Kategória: Aktuális.

Részletesebben szemügyre vettük, amely során sok nehézségbe ütköztünk. Ezeket az első blikkeket most megosztanánk veletek.
 
– Először is, rendkívül hasonló a személyes profilokhoz, így nehéz megkülönböztetni, hogy hol is járunk. Például egy közszereplő oldalának esetében, elgondolkoztató, hogy személyes profilt vagy oldalt látunk.
 
– Az egyik legszembetűnőbb változás, hogy eltűntek a megszokott aloldalak, és ikonok formájában jelennek meg a felső sávban. Az applikációk ikonjai látszódnak, amelyek – valljuk be – a legtöbb esetben igencsak ízléstelenek, ami nem csoda, hiszen nem ilyen célból készültek. Csupán két-három applikáció látszódik a főoldalon alapértelmezett módon, a továbbiakhoz kattintani kell, és csak ezután nyílik meg.
 
– Az aloldalakra kattintva szintén rossz látvány fogadja az érdeklődőt, ugyanis a korábbi méretek eltörpülnek a mostani mellett, így gyakran az üres oldal közepén egy apró képet találunk csak. Ezeket újra kell tervezni, a maximum szélesség most már 810 pixel lehet. Hajrá grafikusok!
 
– Ráadásul, ha nehezen eljutunk egy aloldalra, akkor szinte észrevehetetlen, hogy éppen melyik oldalon jár az ember és hogyan tud visszatérni az üzenőfalhoz. Persze van fent erre megfelelő menű, de mostantól egyet többet kell kattintani.
 
– A rajongók számát kerekítik – főleg egy bizonyos mennyiségi határ után. Azaz olyan oldalnál, ahol 10 8621 rajongó van a számláló még admin módban is csak 10 000-t mutatott. Tudjuk, eltörpül a Lady Gaga mellett, de egy-egy kampánynál a napi többtizes változás is jelentős visszajelzés lehet.
 
– Ez "Edit Page" funkció pedig bekerült a ‘Manage ‘ gomb alá, amely így szintén két kattintásnyira került.
 
Most jön a boom!

Tovább