Kategória: Aktuális.

"Julival nyolc éve kezdtünk együtt dolgozni és – egy rövidebb megszakítással – szinte az utolsó napig tartott a közös munka. Munkája révén ügynökségünk számos sikert ért el, amiben Julinak meghatározó szerepe volt. Rendkívüli ember volt, akitől sokat tanultunk. Úgy véljük, azzal tisztelgünk leginkább emléke előtt, ha a Well követi az általa kijelölt utat, és ezzel kicsit mindig is velünk marad. ő is így akarná." – emlékezett Bölcs Ádám ügyvezető igazgató.
(BrandTrend)