Kategória: Aktuális.

Több száz vendég véleményét összegezte a szervező Humánia HRS Group Zrt., mely alapján világosan látszik, hogy a gyakran előforduló munkaerő túlkínálat mellett is  a megfelelő munkatárs kiválasztása okozza a legnagyobb problémát. A megkérdezettek számos aktuális és regionális problémát felsoroltak, de összesítésben a megfelelő munkaerő kiválasztása, több mint 20% szerint, míg közel 17% a HR terület szakmai szerepének elismerését említette meg. A személyzeti terület szakembereinek 11%-a gondolja úgy, hogy a 2012.07.01-től hatályba lépett új Munka Törvénykönyvére való felkészülés, valamint 10% szerint a kulcsemberek, tehetségek megtartása okoz problémát számára területén.

A Humánia HRS Group Zrt. által szervezett HR Háló Workshop három szakmai előadásból állt, valamint egy opcionális konzultációból, melynek keretein belül moderátor segítségével egy választható munkakörre állítottak fel a részvevők és szakemberek közösen profilt. Az első szakmai előadás során megvizsgálták az új Munka Törvénykönyve változásait, előnyeit és hátrányait munkavállalói és munkaadói szempontból is.  Ezt követően arra kaptak választ a látogatók, hogy miként tudják lefordítani a személyzeti stratégia igényeit a vezetőség szempontjai szerint, valamint hogy milyen eszközökkel érhetik el, hogy a HR a vezetőség partnere legyen a költséghatékonyság előremozdításában. Végül, az utolsó előadásban kiderült, hogyan mérhető a személyzeti hatékonyság, milyen kiindulópontokhoz tudnak viszonyítani a szakemberek.
(BrandTrend)