Kategória: Aktuális.

Kihirdették Magyarország Legvonzóbb Munkáltatóit, egyedülállóan magas, 27,000 válaszadó véleménye alapján. A kutatásból kiderül, a stabilitás és a fizetés a fiatalabb generációk számára az átlagosnál kevésbé lényegesek – egy munkahely számukra akkor igazán vonzó, ha ott nagyobb figyelmet kap a társadalmi felelősségvállalás és a munka-magánélet egyensúlya.

A Figyelő, az Aon Hewitt és az AIESEC Magyarország Munkáltatói Márka Kutatásának célja az volt, hogy az egyetemeken és főiskolákon tanulók, továbbá a pályakezdők és a már több éves munkatapasztalattal rendelkezők munkerőpiaci elvárásait és a cégekről alkotott véleményét feltérképezze, és ennek alapján összeállítsa azon munkáltatók listáját, amelyek a legjobb választást jelentik az álláskeresőknek, és a legvonzóbbak a munkaerőpiacon.

A kérdőíveket 27 ezren töltötték ki, ebből 10,400 pályakezdő és 16,500 tapasztalt munkavállaló volt. Az adatgyűjtésben kiemelten közreműködött Magyarország legnépszerűbb állásporálja, a Profession.hu. A válaszadók több, mint 240 vállalatot értékeltek: képet adtak azok ismertségéről, vonzóságáról és megkülönböztető jellemzőikről, versenyelőnyeikről és egyedi vonásaikról.

"Egyedülállóan nagy számú minta alapján tudtuk felmérni a munkavállalók vállalatokról alkotott véleményét. Újdonság, hogy ebben az évben több olyan érdekes és aktuális szempontot is vizsgáltunk, ami a munkavállalókat jellemzi – milyen csatornákon tájékozódnak leginkább, mik az elsődleges motivációik, amikor kiválasztanak egy munkahelyet, hogyan képzelik el magukat munkavállalóként." – mondta el Sziber Éva, az Aon Hewitt Munkáltatói Márkaépítés szakterület vezetője.

Az Aon Hewitt a díjátadón bejelentette, hogy az employer brandinghez kapcsolódóan kommunikációs partnere mostantól az Anderson Communications lesz.

A válaszadók véleménye és saját HR gyakorlataik alapján Magyarország Legvonzóbb Munkáltatói 2012-ben:

1. AUDI HUNGARIA MOTOR KFT.
2. MOL-csoport
3. Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.
4. Bosch Magyarország
5. PricewaterhouseCoopers Magyarország Kft.
6. Deloitte Magyarország
7. IBM Magyarország
8. KPMG Hungária Kft.
9. Coca-Cola HBC Magyarország Kft.
10. SAP Hungary Kft.

A Legvonzóbb Munkáltatók rangsora egyrészt a munkavállalók véleményén, elvárásain alapul, de a több tízezer fő megkérdezése alapján kialakuló vonzósági szempont mellett objektív szempontok is érvényesülnek.

"A kitöltők által értékelt közel 250 vállalat lehetőséget kapott, hogy számot adjon arról, mennyire befogadó a pályakezdőkkel szemben, milyen szakmai fejlődésre és karrier előmenetelre számíthatnak a fiatalok, ha hozzá jelentkeznek. Ahol a cégek valós kínálata, az általuk nyújtott lehetőségek, képzések, juttatások leginkább egybeesnek a munkavállalók cégről alkotott elképzeléseivel, azok a cégek nyerik el a Legvonzóbb Munkáltató címet." – magyarázza Szirbik Edina, a Munkáltatói Márka Kutatás projektvezetője.

Élő kapcsolatok vs közösségi oldalak?

A Munkáltatói Márka Kutatás eredményei szerint a harminc évnél idősebb korosztály a fiatalabbakhoz képest minimális mértékben használja egyetemi, főiskolai kapcsolatait, tagjai az ifjabb generációk képviselőinél nagyobb mértékben támaszkodnak sajtóhírekre, a személyzeti tanácsadó cégektől, állásinterjúkon, valamint a már az adott cégeknél dolgozó emberektől kapott információkra. Az Y- és Z-generáció tagjai viszont az egyetemi állásbörzéket, levelező listákat, céges prezentációkat és tanáraik véleményét részesítik előnyben, ha egy-egy munkáltatóról szeretnének többet megtudni. A Z-generáció körében alulreprezentáltak az online állásportálok, a vállalati honlapok és a virtuális állásbörzék. (A felmérés során az 1980 előtt születetteket sorolták az X-, az 1981 és 1991 között születetteket az Y-, az 1992 után világra jötteket pedig a Z-generációba.)

Tájékozódási csatornák

Az internet hatalma egyértelmű: bármely korosztályból mindössze hét napilap van, amelyet 10 százaléknál többen olvasnak néhány hetente, havonta – ezek között is az ingyenes Metropol vezeti a listát. Heti és havilapot szinte minden válaszadó olvas alkalmanként, elsősorban a HVG-t, a Figyelőt, de népszerű a Nők Lapja és a Cosmopolitan is. Ami az online hírportálokat illeti, az X- és az Y-generáció tagjai jellemzően naponta többször olvassák az Indexet, az Origót és a hvg.hu-t, a Z-generációhoz tartozók többsége viszont egyáltalán nem tájékozódik ezekből a forrásokból. ők a közösségi oldalakat, azok közül is elsősorban a Facebookot böngészik naponta többször.

"A Z-generációhoz tartozók saját kapcsolati hálójukból, informális utakon tájékozódnak szívesebben, a hivatalos forrásokat még akkor is háttérbe szorítják, ha az történetesen online platform, mint az állásportálok, vagy a vállalatok saját honlapja" – jellemzi az 1992 után születettek szokásait Sziber Éva.

X-generáció
Online állásportálok     80
Ismerősök, barátok, családtagok véleménye  56
Adott cégnél dolgozók véleménye   53
Vállalati honlapok (karrier oldalak)   51
Álláshirdetés nyomtatott újságban, folyóiratban  36
Sajtóhírek, hírportálok     36

Y-generáció
Online állásportálok     81
Ismerősök, barátok, családtagok véleménye  59
Vállalati honlapok (karrier oldalak)   54
Adott cégnél dolgozók véleménye   49
Állásbörzék      43
Álláshirdetés nyomtatott újságban, folyóiratban  36

Z-generáció
Online állásportálok     64
Ismerősök, barátok, családtagok véleménye  49
Adott cégnél dolgozók véleménye   40
Vállalati honlapok (karrier oldalak)   38
Álláshirdetés nyomtatott újságban, folyóiratban  37
Egyetemi, főiskolai karrier irodák   37

Forrás: Aon Hewitt-Figyelő-AIESEC

Milyen az ideális munkahely?

A válaszadók szakmájuktól függetlenül a biztos megélhetést, folyamatos fejlődést és változatos, érdekes feladatokat szeretnének találni az ideális munkahelyen, de csaknem minden negyedik válaszadó a három legfontosabb tényező közé sorolta a szakmai kihívásokat és a rugalmas munkavégzés lehetőségét is. Közel 70 százalékuk olyan munkahelyen dolgozna, ahol anyagilag és erkölcsileg is elismerik, s emellett több mint 30 százalék jelölte meg a prioritások között, hogy cég stabil, megbízható legyen, ahol jó csapatban, kellemes légkörben dolgozhat. A mindenki számára fontos tényezők mellett – mint a biztos megélhetés – a fiatal munkavállalóknál előtérbe kerül a társadalmi elismertség, hasznosság, mások segítése, az ügyfelekkel való együttműködés, mások irányítása és a fejlődés, de egyre nagyobb figyelmet kap a társadalmi felelősségvállalás, a környezetvédelem, illetve az, hogy milyen a hangulat a vállalatnál. Mindezek alapján azt mondhatjuk, hogy Magyarországon inkább a Z-generációnál jelennek meg azok a jellemzők, amelyeket a külföldi kutatások az Y-generációhoz társítanak.

"Az IT-sek a legmagabiztosabbak az álláskeresési lehetőségeikkel kapcsolatban, őket a pénzügyi végzettségűek követik, míg az egészségügyben dolgozók 28 százaléka kimondottan tart az álláskereséstől. Míg az informatikai területen dolgozók számára az átlagnál fontosabb, hogy munkájuk során új dolgokat alkothassanak, az utóbbi két kategóriába tartozó munkavállalók ezt jóval kevésbé vélik lényegesnek" – sorolja a kutatás eredményeiből levonható további következtetéseket Vértesi Bálint, az AIESEC üzletfejlesztésért felelős elnökhelyettese.

Nem meglepő, hogy az egészségügyben dolgozók inkább a társadalom számára hasznos tevékenységet, mások segítését tartják lényegesnek. A marketing végzettségűeknek a változatos, érdekes feladatok, a kereskedelemben dolgozóknak az ügyfelekkel való kapcsolattartás, míg a pénzügyeseknek a folyamatos fejlődés fontos az ideális munkáról való gondolkodáskor.

A munkáltató, mint márka

A fiatalok számára kiemelkedően fontos, hogy sikeres vállalatoknál dolgozzanak. Egy sikeres, jó nevű vállalatnál töltött pár év jól mutat az önéletrajzban, és alapja lehet a további karriernek. A fiatalabb generációk tagjai ugyanúgy igénylik a márkanevet a karrierválasztás során, mint az áruk kiválasztásakor. Életrajzukat jó nevű szervezetek sorával szeretnék megtölteni. Az imidzs jelentőségét mutatja például, hogy a Z-generáció, az 1992 után születettek számára, ahogy fenn is említjük, kiemelkedően fontos a munkáltató társadalmi hasznossága, nemzetközi elismertsége, és szakmájuk társadalmi megbecsültsége.

Mit jelent az ideális munka? (a diplomás válaszolók százalékában)*

Biztos megélhetést nyújt számomra    76
Folyamatosan fejlődhetek     45
Változatos, érdekes feladataim vannak    39
Kihívó szakmai feladatokat végezhetek    24
Rugalmasan szervezhetem a munkámat    22
Önállóan, függetlenül dolgozhatok    15
Új dolgokat alkothatok      14
Kiszámítható, tervezhető feladataim vannak   14
Csapatban dolgozhatok      12
A társadalom számára hasznos munkát végezhetek  10
Másoknak segíthetek      8
Társadalmilag elismert szakmában dolgozhatok   8
Kapcsolatban lehetek ügyfelekkel    7
Lehetőségem van mások irányítására    6

*Három lehetőséget választhattak ki
Forrás: Figyelő – Aon Hewitt – AIESEC

A Legvonzóbb Munkáltatókról:

A 10. Legvonzóbb Munkáltató Magyarországon az SAP Hungary Kft.
A cég az informatikai piac egyik legnagyobb szoftver cége. Büszkék arra, hogy a munkaerőpiac értékelése és a munkatársak véleménye ebben az évben tökéletesen összecseng egymással. Mind a frissdiplomások, mind a tapasztalt kollégák számára folyamatos fejlődési lehetőségeket kínálnak. Munkáltatói márkaépítés szempontjából egyértelműen sokat jelentett, hogy megjelentek a közösségi hálón, a virtuális állásbörzéken, szponzoráltak programozó versenyt, de a személyes jelenlét az egyetemeken is nagyot lendített a hírnevükön. A cég CSR és kommunikációs stratégiája is  fontos tényező a fiatalok megnyerésében. Ugyanakkor meg kell említeni minden munkatársat, aki szakértelmével, nyelvtudásával és kitartásával sikeressé tette a céget, hiszen leginkább a személyes vélemény és a munkatársak, akik igazán formálják a munkáltatói márkát, amikor akár szakmai körökben, akár szabadidejükben az SAP-ról beszélnek

Magyarország 9. Legvonzóbb Munkáltatója a Coca-Cola HBC Magyarország Kft.
A cégnél komolyan gondolják, hogy a jövő tehetségeit, vezetőit keresik, a cég ugyanis csak így képes folyamatosan megújulni és piacvezető maradni. A pályakezdők részére hosszútávú és kiszámítható karriert ajánlanak, a biztonság, a tervezhető jövő pedig egyértelműen az egyik legnagyobb érték. A frissdiplomásokat vezetőutánpótlás program várja, amelynek résztvevői 360 fokos gyakorlatot és képzést kapnak. A befektetett energia megtérül, hiszen a legjobbak – akár már két évvel az államvizsga után – középvezetői pozíciót kaphatnak.

Magyarország 8. Legvonzóbb Munkáltatója a KPMG Hungária Kft.
A cégnél munkatársaik számára töretlen szakmai és személyes fejlődést biztosítanak nagyszabású és igényes szakmai munkát igénylő projektekben való részvétellel, nemzetközi munkatapasztalatokkal, magas színvonalú képzésekkel, modern munkakörülményekkel és munkaeszközökkel, versenyképes juttatásokkal.  A vállalat munkahelyei a karrierút bármelyik állomásán kihívást jelentő és jövedelmező lehetőségek. Az itt szerzett tapasztalat és tudás kiemelkedő karrier lehetőségét alapozza meg a cégen belül és kívül is, növeli a munkatársak felkészültségét és hosszú távú foglalkoztathatóságát.

Magyarország 7. Legvonzóbb Munkáltatója az IBM Magyarország
A cég 100 éves múltja globálisan, és 75 éves múltja Magyarországon önmagáért beszél. A legbüszkébbek arra, hogy rengeteg pályázatot kapnak belső ajánlásból. Ez a legjobb referencia. A vállalatot igazán az igazi kollégák teszik különlegessé, akik a szívüket és lelküket adják a munkájukba, akik azonosulni tudnak a cég értékeivel és akik – bármerre sodorja is oket az Élet – a szívük mélyén mindig is IBMesek maradnak.

Magyarország 6. Legvonzóbb Munkáltatója a Deloitte Magyarország
Magyarországi irodájuk közel 400 külföldi és hazai szakértőjét az az együttműködésen alapuló vállalati kultúra egyesíti, amely elősegíti a szakmai feddhetetlenség, az értékteremtés, az egymás iránti elkötelezettség és a kulturális sokszínűségből fakadó erő érvényesülését. Olyan környezetben dolgoznak, ahol biztosított a folyamatos tanulás, a kihívást jelentő munkatapasztalatok megszerzése, és a szakmai előmenetel lehetősége. Céljuk, hogy a kiválóság mércéjévé váljanak.

Magyarország 5. Legvonzóbb Munkáltatója a PricewaterhouseCoopers Magyarország Kft.
A cég meghatározó szereplőként járul hozzá a magyarországi vállalatok sikeres működéséhez és fejlődéséhez. A folyamatos növekedésnek és a piacvezető szerepnek megfelelően mára több mint 600 munkatárs dolgozik magyarországi irodáiban. A vállaltnál mindig van újabb cél és újabb kihívás, amelyért érdemes tovább küzdeni és fejlődni. A kemény munka mellett a cég lehetőséget ad a kikapcsolódásra is, a fiatalos légkör és a csapatszellem nemcsak a munkában, de a sportban is érvényesül.

Magyarország 4. Legvonzóbb Munkáltatója a Bosch Magyarország
A cég évek óta kiemelten támogatja a magyarországi felsőoktatást és mérnökképzést. A vállalatcsoport által létrehozott és támogatott, a szakmai tapasztalatszerzést elősegítő versenyek, ösztöndíjak és gyakornoki programok mind arra hivatottak, hogy a mérnökhallgatók már egyetemi éveik alatt személyesen találkozhassanak a céggel, és felkészülhessenek az egyre komplexebb szakmai kihívásokra. A vállalat a diákokkal szoros együttműködést alakított ki, rendszeresen bevonja a hazai egyetemistákat a mindennapi működésébe és a technológiai fejlesztésekre irányuló programokba. A nemzetközi Bosch csoport 2011-ben több mint 4 milliárd eurót költött kutatásra és fejlesztésre.

Magyarország 3. Legvonzóbb Munkáltatója a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.
A minőség nemcsak a cég termékei esetében játszik kiemelkedő szerepet, hanem a munkahelyen is. Legyen szó akár tapasztalt szakemberről, akár pályakezdőkről, mindenki lehetőséget kap, hogy a nemzetközi színvonalú munkahelyi környezetben mélyítye el elméleti tudását. Nagy hangsúlyt fektetnek a csapatépítésre, mert vallják, hogy csak jó közösségben, jó irányítással lehet maximális teljesítményt elérni. Fontos számunkra munkatársaik folyamatos képzése és továbbképzése is. A hosszú távú gondolkodás értelmében 2012 szeptemberében – elsőként az országban– a Kecskeméti Főiskola GAMF Karán a járműmérnöki alapszakon elindul a gyakorlatorientált/duális típusú főiskolai képzés. A duális típusú képzés jelenti a legrövidebb utat az elmélettől a gyakorlatig, amely során az utánpótlást nemcsak megfelelő tudással "vértezik fel", hanem a céghez is kötik. A Kecskeméti Főiskolában kompetens és elkötelezett partnerre talált a Mercedes-Benz gyár.

Magyarország 2. Legvonzóbb Munkáltatója a MOL-csoport.
Magyarországon egyedülálló, hogy egy 40 országban jelenlévő 32 000 embert foglalkozató nemzetközi vállalat központja itt van Budapesten. A pályakezdők kiváló szakemberekből álló mentorok mellett szerezhetik meg első munkatapasztalataikat. A tudásátadásnak ez a formája nagyon hatékony, és sokat profitálnak belőle a friss diplomások a későbbi pályafutásuk során is. Ezeken kívül nagyon népszerű a cég frissdiplomásoknak szóló programja is, aminek többek között a "szájreklám", mint az egyik legmeghatározóbb csatorna is öregbíti jó hírnevét. Ezek a fiatalok a csoporttársaik és barátaik körében beszélnek a programról, ezzel újabb és újabb jelölteket toborozva. Az igazán tehetséges, alkotni vágyó fiatalok számára a MOL nagyon jó választás.

Magyarország Legvonzóbb Munkáltatója az AUDI HUNGARIA MOTOR KFT.
A legjobb márkák közös sajátossága, hogy prémium minőséget képviselnek és ez igaz a győztes cég munkáltatói arculatára is: valós képet mutatnak a vállalat biztosította lehetőségekről. Aki munkatársként belép hozzájuk, az professzionális, mégis emberi környezetben találja magát. Ezen kívül fontos számukra, hogy megtartsák és megbecsüljék azokat a szakembereket, akik már bizonyították szakmai rátermettségüket. Mindezt versenyképes jövedelemmel, szakmai fejlődési lehetőségekkel valamint karrierlehetőség biztosításával teszik. Amellett, hogy utánpótlásprogramjaikkal valamint széleskörű toborzási aktivitásaikkal transzparens és attraktív képet festenek a  vállalatról, nagy hangsúlyt fektetnek munkatársaik belső elégedettségére is.

(BrandTrend)