. Ez egyébként jó ötlet volt, mert a látogatók több, mint fele angol nyelvű, és szeretnek minket, mert nem csak híreket olvashatnak nálunk, de a legújabb, legteljesebb körű hírforrást találják meg – köszönhető annak, hogy sosem sajnáltam az időt, hogy egy-egy hírt, technológiai újdonságot részletesen megvizsgáljak, mielőtt írok róla. Hiába, ez a szenvedélyem is, nem csak sima munka…

Imádom a google-t. De tényleg. Felhasználóként szinte minden alkalmazását használom a hírgyűjtőtől az apps-ig. És üzlettulajdonosként gyűlölöm. Nem kérek sokat, csak azt, hogy díjazza az erőfeszítéseimet, mutassa meg a potenciális ügyfeleimnek a szuper termékemet, a gyönyörű weblapjaimat, persze nem tolakodóan, csak ha érdeklődnek iránta. Sajnos ez nem ilyen egyszerűen működik… Több hónapomba került, mire a blogban megtanultam gugliul írni – azaz a megfelelően fogalmazni, hogy a kulcsszavaim (de utálom ezt a szót; aki dolgozott velük, tudja miért), megfelelő előfordulásai biztosítsák a találati listán az előkelő helyezést. Menet közben kitanultam, hogy a google hogy rangsorolja a weblapokat, a vetélytársaim weblapját elemeztem, linkekért hajtottam, de forgalom nélkül az egész semmit sem ér…

Még jó, hogy a besocial.hu tulajdonosai között van ismerettségem… ;) Ritkán fogadok el tanácsokat másoktól (mert ugye magamtól is elég okos vagyok ám!), de itt a vállalkozásom legjobb tanácsát kaptam: “Menj a facebook-ra!”  Azt tudni kell rólam, hogy nem vagyok egy kitárulkozós típus, már az iwiw-nél se nagyon mentem vissza a profilom elkészítése után. De nagy unszolásra regisztráltam, elkezdtem a hirdetéseket és egy év után elmondhatom: élvezem a facebook-on való munkát!

Nem volt könnyű a kezdet. Nem volt konkurencia, akinek a követőit megcélozhattam volna, így a zavarosban kezdtem el halászni. Hirdetésekkel a kerékpárosok között toboroztunk, de a hardcore biciklisták nem tolerálják az elektromos hajtás használatát, mert sportszerűtlennek tartják. És erről persze szívesen nyilatkoznak is, és a facebook szabadsága, hogy közvetlen kommunikációt tesz lehetővé, pillanatok alatt kellemetlen helyzetbe terelheti a kommentálást. Az első negatív megjegyzések után napokat nem aludtam (ilyen direkt konfrontációkkal még sosem találkoztam), de mára megtanultam bizonyos távolsággal kezelni a beszólogatásokat. A rajongókat tehát már nem ebből a körből szerezzük, hanem a valódi célközönségünkből, de bizony jó pár hónapnak el kellett telnie, mire a facebook hirdetési célzást is megtanultam.

facebook publikálásnak (mit, mikor) komoly szabályai vannak, de én azt ajánlom, ezt mind felejtsd el.

Tovább